Cafuné

Győri zenekarok 14. rész – SzaSzi interjúja

cafune02

Pezsgő latinos ritmusok, virtuóz gitárjáték, könnyed, csupaszív dallamok – így jellemezhető röviden a Cafuné. Alapítói a számos nemzetközi díjjal elismert gitárművész (a Széchenyi Egyetem tanára) Stummer Márton és Pataki Anna, a zenekar énekese, hegedűtanár. Megalakulásról, névválasztásról, jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Ketten hívtátok életre a Cafunét, de már nem csak duóban létezik az együttes...

Valóban duóban kezdtünk el foglalkozni közös zenei nevezőnkkel, a latin-amerikai zenével, de rövid időn belül kibővültünk, és ma már négytagú a zenekar, amelyben Orbán György bőgőzik és Richter Ambrus dobol. Hivatalosan valamikor 2022 év elején alakultunk, de már korábban is aktívan muzsikáltunk együtt különböző formációkban.

Milyen műfajt képvisel az általatok megszólaltatott zene? Kinek szól?

Főként latin-amerikai gitárzenét játszunk, egy-két kivétellel, ilyen például a katalán népzene. A zenekar megalakulásával egyébként nagyon régi vágyam teljesült. Klasszikus gitárosként elég korán kapcsolatba kerültem a dél-amerikai gitárzenével, amelyben nem ritka a bőgő és ritmus kíséret. A tradicionális dalokat, melynek képviselői Dilermando Reis, Augusto Garoto, Baden Powell és Luiz Bonfa, jazzes és néhol kortárs zenei elemekkel ötvözzük. Az autentikus hangzást fokozza Anna énekhangja, aki ritkán hallható természetességgel interpretálja e stílust portugál és spanyol nyelven. A koncerteken szerzett tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy mindenkihez szól, aki kicsit is szereti a latin ritmusokat vagy a gitáros előadást.

cafune01
2022 tavaszán jelent meg a
 zenekar első lemeze Primeiro címmel, amely az online zenemegosztókon is elérhető

Mi fogott meg benneteket ebben a műfajban? Mit szeretnétek a közönségnek megmutatni?

Széles skálájú, nagy tradíciókkal rendelkező forrásról van szó, amely számomra különösen fontos, hiszen ebben a népzenében a gitár és a különböző pengetős hangszerek elsődleges szerepet játszanak. Sokszínűsége, páratlan ritmusvilága, lüktetése és a dallamvilága gyönyörű portugál és spanyol nyelven mind nagyon vonzó, mindemellett a latin-amerikai emberek mentalitása, életfelfogása, a zenéhez való hozzáállása is irigylésre méltó. A tradíciók követése mellett szeretnénk magunkat is megmutatni, így néhány darab teljesen kottahűen van eljátszva, csak éppen ritmus kísérettel, mások pedig saját hangszerelésben, egyedi hangzással. Nagyon széles repertoárból válogatunk, olyan szerzőktők, akiknek a zenéje nem elcsépelt, mégis karakteres. Dél-amerikai országok népzenéi jöhetnek szóba, elsősorban Brazília zenéje.

A nevetek, a Cafuné honnan jön?

Ez egy portugál kifejezés, melyet nehéz egy szóval definiálni. Nagyjából ezt jelenti: a kedvesünk haját végigsimítjuk, közben a hajszálak átszöknek az ujjaink között. Ez egy életérzés.

Hogyan bővítitek a repertoárt?

Törekszünk a folyamatos bővítésre. Általában, ha találok egy érdekes darabot, akkor megvizsgálom, hogy vajon ez jól szólna-e zenekarral. Ez persze az instrumentális darabok esetében van így. Szerencsére mindenki hozza a saját ötleteit, így Anna is, aki közben egyre mélyebbre ássa magát a portugál szövegek területén.

Mennyire fontosak a dalok szövegei, hogy miről szólnak?

Ha csupán hallgatjuk ezt a fajta zenét, akkor is átjön, hogy szövegeik általában a szerelemről, az élet szépségeiről, örömről, bánatról szólnak. Természetesen nagyjából tisztában vagyunk a szövegek jelentésével, főleg Anna.

cafune03
Duóban a 2022-es Ünnepi Könyvhéten, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér színpadán

Milyen terveitek, céljaitok vannak a jövőre?

Ez a nyár nagyon sűrű volt, nem is gondoltuk volna, hogy friss formáció lévén ennyire tele lesz a naptárunk. Ezt szeretnénk folytatni, illetve felvenni egy újabb lemezt is. Tele vagyunk ötletekkel.

Mi a helyzet az egyéni utakkal, karrierrel?

A zenekar összes tagja több formációban is érdekelt, így a próbák, koncertek megszervezése sem egyszerű. Úgy látom, hogy ennek ellenére mindenki nagyon szereti csinálni, és mindent beletesz, ami tőle telhet. De Annával gyakran utazunk duóban is. Tavasszal Svédországban jártunk, most pedig itt az Ünnepi Könyvhéten játszhattunk, és nagyon élveztük.

SzaSzi
Fotók: Cafuné, F. Sipos Bea (4-6.)

A Győri zenekarok sorozatának korábbi cikkei:
1. rész: A Colombre Band
2. rész: Víganjáró Apnoé
3. rész: A Friends Big Band
4. rész: A Hangraforgó
5. rész: Hoppáré
6. rész: TOSODA Projekt
7. rész: Belvárosi Betyárok
8. rész: Kétszemközt
9. rész: Eszkimó
10. rész: RockMilady
11. rész: Goldstep
12. rész: M-Squad
13. rész: Cserefa

2022.09.20