Gadó Lili, az I. kategória győztese Szombathelyről érkezett, 19 éves. Először kb. 14 évesen készített képregényeket, ha az ovis rajzokat nem számoljuk. „Ha számoljuk, akkor viszont már kiscsoportosan is készültek kezdetleges képregényeim, valahonnan indulni kell! A rajz mint érdeklődés, önkifejezés már nagyon régóta bennem van” – mondja nevetve.

Művészeti középiskolába jártál? Tanultál valahol rajzolni?

Általános gimnáziumban tanultam, de jártam külön szabadiskolába Masszi Ferenc grafikusművészhez. Klasszikus grafikát tanultam, de szabadidőmben szeretek futurealisztikus ábrákat, különböző karaktereket kipróbálni, kísérletezni különféle stílusokkal.

Mit látsz a képregény műfajban? Miben más? Miben ad többet?

Saját stílus kialakítására alkalmasabb, sokkal könnyebb érzelmeket kifejezni, úgy vezethetem a vonalakat, ahogy gondolom, és nem pont úgy, ahogy látom, ahogy realisztikus. A képregény történetmesélésre is remek forma. Én eléggé érzelmi beállítottságú ember vagyok, mondhatni intuitív személy. Ha a mindennapokból, vagy akár filmekből, zenékből valamiféle inspirációt tudok meríteni, azt szeretem ebben a formában megjeleníteni.

Jelent-e meg már valahol képregényed?

Komolyabb nem, csak az interneten egy. Néha az Instagram-oldalamon szoktam posztolni, de ez inkább hobbi, nem is szoktam nagyon róla beszélni.

A pályázatra milyen munkát adtál be? Mit tartottál fontosnak elmesélni?

Kicsit humorosan próbáltam közelíteni a cigarettázáshoz, gondolok itt a füstszörny veszélyre. Nem ítélkezni akarok, nem fűztem bele semmilyen kommentet. Nem akartam semmilyen töltetet adni, aki szeretné, beleláthatja azt. Az ötlet onnan indult, hogy a panelek ablakokra emlékeztettek, az ablakon ki kell engedni a füstöt, de ez ne csak sima füst legyen, hanem egy szörny… valahogy így indult el. Hogy mit szerettem volna közölni, azt inkább rábízom arra, aki megnézi. A történet nagyon egyszerű, mindenki annyit hoz ki belőle, amennyit a fantáziája enged.

Alighanem Szokoly-Angyal Mara volt a díjazottak között a legfiatalabb, és talán a versengés abszolút győztese is, hiszen azon túl, hogy helyezést ért el, Gadó Lili lemondott javára a fődíjként elnyert digitális rajztábláról. A 14 éves diáklány a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnáziumba jár, már egészen kicsi kora óta fontos számára a rajzolás. Az iskolai kötelezőkön túl igyekszik magát fejleszteni.

Meglepődtél?

Igen, nagyon jó érzés, hogy kiemeltek. Igazából nem tudtam, hogy a többiek mit adtak be, ezért bizonytalanságban lebegtem. Bár valahol kicsit reméltem, és nagyon jólesik a díj.

Rajzolhatnál klasszikus csendéleteket, jeleneteket, te mégis képregényben gondolkodsz. Mit ad a képregény? Milyen lehetőséget látsz ebben a műfajban?

A vizualitás nekem nagyon sokat jelent. Úgy hiszem, hogy ebben jobban ki tudom fejezni magam, mert történéseket, érzéseket jól lehet benne ábrázolni. Nekem a manga a szívem csücske, ezért ebben a stílusban rajzoltam meg.

Mesélj a munkádról!

Az iskolában való bántalmazásról szól, amit a legtöbb gyerek valamilyen formában átél az életében. Azt próbáltam kihangsúlyozni, hogy szörnyeteg bárkiből lehet, akár mindkét félből is. A bántalmazóból a tette miatt, aki ezzel szörnyeteget csinálhat a bántalmazottból is. Ennek van személyes vonása, de úgy próbáltam megrajzolni, hogy a fő karakterrel sok ember tudjon azonosulni.

Két órányit autózott Heves megyéből, Hatvanból Szász Mátyás, a kategória III. díjasa. Az érettségi előtt álló gimnazista számára a rajzolás egyfajta függőség, amelyben önmagát fejleszti. Művészien kidolgozott panelekből álló képregénye címe: A lelkiismeret.

Milyen a viszonyod a képregényekkel?

Nagyon szeretem őket, gyakran olvasom. Több kedvencem is van, például Haruko Icsikava Houseki no Kuni című mangája. Remélem, egy nap én is tudok majd valami hasonlót alkotni. Főként ez a stílus érdekel, ezzel próbálkozom, és ezt szeretném megtanulni.

Ezek szerint rajzolni is szereted a képregényt. Mi motivált, hogy indulj a versenyen?

A pályázatot olvasva rögtön kihívást láttam benne, és próbára akartam tenni magam, hogy mennyit tudok.

Mi jelentette ebben a legnagyobb kihívást?

A tematika kitalálása. Nagyon sokat ötleteltem azon, hogy végül mi is kerüljön a papírra. Voltak például olyan próbálkozásaim, amikben történeteket írtam a panelekhez, általában valami vicces csattanóval, de végül a "szemes" mellett döntöttem. De kihívás volt kitölteni a paneleket is. Könnyebbségként kézzel megrajzoltam ezeket, azután digitálisan illesztettem be a keretekbe.

Mesélj kicsit az alkotásodról! Sok szemet látunk, a cím A lelkiismeret, a szem a lélek tükre… Jó ez az irány?

Szerettem volna egy olyan művet a zsűri elé tenni, ami maradandó hatást gyakorol rájuk.  Az egyik próbálkozásom során születtek a végleges szemek, amik beindították a fantáziámat. Egy számomra érdekes érzést, a lelkiismeretfurdalást szerettem volna bemutatni. Ezt, a mások tekintete által az emberre nehezedő nyomásként építettem bele a művembe. A lelkifurdalást az egyik legfontosabb érzésnek tekintem.

Végzősként milyen terveid vannak? Művészi vonalon folytatod tovább?

Maximum hobbiként. Tanár szeretnék lenni, matematika-angol szakos, a rajzolást hobbiként szeretném folytatni.

A közönség különdíját a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakos növendéke, Nádasi Rozi Vég vagy kezdet?! című munkája nyerte el. A végzős diáklány nem számított az elismerésre, talán mert ez volt az első képregénye. A közönség figyelmét azonban nem kerülhette el az aprólékos művészi kidolgozottság. A háttér készítéséről és az alkotótechnikáról megtudtuk, hogy plexilapra dolgozott médiatintával, írásvetítő segítségével megvilágította, majd a befotózott képkockákból állította össze a végső panelt.

Elárultad, hogy nem szoktál képregényt készíteni, szobrász szakos vagy. Akkor hogyan jött az ötlet, hogy indulj a pályázók között?

Szeretek és szoktam rajzolni, bár nem képregényt. Úgy gondolom, hogy minél több területen jó kipróbálni magunkat, én mindenképp ezt szeretném. Nálam egyáltalán nem volt tervben a képregény, de ez attól még egy nagyon izgalmas feladat volt, amit meg kellett oldanom. Igazából ezért vágtam bele. Elkezdett foglalkoztatni, hogy mit tudnék kihozni belőle.

Nem klasszikus, történetmesélős képregényt alkottál. A választott téma is nagyon érdekes. Mesélj egy kicsit a választásodról!

Régebb óta foglalkoztatott a hét fő bűn, és amikor utánanéztem, kiderült, hogy van egy nyolcadik is, a hazugság. Érdemesnek találtam foglalkozni ezzel, és a panelbe is jól beleillett. Beszélgettünk itt róla, hogy tényleg nem történetet mesél el, hanem inkább illusztráció, amely átad egy információt. A karakterek erősek, a hét fő bűn létrehozza a nyolcadikat, a hazugságot. Tudtam, hogy az én munkám nem egy tipikus képregény, nincs benne cselekmény, talán egy képregény utolsó lapja lehetne, vagy ilyesmi.

Mi a véleményed a rendezvényről?

Nagyon tetszik! Családias, baráti a hangulat, és nagyon jó dolog, hogy beszélünk az alkotásokról, hogy a tapasztaltabbak elmondták a véleményüket. Szerintem nagyon fontos a visszajelzés, mert abból lehet tanulni, így lehet fejlődni.

Végzős vagy. Milyen terveid vannak a továbbiakra nézve?

Mindenképpen szeretném művészeti egyetemen folytatni a tanulmányaimat, de még nem tudom biztosan, hogy merre, csak azt, hogy valószínűleg nem a szobrászat felé. Az nem annyira az én területem, viszont rengeteg kaput megnyitott előttem. Nagyon jó tanárom van, aki enged engem másfele is, és ez nagyon jó. Jelenleg a legreálisabbnak az intermédiát tartom a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

A Képtelen képregény pályázat összefoglalója ITT, a Mayer Roland főszervezővel készült interjú pedig ITT olvasható.

SzaSzi
Fotók: Pozsgai Krisztina