A Blokád a hivatalos magyar nevezés az Oscar versenybe


blokad-film

Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: a Blokád című mozifilm képviseli Magyarországot a 95. Oscar versenyben a nemzetközi film kategóriában. A Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével, Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében készült alkotás a hazai mozikban október 20-tól lesz látható.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 95. alkalommal kiosztandó Oscar©-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1 és november 30. között mutatnak be az adott országban. A hivatalos magyar Oscar©-nevezésről döntő testületben a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr vett részt. 18 magyar mozifilm közül választotta ki a Blokádot a héttagú bizottság.

Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll, és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben.

blokad-film

Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is.

A Blokád című film leginkább attól különleges, mert elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit és Magyarország első, demokratikusan megválasztott kormányának miniszterelnökét, Antall Józsefet, mind politikai, mind magánéleti szinten” – nyilatkozta Lajos Tamás producer.

Miközben Magyarországon a szovjet megszállás végóráit éli, egy váratlanul kibontakozó krízisen és egy emberi drámán keresztül meséli el a film, ahogy egy társadalom kezdi megtanulni, hogy a demokrácia nem csak a szabadságról, de a kötelességekről és a felelőségvállalásról is szól” – vallja Tősér Ádám rendező.

Köbli Norbert forgatókönyvíró szerint „a Blokád hihetetlen, de igaz történet – egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal”.

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják. A producer Lajos Tamás, a forgatókönyvet az Apró meséket, a Félvilágot, az Örök telet és A játszmát is jegyző Köbli Norbert írta. A rendezői feladatokat a tavaly szeptemberben bemutatott Kittenberger – Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látta el, míg a film egyedi képi világáért a Hurok, A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felelt. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde. Az országos mozibemutató október 20-án lesz az InterCom forgalmazásában.

A filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar© nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar©-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2023. január 24-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar©-díjak ünnepélyes átadására március 12-én kerül majd sor Los Angeles-ben.

Nemzeti Filmintézet
Fotók: Szvacsek Attila

2022.09.12