Könyvtári Napok a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében

Szabados Éva írása

orszagos-konyvtari-napok-2022

Ebben az évben már tizenhetedik alkalommal kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér ebben a rendkívüli helyzetben is csatlakozott az országos akcióhoz, és október 3-tól kezdve játékokra, mesére és múltidézésre invitálja az érdeklődőket. Szabó Juditot, az olvasószolgálat vezetőjét kérdeztük a rendezvényről.

Több játékos programba is bekapcsolódhatnak a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér látogatói az idei Könyvtári Napokon. Az egyik az Ugrás a tudásba – Ki Mit Tud? online könyvtárhasználati erőpróba, amely október 4-én, kedden indul. A résztvevők Google űrlapon keresztül küldhetik majd be a megoldásaikat. Már nem először rendezi meg a könyvtár ezt a vetélkedőt, korábban iskolai csoportok versenyeztek, néhány éve viszont minden korosztály számára nyitottá tették a részvételi lehetőséget.

Milyen előzetes információkra lehet szükség, hogy valaki eredményesen szerepelhessen az „erőpróbán”, hogyan lehet felkészülni rá?

Aki használja a könyvtár honlapját és a katalógust, valamint a közösségi oldalainkat a Facebookon és az Instagramon, az könnyen ki tudja majd tölteni. De aki most ismerkedik meg a felületeinkkel, az is meg fogja tudni válaszolni a kérdéseket az ott fellelhető információk alapján. Ilyen egyszerű feladványok lesznek például, hogy mi a YouTube-csatornánkon található imázsfilmünk címe, vagy hogy a képen látható könyvek közül melyiket adta ki a könyvtár. Az Ugrás a tudásba – Ki Mit Tud? online könyvtárhasználati erőpróba űrlapja október 4-én, kedden kerül ki majd a honlapra.

Október 5-én, szerdán nyílt nap lesz a Kisfaludy Károly Könyvtár összes részlegében. Minden 5. beiratkozó és minden 50. látogató ajándékot fog kapni. Emellett milyen érdekességekkel várjátok a látogatókat?

Ez alkalomból lehetőség nyílik arra, hogy végigvezessük az érdeklődőket a Kisfaludy Károly Könyvtár épületén, a pincétől a felső szintig. Olyan zegzugokba is bepillantást nyerhetnek majd, ahová egyébként csak a dolgozók mehetnek, úgyhogy megismerkedhetnek például a belső munkafolyamatokkal is. Aki kíváncsi minderre, a földszinten az olvasószolgálati pultnál jelezze a könyvtárosoknak!

Október 5. és 14. között zajlik majd a Múltidéző: Az én iskolám című helytörténeti Facebook-játék. Mesélnél erről az interaktív programról?

Minden délelőtt kiteszünk két képet a könyvtár Facebook-oldalára. Megfejtésként csupán a képeken látható iskolák nevét kell megírni majd a vetelkedo@gyorikonyvtar.hu címre. A játék végén a hibátlan válaszokat beküldők könyvjutalomban részesülnek! Az összes megfejtés beküldési határideje (akár egyben is) október 16. (vasárnap) éjfél. Ez a játékunk is már hagyományosnak mondható. Galambos Krisztina olvasószolgálati csoportvezető kolléganőnk vezeti és szervezi minden évben más-más tematikával. Eddig szerepeltek már a feladványok között jellegzetes győri épületek, emléktáblák is. A játék célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a bennünket körülvevő értékekre.

Ugyanez a célja Időutazás Révfaluban című programunknak is, amit szintén szeretnék kiemelni. Október 3. és 16. között az érdeklődők átvehetnek egy sétavezető rejtvényfüzetet a Kisfaludy Károly Könyvtárban, amellyel egyénileg végig tudnak menni a megadott útvonalon. Október 8-án, szombaton 10 órától és 11 órától pedig részt vehetnek egy közös, kisvonatos városnézésen Antaliné Hujter Szilvia és Galambos Krisztina kolléganőink vezetésével. A program a Bécsi kapu térről indul. A részvétel regisztrációhoz kötött: olvasoszolgalat.kisfaludy@gyorikonyvtar.hu.

Köztünk élő Irodalom – 2022 rejtvényfüzetünk október 3-tól lesz elérhető nyomtatott és Google űrlapos változatban is. Az idei évben néhány kortárs szerzőre kívánjuk felhívni a figyelmet. Név szerint Böszörményi Gyulát, Háy Jánost, Varró Danit, Cserna-Szabó Andrást és Neil Gaimant szeretnénk népszerűsíteni játékos formában.

Ménfőcsanakon és Győrszentivánon is lesznek rendezvények a Könyvtári Napokon.

Igen, a Magyar Népmese Hetét immár 17. alkalommal szervezzük meg Ménfőcsanakon. Idén a helyszínt a Petőfi Sándor Általános Iskola adja. Ismét lesz Benedek Elek meseillusztrációs rajzpályázat, Meselabirintus és Mesemondó verseny, valamint egy könyvbemutató M. Kácsor Zoltánnal.

Győrszentivánon pedig Erdőkerülés a szentiváni erdőkben címmel vezetett túrára várják az érdeklődőket október 8-án, szombaton 9 órától. A túravezető Bozsanitz Zsolt erdész (Budapesti Erdőgazdaság Zrt.). A találkozó az új temető bejáratánál lesz. Regisztrálni a deneszs@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet.

További információk a programokról itt olvashatók.

Szabados Éva

2022.09.29