„A mai európai gondolkodásban a halál tudata mintha nem érintené az életet. A történelmi gondolkodás, a tudományos haladásba vetett hit és a technikai fejlődés mítosza mintha elfelhőzné azt az egyszerű tényt, hogy mindannyian meghalunk. Olyannyira, hogy – némi iróniával – azt is mondhatnánk: manapság nemcsak meghalni nem divatos dolog; már öregnek lenni sem sikk.”

Így foglalja össze az akkori helyzetet Polcz Alaine A halál iskolája (1989) című nagyszerű könyvében, és ez gyökeresen nem változott meg az eltelt több mint 30 év alatt. De épp az ő áldozatos munkájának köszönhetően történtek változások mind a gondolkodás, mind az egészségügyi ellátás területén. Megalapította az első hazai hospice szervezetet, a Magyar Hospice Alapítványt, amelynek célja, hogy segítsenek a haldoklónak az utolsó pillanatig teljes életet élni, elrendezni a dolgait, elfogadni a halált, és méltón eltávozni. Ha ez sikerül, akkor a hozzátartozóknak is könnyebb. Amikor ez nem tud megvalósulni, akkor az eltávozó környezetében fokozódik a halálfélelem.

A „szép halált” segíti, ha az ember utolsó hónapjaiban, napjaiban a szerettei körében lehet, és felkészülhet. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy tapintatosan, de nyíltan kommunikáljanak vele. Az egészségügyi reform előírja, hogy az orvosnak kötelessége közölni a beteggel, ha gyógyíthatatlan, sőt azt is, ha közeledik a halála. De az orvos nagyon nehéz helyzetben van, mert a magyar társadalom nincs ehhez az őszinte közléshez szokva. De ha eltitkoljuk a halál tényét, a haldokló és családja sem érzelmileg, sem más szempontból nem tud felkészülni.

Polcz Alaine azzal, hogy a halált és a gyászt kezdte el kutatni és visszahozni a köztudatba, nagyon fontos dolgokra hívta fel a figyelmet. Például a Baló György által készített 2003-as interjúban kiemeli azt a furcsa jelenséget, hogy miközben ömlik ránk és gyermekeinkre a médiából az erőszakos halál, ugyanakkor arról, hogyan készülhetünk fel a méltó átlépésre, vagy hogy régi civilizációk mit tanítottak a halál utáni létről, és milyen néphagyományaink, rítusaink vannak, igen kevés szó esik. Az emberek igazából semmit nem tudnak a halálról és a gyászról.

Az írónő könyveiben igyekszik feleleveníteni és átadni mindazt a tudást, ami segítségünkre lehet ebben a mára tabusított, ezért különösen nagy megpróbáltatásban. A fogyasztói társadalomban ez a természetes folyamat démonizálva lett. Ennek okairól Huxley Szép új világ című antiutópiája vet fel érdekes gondolatokat. Egyszerű logikával: ha valaki keresni kezdi, mi az élet értelme – a halál tükrében, akkor biztosan kevesebbet fog költeni agyonreklámozott, ám valójában felesleges tárgyakra. Nehezebb lesz őt kívülről bábuként mozgatni, mert a maradandóbb belső értékeket szeretné felkutatni.

Polcz Alaine több helyen is beszélt és írt arról, hogy milyen komoly kutatások folynak a halálközeli élményekről. Tudományos bizonyítékok vannak az extraszenzoros percepcióról, vagyis az érzékszerveken kívüli érzékelésről.

„A halálélményen átesettek, a panorámatudatot, életáttekintést átélt személyek állítják, hogy életszemléletük az élmény hatása alatt azonnal megváltozott, nagyobb szeretet, megértés lépett fel bennük embertársaik iránt, ugyanakkor erősebb felelősségtudat saját tetteikkel szemben. S nem utolsósorban megszűnt a halálfélelmük.” (A halál iskolája)

„A legtöbben úgy ismerik őt, mint olyan embert, aki megváltoztatta a halállal kapcsolatos képünket.” Pilling János pszichiáter így kezdi a nekrológot, amely a Kharón Thanatológiai Szemlében jelent meg 2007-ben, amikor a sok tabut bátran és szerényen feloldó és ezzel felmérhetetlen segítséget adó Polcz Alaine elhunyt. Hálánkat azzal is kifejezhetjük, ha olvassuk írásait, és elgondolkodunk róluk. Ezzel önmagunknak és környezetünknek is jót tehetünk.

„Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a »minden az enyém« érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derűt.”

Polcz Alaine tetteivel, írásaival azt a bátorságot példázta, amit a Singer Magdolnának adott utolsó interjúban üzenetként megfogalmazott a fiatalok számára. Végtelenül szerette, becsülte és csodálta az életet. Elsőre érthetetlennek tűnhet, hogy miért foglalkozott mégis olyan sokat a halállal. Talán, mert örök kereső volt, vagy mert olyan korán farkasszemet kellett néznie az életveszéllyel. Bár a legdurvább erőszakon és megaláztatáson ment át, mégsem gyűlölte meg az embereket. Sőt, hatalmas szeretet volt benne. Ennek megnyilvánulása az a sok szemléletformáló írás és az a sok harc, áldozatos jótett, amelyekkel – mint egy jóságos édesanya – mindenkinek derűt és nyugalmat igyekezett biztosítani a legnehezebb pillanatokban.

Fájdalmas volt számára, hogy nem szülhetett. De talán épp ezért egy nagyobb közösségért érzett felelősséget, odaadó gondoskodását kiterjesztette a sok szenvedő gyermek és felnőtt felé.

Útravalók Polcz Alaine-től

„Csak az önzőnek nincs vigasztalása. Vagyis csak az magányos, aki nem tud másokkal törődni, akinek nincs ideje másokra figyelni.”

„Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az életem minden egyes nagy törése, szenvedése, hogy be tudjam tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben sirattam azt, ami elveszett, jött az új. Követhetem az egyes állomásokat és kereszteződéseket. Idáig jutottam a keresésben és megértésben. És ha az életedet átnézted és megértetted – legalábbis azt hiszed – akkor el tudod engedni. A múltat – és a jelent.”

„Az a valami, amit halálnak nevezünk, átlépés egy másik minőségű és formájú életbe, egy materiális, fizikai létből egy szellemibe. Csakhogy az utolsó órák és percek nagyon fontosak. Eldönthetik, meghatározhatják az örök élet helyét és minőségét.”

„Miklós hozott ki akkor a halálból, a betegségből. Főzött, mindennap délben hozta az ebédet, hogy valami rendeset tudjak enni. Diétáztattak, de hát akkor még nagyon szegény világ volt. Hogy miből teremtett pénzt, nem tudom. De hogy ő hozott vissza az életbe, az biztos. A szerelmével, az odafigyelésével. Ezek után mentem bele, hogy hivatalosan házasságot kössünk. Merthogy féltem a házasságtól, féltem a szépségétől. Nem tudom, pontosan mi volt bennem ez a hosszas elutasítás, miközben szerettem is? Utólag elmondta nekem, hogy neki az életveszély egyúttal azt jelentette, hogy egyre jobban ragaszkodott hozzám. Ez azon ritka pillanatok egyike volt, amikor az érzéseiről beszélt. Egyébként nem. Soha. Betegségében és halálában egyetlen panaszszó el nem hagyta a száját.”

„Ez olyan különös dolog, hogy temetéseken időnként nem hallok. Mit is jelent? Megszűnik a külvilág. Annyiszor keresem az életünk nyitját. Egyáltalában, mi az életek nyitja?”

Szabados Éva

Forrás: Polcz Alaine: A halál iskolája; Singer Magdolna: Partitúra – utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel; youtube.com; jelenkor.net; kharon.hu; hu.wikipedia.org