A vasfüggöny leereszkedése után évekig rendkívül fagyos volt a viszony a Nyugat és a szocialista tábor között. Az ideológiai különbségek mellett Magyaroroszág és az USA viszonyát vagyonjogi viták is terhelték az amerikai tulajdon államosítása miatt. 1956-ban a nyugati közvélemény erkölcsileg a forradalmárok mellett állt, tevőleges segítséget azonban nem nyújtott. Mivel az USA nem tekintette a harcoló Magyarországot potenciális szövetségesének, zöld utat biztosított a szovjet intervenciónak, igaz, utána számos állampolgárunknak otthont biztosított, miként a többi nyugat-európai ország is.

Az ötvenes években szórványosan került csak sor nyugati utazásokra. Az ország kereskedelmi szempontból nem nélkülözhette a nyugati javakat, ezért megindult az érdeklődés a Lajtán túli világ felé. A forradalom véres megtorlása azonban erősen árnyékolta a kapcsolatokat, szinte áthidalhatatlan gátat képezve. Az ENSZ ugyan napirendre tűzte a magyar ügyet, főtitkára azonban nem utazhatott be hozzánk. A holtpontról való elmozdulást magyar-amerikai titkos tárgyalások tették lehetővé, amnesztia fejében az ENSZ levette a magyar kérdést a napirendről.

Az USA politikája a „rab nemzetek” felszabadítása helyett a kommunista rendszerek további terjeszkedését igyekezett meggátolni, hogy a dominóelv ne érvényesülhessen. A Fehér Ház hivatalos politikája a békés egymás mellett élésre irányult, tudomásul véve, hogy a két rendszer még történelmi távlatban hosszú ideig fennmarad majd. Ezen a hetvenes években változtattak, felismerve, hogy ez a politika hátrányos a számukra, mert a Szovjetunió befolyása további területekre terjedt ki. Így lett meghatározóvá az a doktrina, hogy a szovjet befolyást fel kell számolni, beleértve az egész befolyási övezetet.

Maga a tábor megítélésében differenciált megközelítést alkalmaztak: ahol reformokat vezettek be, ott kedvezőbb feltételek között lehetett kapcsolatot teremteni. A román diktátor kezdetben pozitív megítélése megváltozott a belső elnyomó rendszerének tükrében, hazánk azonban kedvező elbírálást kapott. Még a hetvenes évek végén került sor a koronázási ékszerek visszaszolgáltatására Cyrus Vance külügyminiszter vezette az illetékes delegációt. Hazánkkal a legnagyobb kedvezmény elvén kötöttek kereskedelmi szerződést, addigra már a vagyonjogi vitákban is dűlőre jutottak, konzulátusokat nyithattunk az USA-ban.

Az olajválság begyűrűzése, a cserearányromlás a rendszert nagy összegű hitelek felvételére késztette, az adósságcsapdából történő kitörést az IMF és a Világbankhoz törtlénő csatlakozás tette lehetővé. Ez utóbbiak azonban csak – a szovjet vétó miatt – több kísérlet után realizálódhattak. Magyarországon számos külföldi kormány- és államfő fordult meg, és tett magyar kollégájuk, valamint Kádár János viszontlátogatást. Az ígéretes enyhülést megtörte az Afganisztánba történő szovjet bevonulás, tetézte azt a Közép-Európába való SS-, illetve a Nyugat-Európába irányuló pershing rakéták telepítésének szándéka.

1981-ben szükségállapotot vezettek be Lengyelországban, a nyugatiak az 1980-as moszkvai-, a szocialista országok pedig az 1984-es Los Angeles-i olimpiát bojkottálták. Közben a Kremlben többszörös gazdaváltozás történt. Brezsnyev, Andropov, majd Csernyenko elhalálozása után Mihail Gorbacsov lett a főtitkár, aki tárgyalásokat kezdeményezett a fegyverzetcsökkentésről. Ebbe belejátszott az új amerikai elnök, Ronald Reagan, aki elhatározta, hogy legyőzi a szovjet rendszert. Meghirdette a csillagháborús tervet, melybe a szovjet gazdaság bizonyosan belerokkant volna. Hosszas tárgyalások révén Reagannel, majd utódjával, George Bush elnökkel sikerült eredményt elérni. Gorbacsov azonban a gyorsítás és a szólásszabadság lehetőségeinek kiterjesztésével nem konszolidálta, hanem felszámolta a Szovjetuniót.

Hazánkban a gazdasági nehézségek aláásták a rendszer legitimitását, mozgolódott az ellenzék. 1988-ban leváltották Kádárt az első titkári pozíciójából, majd hatalom nélküli pártelnökké választották; később attól is megfosztották, pártelnökség alakult. Amerika és a nyugat-európai államok rokonszenvvel követték a magyar és a közép-európai eseményeket. Felülvizsgálták Nagy Imre és társai perét, újratemetésükre került sor, Bush elnök villámlátogatást tett Magyarországon, a pontot a régi rendszerre pedig Kádár halála tette fel.

Csiszár Antal