Az 1960-as és 70-es évek között Nyugat-Berlinben erőszakhullám zajlott: baloldali tüntetők csaptak össze a szövetséges megszállókkal és az őket körülvevő kelet-berlini szovjet csapatokkal. A Friedrichshain-Kreuzberg kerület (sok török lakossal rendelkező diák- és művésznegyed a Zsidó Múzeummal és a berlini fal műalkotásokkal borított szakaszával, az East Side Gallery-vel) a második világháború után az Egyesült Államok, majd a berlini fal megépítését követően a szövetségesek katonai megszállása alatt állt. A Wilhelmstraße 9. szám alatt álló, ötemeletes Tommy Weisbecker Haus története is erre az időszakra nyúlik vissza.

Az épületet 1973-ban házfoglalók szállták meg, és „önigazgató lakásszövetkezetként” használták, amely hajléktalanoknak is helyet kínált. Thomas (Tommy) Weisbecker, egy 23 éves, baloldali radikálisról vette fel a ház a nevét, aki részt vett az 1967. június 2-i mozgalomban, és akit 1972 márciusában egy rendőri akció során megöltek – az épületet sokáig a baloldali terrorista összeesküvés melegágyának is tartották. 1981-ben a házat a Berlini Nemzetközi Építészeti Kiállítás részeként felújították. Az 1980-as évek elején végül ifjúsági lakóközösségként ismerték el a benne lakókat, azóta művészekből és aktivistákból álló, 30-40 tagot számláló szociális társulásnak ad otthont, akik manapság egy másik harcot vívnak: a dzsentrifikációt. A ház 2013-ban ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját, tulajdonosai pedig újabb harminc évre szóló bérleti szerződést írtak alá.

A Tommy Weisbecker Haus (TWH) külső falait 1989 óta óriási festmények borítják, amelyek az épületet a berlini street art egyik ünnepelt példájává tették. Az alkotások kivitelezéséért Andreas Dornbusch művész és egykori szociális munkás volt a felelős. A falfestmények motívumai a baloldali értelmiségi hagyomány központi gondolatain alapulnak: az emberek tömegmédia általi elnémítása és a természethez való visszatérés elősegítette felszabadulás. Az egyik oldalon például tévékészülékekből épített torony látható, amely tiltakozik a kábeltelevíziós média ellen (a két felső képen). A falfestmény apokaliptikus témát használ, hogy hangsúlyozza a nagyvállalatok agymosását a berlini fal leomlása után. Az alkotás alsó része egy legális falterület a graffitizők számára. Amellett pedig, hogy a ház bal oldala lenyűgöző politikai freskók színtere, ma egyfajta Hírességek Csarnokaként is szolgál.

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia, second.wiki, goethe.de, cntraveler.com, muralguide.org, flickr.com

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)
7. rész: Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)
8. rész: John McEwen: Weaving Fence and Horn (Calgary, Kanada)
9. rész: Hugo Lomas (Sfhir): The Golden Legend (Guarda, Portugália)
10. rész: Gillie and Marc: Dogman and Rabbitwoman with Coffee (London, Anglia)
11. rész: Karabo Poppy Moletsane: Soweto Towers (Soweto, Dél-Afrika)
12. rész: Pacita Abad: Alkaff Bridge (Szingapúr)
13. rész: Odeith: Carlos Paredes és Amália Rodrigues (Amadora, Portugália)
14. rész: Barry Flanagan: Hare in O'Connell Street (Dublin, Írország)
15. rész: Okuda San Miguel: The New Mona Lisa (Párizs, Franciaország)