A Jégkirálynő remekműve

25 éves Björk Homogenic című lemeze

bjork-1997

A napokban jelenik meg Björk legújabb albuma, ám az új korszak kezdetének előestéjén előbb megünnepeljük az izlandi énekesnő egyik legjelentősebb mesterművének születésnapját: huszonöt évvel ezelőtt, 1997-ben került boltokba a Homogenic.

Björk a 90-es évek ezen szakaszán már javában zseniként volt számontartva, harmadik szólólemezével azonban végérvényesen bebetonozta magát a zenei élet panteonjába. A Homogenic-et szinte a megjelenés pillanatától kezdve hibátlan és korszakalkotó albumként ünneplik, hatása és jelentősége pedig a mai napig nem lankad. Huszonöt év és fél tucat későbbi Björk lemez távlatából visszatekintve elmondhatjuk, hogy a Homogenic 2022-ben is minden szempontból megérdemli az univerzális rajongást és elismerést. Sőt! Björk a későbbiekben egyre kevésbé igyekezett kereskedelmi elvárosoknak vagy bármilyen közízlésnek megfelelni – és lássuk be, erre már nincs is szüksége. A Homogenic (és a rákövetkező Vespertine) lemezzel azonban sikerült tökéletes egyensúlyt teremteni avantgarde és kommersz között, egyedi és utánozhatatlan hangzást alkotni úgy, hogy közben a végeredmény mégis értelmezhető és élvezhető zenei keretek között maradt.

bjork-homogenic

Persze nem a Homogenic tette fel Björköt a térképre. Az énekesnő megkerülhetetlen színfoltja lett a popkultúrának attól a pillanattól kezdve, hogy áthelyezte székhelyét Reykjavíkból Londonba. A Debut és Post lemezek egyszerre definiálták Björköt egyfajta nem evilági karakterként, miközben ontották magukból az ellenállhatatlanul furcsa popdalokat és még furcsább videóklipeket. Björk egy fantasztikusan működőképes anomália és kuriózom volt a 90-es évek amúgy is szédítően sokszínű könnyűzenei palettáján. A Debut bájos sokoldalúsága a Postra már szándékosan skizofrén stíluskavalkádba csapott át. Bár az énekesnő masszív karaktere és összetéveszthetetlen hangja egyben tartotta ezt az eklektikus zűrzavart, Björk okosan felismerte, hogy hatalmas lépést kell tennie a letisztultság és a művészi integritás irányába. A harmadik albumnak homogénnek kellett lennie.

Homogenous – ez volt a lemez munkacíme, de az angol nyelvet mindig is rugalmasan kezelő művésznő ezt végül Homogenic-re módosította, ezzel még inkább zsigeri, biológiai szintre emelve a koncepciót. Ezzel egyúttal kijelölte az alapvető irányelvet az összes későbbi Björk lemez számára is: a homogenitás, a jól elkülöníthető audio és vizuális egység azóta is minden Björk korszakra jellemző.

A Homogenic tökéletesen feszes egységének alappillérei az ütemek, a vonósok és természetesen Björk vokáljai. Az énekesnő elképzelései szerint a lemez hangzása izlandi vulkánokat volt hivatott idézni, amely könnyen lehetne elrugaszkodottan absztrakt koncepció, azonban Mark Bell beatjei valóban szeizmikusan pulzálnak, egymásnak ütköző kontinensek módjára csattognak és súrlódnak. Ezt a földrengést tartják össze a rideg vonósok, melyek lávaként hömpölyögnek végig a dalokon, néhol vadul a felszínre törve, máshol csendesen a háttérben zubogva, de állandó jelenlétként uralva a lemezt. Björk hangja bármilyen zenei aláfestés mellett központba kerülne, ebben a textúrában viszont hatványozottan kristálytisztán és erőteljesen cseng.

Ebből a három összetevőt mesteri arányérzékkel és változatossággal adagolva a lemez tíz dala, szűk háromnegyed órában egy drámaian feszes és lehengerlő végeredményt alkot. Az album első felében a Jóga és Bachelorette dalokban nagy ívű és rapszodikus vonós hullámok és rideg elektronikus ütemek csapnak össze. Ezt ellensúlyozva az Unravel visszafogottan pulzál, előtérbe engedve Björk sóvárgó hangját, az All Neon Like pedig a címhez méltón pasztell neonszínű védőbúrába vonja a hallgatót. A Hunter kaotikus ritmusszekcióra épít, miközben a mélyből a felszínre lopakodó harmonika és hegedű dallamok végül dermesztő összhangba rendeződnek. A lemez második felét a 5 Years ravasz kakofóniája indítja, a dal töredezett ütemei gyönyörűen adják át a helyet egy emelkedett vonósokkal átitatott levezetésnek. Az Immature játékosan galoppozó ritmusainak a Björk-vokál dinamikája kölcsönöz mélységet, az énekesnő ugyanazt a verse részt ismétli először csalódottan dúdolva, majd dühösen számonkérve. Az Alarm Call talán a legkönnyebben fogyasztható, legdallamosabb felvétel a lemezen, Björk szinte már slágeres alapokon kiáltja világnak megmosolyogtatóan életigenlő üzenetét. Az album végére marad a valódi vihar és a vihar utáni csend: a Pluto ellentmondást nem tűrő zakatolása és az énekesnő fájdalmas hörgésekkel övezett szupernóva-újjászületése után az All Is Full Of Love már csak lebeg az légüres térben, távoli hegedűk és hárfák visszhangjai felett, ahol csak Björk éneke jelenti az egyedüli viszonyítási pontot.

A Homogenic egyensúlya és művészi egysége túlmutat a tűpontosan kimért és megszerkesztett zenei alapokon. Hasonló balansz jellemző a dalszövegekre és a látványvilágra is. Az énekesnőnek ekkoriban több párkapcsolati kudarc, egy hírhedt paparazzi-verekedés és egy súlyos stalker incidens okozta félelmet, csalódást és frusztrációt kellett dalszerzésbe csatornáznia. Így a lemez szenvedélyes hangzására hasonlóan szenvedélyes és fájdalmas, de mégis reményteli szövegek rímelnek.

A borítókép is egyértelmű indikátora a zenei evolúciónak. Jean Baptiste Mondino csillogó szemű, ártatlan Debut-fotója és Stéphane Sednaoui urbánus kaleidoszkópja (Post) után a Homogenic borítóján egy Alexander McQueen és Nick Knight által cyber jégkirálynővé alakított Björk néz velünk farkasszemet. A Debut bézs és szépia, a Post harsány pink, a Homogenic jég, gyémánt és vérvörös kompozíció – ezt a sort követve a Vespertine később hófehérbe öltözik. Björk kezdettől a videóklip műfaj úttörője, és a Homogenic korszak is emlékezetes vizuális formákat öltött. Michel Gondry Izland domborzatát táncoltatja a Jóga videóklipjében, és zseniálisan rétegezett önreflektív történetet forgatott a Bachelorette-hez. A Hunter klipjében Björk elfojtott vadász ösztöne hatására fokozatosan jegesmedvévé változik, a Chris Cunningham által jegyzett ikonikus All Is Full Of Love videóban pedig szerelmes robotok próbálnak emberi érzelmeket megtestesíteni egy kopár és steril világban.

A Homogenic érinthetetlen klasszikus. Hibátlan, komplex lemez egy saját univerzumban, saját szabályokkal. Björk azóta is többnyire a saját szabályait követi. Érdekes, hogy a soron következő törékeny, mikroszkopikus Vespertine lemez szinte teljes mértékben a Homogenic ellentéte, így a két album együtt tökéletesen lefedi a teljes zenei és érzelmi spektrumot. Számos megihletett művész mellett az énekesnő maga is visszalátogatott az 1997-es lemez vulkanikus-vonós világába a 2015-ös hasonlóan fájdalmas, ám kevésbé hívogató Vulnicura dalaiban. Azonban talán még Björk is csak ritka esetekben tud olyan átütő erővel és szépséggel alkotni, mint ahogy azt tette a Homogenic lemezen.

Demjén István Tamás
Forrás: langolo.hu

2022.09.27