Szeptember 9-én lesz az I. Győri Képtelen képregény kiállítás és díjátadó. Ez azt jelenti, hogy lesz folytatás?

Remélem. Hagyományteremtő szándékkal indult ez a program. Sőt benne van a lehetőség, hogy máshol is kiállítsuk, de egyelőre ez csak ötlet.

Diákként hirdettél meg egy országos képregény pályázatot. Honnan jött az ötlet?

Mindenképpen szerettem volna egy diákoknak szóló versenyt. Magyarországon egy komolyabb megmérettetés van, amin én is próbálkoztam korábban. Sajnos mindössze két kategóriában lehet indulni, ez a hosszú és a rövid képregény, sem életkori, sem technikai korlátok nincsenek. Újoncként olyanokkal kellett versenyeznem, akik mögött már nyomda és kiadó áll, szemben mondjuk az én iskolában kinyomtatott és összefűzött papírjaimmal. Diákként az ember nem sok esélyt lát ilyenkor, ez inkább elveszi a kedvét, mint hogy motiválná.

A Képtelen képregény pályázat miben más? Milyen kategóriákban indulhatott el valaki?

Ez egy teljesen kezdőknek indított verseny, kifejezetten diákoknak szól. 14-25 éves korig két kategóriára lett bontva, 14-18-ig és 19-25-ig. Ez elég fair, bár az elsőt én még tovább bontanám, mert gondoljunk csak bele, hogy egy kilencedikesnek érettségizőkkel kell „megküzdenie”, akiknek már jóval több a tapasztalata. A megmérettetés – ha évente ismétlődik – azért is jó, mert ha valaki nem ért el komoly eredményt, talán nem törik le, és jövőre – már több tudással – újra nekivág.

Elég komoly díjak kerülnek kiosztásra. Hogyan sikerült támogatókat szerezni?

A támogatók keresésében Pápai Miklós tanár úr egyengette az utamat, sok helyre ő juttatott be mint felnőtt. Helyszínnek sikerült a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Teret megnyerni. Régi jó kapcsolatunk van a Művészellátóval (Művészeti Szaküzlet – a szerk.), ahonnan vásárlási utalványokat kaptunk. És egy értékes digitális rajztábla is összejött. Ez volt a legnehezebb, nagyon-nagyon sokat „bombáztam” érte a támogatót.

Rengeteg feladat hárult rád. Bevontál másokat is a szervezésbe?

Valentiny Tamás régi képregényalkotó budapesti barátom lett a társszervezőm, ő konkrétan megmentett attól, hogy én „belehaljak” ebbe. Nekem egyrészt nagyon kell a megerősítés, mert így sokkal könnyebb dolgozni és lelkesnek maradni. Másrészt jó ötletei, meglátásai voltak, és ami nagyon lényeges, hogy ő válaszolt a levelekre, a közösségi médiákat is ő kezelte, és a pályázat arculati elemeinek tervezésében is nagy szerepet vállalt. Társházigazda és zsűritag is.

Valentiny Tamás és Mayer Roland

Egy zsűri mindig nagyon árulkodik az esemény színvonaláról. A Képtelen képregény zsűrijét kik alkotják?

Igen ezt mi is így gondoljuk, ezért kellett valaki, aki nagyon otthon van ezen a területen. Így esett a választásunk Szép Eszterre, aki mint képregénykutató (a Magyar Képregény Szövetség ügyvivője, a Kilencedik Művészet Alapítvány elnöke), a budapesti Képregényfesztivál szervezője, szerintünk megkerülhetetlen. Mellette egy olyan ember, aki maga is alkotó, ő Oravecz Gergely, nagyon lendületes, energikus, színvonalas stílussal (Q Képregényújság). Ott van a zsűriben Pápai Miklós tanár úr, aki képzőművész, egy kicsit más, friss szemmel látja az alkotásokat, és végül mi ketten Tamással szervezők, mindketten alkotók is.

Milyennek látod a „felhozatalt”, vagyis a beküldött pályaművek színvonalát?

Összességében nagyon jók, igaz, nagyon széles a paletta. Vannak teljesen amatőrök is, úgy értem olyanok, akik ránézésre nem művészeti iskolába járnak. De hát éppen ez a cél, hogy ők is meg tudják mutatni, mit tudnak. Miért ne indulhatna el egy ilyen versenyen mondjuk egy szakácstanuló? Vannak nagyon színvonalas munkák, és olyan is, amelyik elsőre „nem jött be”, de aztán többszöri ránézéssel megtaláltuk benne az értéket. Nagyon fontos, hogy mindegyikben keressük az értékelendő vonást, mert akkor lesz folytatás, az lehet ösztönző, hogy valaki még jobbat akarjon.

A te munkáid is indultak már pályázatokon. Te milyen megmérettetést értékelsz? Szerinted mitől jó egy ilyen versengés?

Szerintem akkor ér valamit egy verseny, ha tanulni is lehet belőle. Azok a díjátadók, amikor csak megkapod az oklevelet, és azt sem tudod, miért, szerintem borzasztóak. Az is jó lenne, ha az ilyen eseményen az alkotók is nyilatkozhatnának, vagy valamiféle párbeszéd alakulhatna ki. A Képtelen képregény pályázói megismerhetik az értékelés menetét, és az is a tervünk, hogy a megnyitó után kicsit maradunk, és a témával kapcsolatban beszélgetünk. Amit megfogalmazunk, azt valamilyen formában szeretnénk eljuttatni az érdeklődőkhöz, reményeink szerint így válik majd maradandóvá.

Az iskola mellett, a 13. évfolyam alatt rendezvényszervezői tanfolyamot is végeztél. Szervezőként más képregényes eseményeken is részt vettél? Vannak már ilyen irányú tapasztalataid?

Igen, szívesen belefolyok ilyesmibe. Augusztus 27-én például a Westendben a Képregényterasz rendezvényen kaptam feladatot, azelőtt pedig a 17. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon.

Képregényrajzolóként is bemutatkoztál már. Eddig három munkád jelent meg: a Te, a Fagy és az Egy jobb füzetben. Az elsővel 2019-ben a Hungarocomixen találkozhattak az érdeklődők. A sztori jól „kirajzolódik”, pedig nem kapcsolódik hozzá szöveg. Neked, képregényrajzolónak a vizualitás fontosabb vagy a sztori?

Ez változó. A Te esetében személyes élmény inspirált, a „történet” könnyen összeállt, és húsz perc alatt megírtam, a vizuális világ kialakításában pedig akkori rajzi limitációim segítettek.

Érdekes, hogy azt mondod: megírtam…

Valójában először telefonos jegyzetet készítettem, leírtam az ötleteimet, csak utána kezdtem vázlatolni.

A nagyon egyszerű figurák nem vonják el a figyelmet, sőt így az összes koncentráció a sztorira irányul. Mennyire érzed ezt sikeresnek?

A Te érzelmi szempontból a leghatásosabb a három közül, ezt a szintet azóta sem tudtam újra „megugorni”. A Fagynál a vizualitás erősebb, mert ez az Inktober elnevezésű kihívás anyagából állt össze, ahová minden nap más hívószóra kellett rajzolni. Ez inkább technikailag érdekelt, az Egy Jobb Füzetben ugyanezt a technikai, vizuális vonalat követi.

Vannak mentoraid, példaképeid, vagy aki segített fejlődni?

Jó tanáraim voltak, akik nem konkrétan ebben a műfajban fejlesztettek, de mégis sokat lendítettek rajtam. Pápai Miklós tanár úr észrevette a lendületemet, végig támogatott, annak ellenére is, hogy az elején sokat vitatkoztunk a képregény, mint médium létjogosultságán. Az Egy jobb füzetben című munkám elkészülése után már jobban értettük egymást. Közben csináltam egy betonszobrot is, ami a térbeli képregény tematikáját boncolgatja, szintén nagyon jó visszajelzése volt. Mivel felvettek az egyetemre, most már én is merem azt mondani, hogy ez tényleg jó lett. De a Tanár úr lelkileg is támogatott, előfordult, hogy még hajnali kettőkor is vonalban voltunk és beszélgettünk. A másik példaadó tanárom Szeifert György, akinek a művelődéstörténet órái lenyűgöztek a hatalmas tudása és hozzáértése miatt. Nem voltam kiemelkedő tanuló, és ez nagyon ösztönzött, hogy jobb legyek. Kialakult bennem az, hogyha azt mondták, jó vagyok, akkor én úgy kezdtem el viselkedni. Egyébként az egész iskolai közegem támogató volt. A képregény vonalon igazából magamtól próbálkoztam, persze vannak emberek, akik inspirálnak.

A középiskolás évek eredményesen zárultak, mert a kisképzős végzősök kiállításán egy díjat nyertél. Hogyan élted meg ezt az elismerést?

Igen, ez a Bombitz Barbara által alapított Aranykéz-díj. Ez eddig a legnagyobb kitüntetésem, ha a fizikai díjakat nézzük. Bár én legalább ekkora elismerésként éltem meg az önálló kiállításom megnyitóját. Ez is 2022-ben volt, a Tanítóképzőben, ahol fotósorozatot és vetítést mutattam be, ami már egy intermédiás irány. Nagyon jól éltem meg, és ott volt mindenki, aki nekem számít. Egy ilyen visszaigazolás nagyon fel tud dobni, amikor mások örülnek a dolgaimnak. Ünnepként éltem meg, és ekkor vettem fel először a bordó öltönyömet magamra. Ezután az Aranykéz-díj betetőzése volt a sikereimnek. Meglepett, hogy én kaptam, de egyúttal jó útravaló is. A sulit, a győri éveket „kimaxoltam”, mindent, amit szerettem volna megcsináltam.

A képregényeid megjelenéseitől mit vársz?

Örülök, ha visszajön a belefektetett összeg, de nem ez a fő motiváció. Ez egy nagyon jó médium a történetmesélésre, a vélemény megfogalmazására, nem kellenek hozzá drága alapanyagok, és egy nagyon jó ugródeszka egy olyan diáknak, aki majd írni, animációt készíteni, filmezni akar. Szűk réteget vonz, de összehozza a hasonló érdeklődésűeket. Felnőttként is lehet szeretni, vannak, akik soha nem növik ki, sőt jellemzően nálam jóval idősebbeket vonz.

Ma a fiatalok körében divatos megosztani a közösségi oldalakon az alkotásokat. Te hogy állsz ehhez?

Vannak rengetegen, akik posztolgatnak, ezzel foglalkoznak, de én sajnálom erre az időt, inkább dolgozni akarok, a közösségi médiát csak marketingeszközként használom.

Készül valami képregényed mostanában?

Igen, sztoriközpontú lesz, folytatásos, a történetet már elküldtem egy-két embernek, többen azt mondták, hogy ez valószínűleg megugorja a Te színvonalát. A képi világ kidolgozását az egyetem alatt tudom majd elkezdeni terveim szerint.

SzaSzi