Vagy ott van Ady Endre, aki a nőkhöz való viszonya kapcsán bűvöli el az olvasót vicces, ám nagyon is találó öniróniájával. Bár valamennyien ismerjük Léda iránti szenvedélyét, s a Csinszka irányában táplált, érettebb érzelmeit, tudjuk azt is, hogy életét számtalan szerelmi kaland tette változatossá. Az elköteleződéstől való félelemnek pedig senki nem tudott volna frenetikusabban hangot adni, mint ahogyan ő tette Alvó királyleány című versében:

Királyleányom, szűz Teljesedés,
Itt áll lovagod. Ez a mese-erdő:
Én vagyok itt a nagy életre keltő.

Ma a csodáknak éjjele vagyon,
Valóság lehet, mit az álom festett:
Csak egy óráig őrizzem a tested.

S vissza se nézek, úgy futok tovább,
Várj új lovagot, újabb ezer évet,
Aludj az erdőn. Félek tőled. Félek.

Vágó Márta emlékezik József Attilára a Kritikában (Móra Ferenc Múzeum CC BY-NC-ND)

S ha már Ady férfiszerep-megélésénél és a vágyak humorba csomagolt beismeréseinél tartunk, muszáj helyet adni a felsorolásban Maradhatsz és szerethetsz című versének is, amelyben fensőbbséges megadással engedi át magát a rajongó női nemnek.

Előtte a fiatal nő-test
parfüm-hírnöke jönne
És az öröm jönne utána,
Szemérmesen köszönne.

Nem hallott rólam, sohse látott,
Lábamnál ülve nézne
Hosszú órákig a szemembe
És szólna félve, félve:

„Leány vagyok, idegen, tiszta,
Nem látott férfi senki,
Szép vagyok, szegény és hazátlan,
Szeretnélek szeretni.”

S én visszanéznék a szemébe
S szólnék, mint bús beteghez:
„Leány, akaratod legyen meg,
Maradhatsz és szerethetsz.”

Ady a maga korában jóképű férfinak számított (Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár CC BY-NCND [részlet])

A szerelem rendhagyó megközelítésére persze a világirodalomban is találunk példákat. Itt van mindjárt az angol John Donne metafizikus költő, akit bár 1615-ben pappá szenteltek, egyáltalán nem hajlott a finomkodásra, és igen szemléletesen vetette papírra elutasítással kapcsolatos érzelmeit A jelenés című költeményében.

Gyilkos némber, ha testem elrohadt
s kezedet dörzsölöd,
hogy nem kell tűrnöd udvarlásomat:
kísértet leszek s ágyadhoz jövök.
Lelkecskéd pisla mécse megremeg
majd ott, a fekhelyen,
nálam százszor hitványabb szeretőd
mellett, kiből kiszívtad az erőt,
s ki azt hiszi, mikor keltegeted,
hogy több kéne neked,
s hátat fordítva, alvást szimulál,
míg rémüldözöl tőlem s testedet
pimasz, hitvány banya,
elönti a verejték higanya.
Hogy mit mondok majd? Nem árulom el,
nehogy mágiát használj ellenem,
de értsd meg, hogy többé nem játszhatod
a kis ártatlant. Tarts bűnbánatot!

Donne a csábítás terén sem nagyon törekedett romantikára. A bolha című versében egy élősködő csípésére hivatkozva próbálja meghozni hölgye kedvét egy kis bujálkodásra. „Nézd e bolhát s benne azt / mily semmiség, mit tőlem megtagadsz. / Engem, majd téged csíp megint / s közös vérünk e bolhában kering / s nem mondhatod, hogy becstelen / nem bűn ez még / s lányságod veszte sem. / Meg sem kért és már kéjeleg / dagad, mert kettőnkből egy vért szedett…”

John Donne (Wikipédia)

Bár sorolhatnám még a példákat, a legcélravezetőbb talán mindenkinek magának megkeresni azokat a kissé rendhagyóbb költeményeket, amelyek mosolyt csalnak az arcára valamiért.

Címlapkép: John Donne kézírása (bbc.com)

Kecskés Nikoletta
Forrás: forumhungaricum.hu