Szükségem van arra, hogy más világokat is felfedezzek – Interjú Velekei Lászlóval

Mutasd a könyvespolcod, megmondom, ki vagy! 15. rész – SzaSzi interjúja

velekei-laszlo-1

A győri közönség jól ismeri Velekei Lászlót, munkáját figyelemmel kíséri, ő viszont a Győri Balett minden rezdülését érti, összes szegletét bejárta. 25 éve dolgozik itt, állt a szakmai létra valamennyi fokán, volt tánckari tag, magántáncos, szólista, próbavezető, művészeti asszisztens, alkalmazott koreográfus, koreográfus és művészeti vezető. Dolgozott együtt Markó Ivánnal és Kiss Jánossal, valamint sok alapító táncossal. Kiemelkedő munkáját számos elismerés illette, a Harangozó- (2015) és Seregi-díj (2019) mellett 2022-ben a Magyarország Érdemes Művésze díjat is átvehette. 2020-tól igazgatja a Győri Balett társulatát. Magát csapatjátékosnak tartja, a titulusokban csak a lehetőséget látja, hogy még többet tegyen a társulatáért. Ezúttal – sorozatunkhoz híven – kicsit más megvilágításban találkozhattunk vele.

Gyakran hallani a Győri Balett háza táján, Kiss János korábbi igazgató úr után, hogy a legjobb immunerősítő a tánc. De az egyéni harmóniához szükség van szellemi (és lelki) forrásokra is. Ennek egy kiváló eszköze lehet az olvasás. Jut időd ilyesmire? Hogyan viszonyulsz a könyvekhez?

Az olvasás meghatározta az eddigi életemet. Sőt, úgy gondolom, az alkotói vénám felismerése is onnan indult ki. Szükségét éreztem, hogy más világokat is felfedezzek, más gondolatok is formáljanak, és ezek mentén megalkossam a saját világomat. Amikor azt éreztem, hogy kevés az a világ, ami körbevesz, akkor mindig átmenekültem egy alternatív világba egy könyv segítségével. Gyerekkoromban például faltam a fantasy történeteket, de ez kamatozott, mert az iskolában gyakran szerepjátékoztunk. Én legtöbbször mesélő lettem, és volt mire támaszkodnom, azokra a világokra, érzetekre, impulzusokra, leírásokra, amelyeket az olvasással átéltem. Szerintem ez hihetetlenül kinyitotta az én alkotói vénámat. Most jó visszagondolni arra, hogy ez milyen körforgást indított el bennem. Amikor ugyanis a fejem annyira tele lett gondolattal, a mellkasom érzésekkel, hogy majd szétfeszítettek, akkor létrejött bennem egy fizikális igény, valahogy artikulálnom kellett ezt, leginkább egy mozgással. Később ez a mozgás előtérbe került, önálló életre kelt, és háttérbe tolta a gondolatiságot, csak egy érzést és egy mozdulatot közvetített. Amikor először alkottam, és létre tudtam hozni saját kitalált történetemet, akkor a három dolog újra összekapcsolódott, úgy éreztem, hogy komplexszé vált a személyiségem. Ez a mai napig fantasztikus érzés!

Mikor vált számodra élménnyé az olvasás? Emlékszel még valamilyen meghatározó olvasmányélményedre?

A legelső könyvemre határozottan emlékszem. Olyan fontos volt számomra, hogy bebújtam a szekrénybe és zseblámpánál olvastam, mert annyira szerettem volna csak arra koncentrálni. Nagy drámaként éltem meg, amikor ki kellett szakadnom abból a miliőből. Talán 7-8 éves lehettem. Az első kötetem egy indiános könyv volt, egy fiúról szólt, aki egy hihetetlenül okos farkas kis kutyát nevelt. Innen indult, hogy nekem rá egy évre lett egy csodálatos kiskutyám, akivel felnőttem és együtt sok dolgot átéltem. Például elmentünk a gyümölcsösbe, én fára másztam, ő végig ott volt mellettem, vigyázott rám. Ez a barátság életre szóló volt. Később elvégeztem egy kutyakiképző iskolát. Ezért mondom, hogy a könyv nagyon meghatározta és meghatározza az életemet. Igaz, most már nehezebb alkalmat találni, különösen az intim szféráját nehezebb megteremteni, amikor csak a könyvre tudok koncentrálni, hiszen nemcsak alkotó, hanem igazgató lettem, és van egy gyönyörű családom, ahol egy négyéves kisgyerek felfalja minden szabadidőmet.
Változott körülöttem a világ, olyan szempontból is, hogy másfajta könyvek érdekelnek. Az éjjeliszekrényemen például van egy kötet az asszertivitásról, azt szoktam lapozgatni. Ha egy kicsit újra el akarok szakadni a valóságtól, akkor valamilyen regénybe mélyedek, most Patrik Süskind A parfüm című művébe. Nagyon élvezem, hogy 4-5 oldalon keresztül igyekszik megfogalmazni egy-egy illatot, és én egy illat leírásával bejárhatok egy fél világot. Szinte látom magam előtt a társadalmat, hallom az ajtó recsegő deszkáját, mert annyira szemléletes. A lopott perceimben Robin Sharma A rang nélküli vezető c. könyvét lapozgatom. És persze „bekerültek a repertoáromba” a gyermekkönyvek is.

velekei-laszlo-2

Hogy kell elképzelni a „házi könyvtáradat”?

A hálóban tartom a könyveket. Ez is egy kicsi utal arra, hogy szeretem az olvasás intim szféráját, amikor be tudom csukni az ajtót. Ilyenkor bemászok az ágyikómba, fölpolcolom a párnát, odaveszem a könyvet, és csak arra koncentrálok. Persze régen, fősulis koromban előfordult, hogy annyira beszippantott egy könyv, nem bírtam letenni, utazás közben a metrón is olvastam, de két tanóra között a tízperces szünetben is képes voltam falni a betűket, mert újra ott akartam lenni abban a világban, amit az író megteremtett. Ezt most már nem tudom megvalósítani a hétköznapjaimban.
A könyvespolcon nincs szabályos rendszer, de én pontosan tudom, mi hol van. Olyan jó érzés végighúzni az ujjamat rajtuk. Valamikor mindegyik meghatározta az életemet, társammá szegődött egy adott életszakaszban, és formált engem. Azt a könyvet, amit kétszer is elolvastam, azt nem is teszem be a sorba, hanem egymásra pakolom, azok mindig elöl vannak.

Hogyan választasz olvasnivalót?

Általában emóciók (megérzések) alapján. Ha készülök valamire, amit nem ismerek, elolvasom, de gyakran előfordul, hogy már ismerem, mégis újra kézbe veszem, mert érdekel, hogy a jelenkori életszakaszban hogyan hat rám. Fontos, hogy melyik pillanatban mit közvetít, de az is, hogy arra koncentráljak, amit az író el akar mondani, és ne arra, amit én akarok kihallani belőle, vagy ami több év távlatából bennem leszűrődött. A szabad választásban hagyom, hogy a benyomások vezessenek. A kislányomat is próbálom könyvekhez szoktatni, rendszeresen járunk könyvesboltba.

Gyakorló szülőként mi az, amit feltétlenül fontosnak tartasz átadni a gyermekednek a könyvekkel kapcsolatban?

A könyv hatalmas kincs! Hála istennek az én kislányom imádja, rohan a könyvesboltba, hogy válasszon. A képeskönyveket, foglalkoztatókat kedveli, de szereti csak hallgatni is a történeteket. Odafekszik a mellkasomra, és együtt húzzuk az ujjunkat, hogy merre tartunk a történetben. Talán ami ezzel kapcsolatban a legfontosabb, élvezni az együtt töltött időt, és megtanulni kicsit visszalassulni. Már az egészen kicsik körül is iszonyatosan zavart a világ, a médiából, a digitális világból érkező ingerek megfertőzik az ő kis világukat. Én szeretném, ha nem kész képeket és gondolatokat kapna, és abból szűrne le dolgokat az ő kis világába. Nemrég megtaláltam a Mosó Masa mosodáját és az Ablak-Zsiráfot, és arra gondoltam, hogy mindenképpen szeretném továbbadni azt, amit én ezektől a könyvektől kaptam. Persze új kor gyermeke, új kihívások, új irodalmak, ez természetes! Most nagyon nagy a választék.

Nagyon nehéz megóvni a gyermekeinket, talán helyesebb, ha inkább technikákat tanítunk arra, hogy ebből hogyan lehet kiszakadni, a saját harmonikus világát megteremteni…

Erre az olvasás, a mese remek eszköz!

velekei-laszlo-3

A Győri Balett repertoárjában is rengeteg irodalmi gyökerű darabot találunk, akár az idei műsort nézzük, akár a korábbiakat. Mint koreográfus, mi fog meg téged egy irodalmi műben? Érzelmek? A sztori? Egy karakter?

Természetesen olyan irodalmi művekből indulok ki, amelyek valamelyest nagy hatást gyakoroltak rám. Ezek az alkotások, mint A skarlát betű, az Anna Karenina és még sorolhatnám, olyan hihetetlen értékeket közvetítenek, melyekkel rengeteg ember tud azonosulni bármely korban él. Engem ez nagyon lenyűgöz. Hihetetlen erőt látok ebben és annak a felelősségét, hogy ezt valahogy megmutassuk, valahogy megpróbáljuk artikulálni, hogy a mi világunkban mit jelent, hogy mennyire maiak tudnak maradni, mennyire nem változik az ember. Ugyanakkor szeretem a regényekben és a darabjaimban megtalálni magát az embert, és lecsupaszítva megmutatni. Ezek nagyon nagy és hihetetlen utazások nekem. Tisztelegni az írók előtt, és egy másik művészeti ágba áthelyezni ezeket az értékeket különösen fontos társadalmi szerepvállalás. Ezt szeretném én is tenni, tisztelegni, továbbadni a saját nyelvemen úgy, hogy nyomot hagyjon az emberekben.

Különösen értékesek azok a produkciók ahol a művészetek összecsengenek…

Ez adhatja a legtöbbet!

Rengeteg a feladatod. Hogyan inspirálódsz? Mi érdemes arra, hogy a tánc nyelvén szólaljon meg?

Ez egy kifogyhatatlan kincsesbánya. Sok ilyen történet keletkezik a jelenkorunkban is. Csepi Alexandrával gyakran ötletelünk közösen. Mindig hagyunk valahol egy olyan kis rést, hogy a semmiből megszólíthasson valami. Beszélgetünk a művekről, miért tetszik, mit látunk benne, és egyszer csak jön egy kép, egy vízió, mint mondjuk nekem az Anna Kareninában, amikor Anna hazaérkezik Kareninhez, felmerül, vajon hogyan élheti meg azt a szituációt. Az érzet nekem megformálódik képileg, és aztán ebbe belekapaszkodva elindul valami. Ilyen volt A skarlát betűben, amikor a tiszteletes térdre rogy, és megkorbácsolja magát. Ezek a szituációk, érzetek feltöltik az agyamat vizuális képekkel, aztán elindul a szemem, és látni és falni akarom.

Nemcsak a tradicionális művekből merítetek, hanem a jelenre is igyekeztek reflektálni. Ott van példának a Ne bánts! Miért fontos ez? Lesz-e hasonló?

Ez egy borzasztó, kitalált történet. Amikor elkezdtünk ezzel a témával foglalkozni, nagyon sok ember életét olvastuk el, feljegyzéseket, elemzéseket, visszaemlékezéseket, sőt személyes elmondásokra is támaszkodtunk. Ezek nagyon mély nyomot hagytak bennünk, ami alapján összeraktuk a saját fiktív sztorinkat. Nagyon nehéz egy ilyen darabot menedzselni, magyarázni kell, mi is ez, míg ha egy klasszikust mondok, akkor már eleve megszólítok vele egy közönséget. Igazgatóként azt kell mondanom, ez nehezebb, mégis ragaszkodnunk kell hozzá, mert kell újat hozni, nyitni. Nemcsak a mozdulatainkban, hanem a történeteinkben is.

velekei-laszlo-4A társulat egy része és a frissen kinevezett igazgató 2021 szeptember elején az évadnyitón

Nagyon imponáló a Győri Balett csapatszelleme. Talán ez az oka, hogy a társulat rendkívüli energiákkal bír. A legutóbbi évadot a záráskor egyedülállónak nevezted. 9 bemutató, 92 előadás, ez egészen rendkívüli. Mennyi közösségépítő munka van ebben? Sok feladatod van ezzel kapcsolatban?

Az igazgatásnak az egyik legnehezebb és legfelemelőbb feladata, hogy megtaláljuk az embereket az együttesbe. 43 év alatt 284 munkatársunk az életét áldozta ezért, és ezt mindenképpen tisztelettel kell kezelni és emelni. El kellett fogadnunk, hogy ez a szakma kicsit gyarló: használja az embereket, aztán megrágja, kiköpi és továbblép. Akkor csináltunk valamit jól, hogyha majd ott ülünk a Győri Balett hatvanadik évfordulós gáláján, és ott lesznek azok a fiatalok, akik akkor éppen ismét leszakítják a csillagokat, mint egykor, 1979-ben. Mi örököltünk egy szenvedélyt és a hitet, hogy az álmok igenis megvalósulhatnak, és ezt a szellemiséget nekünk tovább kell vinnünk. Amire nagyon nagy hangsúlyt fektetek, az elmondottak miatt, az együtt töltött idő minősége. Nem mindegy, hogy azt hogyan éljük meg! Hogyan élünk meg például egy sérülést, egy covidot, amikor bezárnak, vagy egy forgatást. Ha úgy kezeljük ezt, hogy nemcsak a szakmánk, hanem a hivatásunk, nemcsak egy munkaidő, hanem a szenvedélyünk, akkor elkezdünk máshogy kommunikálni. Nincsenek áldozatok, nincsenek eltolódott hangsúlyok az életben, hanem minden csak egy irányba tart és felfelé emel. Én ebben hiszek! Én rengeteget kapok a társulattól, és szerelmes vagyok a Győri Balettba! Nekem úgy kell példát mutatnom, hogy ötször annyit kell dolgoznom, mint bárki másnak, és mindenhol helytállnom egy emberi beszélgetésben, egy jogi vitában, egy gazdasági döntésben és egy alkotásban is. Mindig mindenhol ott kell lennem, mindenkinek fognom kell a kezét, mert csak akkor működik. Ez nagyon magas hőfokot kíván, és nem tudom, hogy mit vesz el tőlem majd a végén, és meddig fogom ezt bírni, de bizakodó vagyok, és nem fogom bánni egyetlen egy percét sem!

Lezárásképpen Lacit még egy kis asszociációs játékra is rávettem. A faladat: mondok egy szót, ő arra azt feleli, ami elsőre eszébe jut. Íme:

Zene – tánc, kutya – barátság, nehézség – politika, szabadidő – család, elismerés – társulat.

SzaSzi
Fotók: Kurucz Árpád, Vas Balázs (4-5. kép)

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával
3. rész: Könyvek, gyöngyök, és… csavarkulcs? – Interjú Kokas Évával
4. rész: ''A könyveknek saját személyiségük és sugárzásuk van'' – Interjú Maszlay Istvánnal
5. rész: ''A könyv mindennapi táplálék… az olvasás személyes belső utazás'' ‒ Interjú Rákász Gergellyel
6. rész: A báb nem korosztály, hanem műfaj – Interjú Markó-Valentyik Annával
7. rész: ''Mint a tűzifa egy téli napon, visszaadják az egykori nyári napok melegét'' – Interjú Lebó Ferenccel
8. rész: ''A mese csak akkor él, ha mesélik!'' – Interjú Zalka Csengével
9. rész: ''A könyv az otthonosság fokmérője is'' – Interjú Bajzát Zsuzsival
10. rész: ''A fénnyel elmondani …'' ‒ interjú Szabó Béla fotóművésszel
11. rész: ''A történelem nem halott dolog …'' ‒ interjú Bagi Zoltán Péter történésszel

12. rész: ''Egyre jobb olvasó leszek az írási tapasztalatok birtokában …'' – interjú dr. Horváth Sándor Domonkossal
13. rész: Ambroozia, talbotípia, Gyökeres ház ‒ Interjú Szalai Zsolttal
14. rész: Rendes embernek is kell lenni – Interjú Bakos-Kiss Gáborral

2022.09.10