Flow-élmény Gyárvárosban, avagy hogy készül a leporelló?

Berente Erika írása

leporello-keszites-gyarvaros

Szeptember 23-án délután a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában érdekes kísérletre került sor: miként lehet papírcsíkokból és tapéta-maradékokból csinos könyvecskét kötni. Adottak voltak az érdeklődők, a szebbnél szebb anyagok, a szükséges eszközök, valamint a foglalkozást vezető „Mokkásoknál” a kellő szaktudás.

A KOCKA Művészeti Egyesület 2002-től jelen van Győr életében. Előbb fiatal tervezőművészek érdekképviseleti szervezeteként, majd 2010-től művészetoktató műhelyként. Ekkor létesült ugyanis a MOKKA (Modern Képzőművészeti Kreatív Alkotócsoport). A közösség jelenleg tizenegy tagú. Akad közöttük iparművész, kézműves, lakberendező – kapocs közöttük a közös vizuális tevékenység. Komplex foglalkozásaik a kortárs képzőművészet megértését segítik. Munkájuk során művészeti ágak széles skáláját alkalmazzák, igyekeznek összekapcsolni az érzéki tapasztalatokat a művészi folyamatokkal. Közös törekvésük még az újrahasznosítás is, erre irányult mostani foglalkozásuk is. MOKKA alapanyag ugyanis bármi lehet: tapéta minta, felcsíkozott trikó, kávékapszula, pizzásdoboz, kábeldob, raklap, PET palack vagy használt molino. S a végeredmény sokféleségének csak a fantázia szab határt: párna, ülőke, térdekoráció, díszlet és jelmez a Győri Balett előadásain, vagy éppen leporelló egy kézműves játszóházban.

A mokkásokkal rendszeresen találkozhatunk városi nagyrendezvényeken, fesztiválokon. A közösség komplex művészeti táborokat és foglalkozásokat is tart, főként gyerekek számára. Ezek az alkalmak, mint a pénteki rendezvény is, lehetőséget adnak a „kreatívkodásra”. Az ilyen jellegű programok jobbak, mint egy fesztiválon való megjelenés, mert ott szűkös időkeretben, sietve kell sikerélményhez juttatni azt, aki leül az asztalhoz. Egy háromórás foglalkozás már valóban eredményes. Most például a résztvevők megismerkedtek a különféle papírfajták eltérő tulajdonságaival, gyakorolták a hajtogatást, finomodtak a mozdulataik, megtanulták a könyvkötés alapfogásait, a ragasztó, ecset és a vágóeszközök használatát, fejlődött a szépérzékük – mindezt lazán, ráérősen, beszélgetve. Ez a foglalkozás emlékeztetett a keleti kreativitás tanításra. Ugyanis – mint a MOKKA csoport vezetőjétől, Kolozsváriné Váray Ibolyától megtudtuk – erős különbség mutatkozik ebben Kelet és Nyugat között. Míg a nyugati oktatásra a felületesség, a nagyvonalúság jellemző, a keletiben ott az alázat, a türelem fontosságának tanítása is. Márpedig éppen az ilyen jellegű, elmélyült tevékenységgel trenírozható a nem sablonos gondolkodás, azaz a kreativitás.

Ott, Gyárvárosban, péntek délután mindenki ráérős mozdulatokkal dolgozott, begyakorolta a soron következő műveleteket. Ezután már – ha akar – otthon is készíthet magának, vagy ajándékba fotóalbumot, receptes füzetet, esetleg emlékkönyvet, scarpbookot. Bizonyíték erre tudósításunk fotógalériája.


A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósult meg.

Szöveg és fotó: Berente Erika

2022.09.30