Nóra (Hámori Gabriella) és Dénes (Bodolai Balázs) régóta egy pár, még a munkahelyük is ugyanaz. Egy baráti összejövetel után kissé kapatos állapotban összeszólalkoznak, aminek az lesz a vége, hogy Nóra faképnél hagyja Dénest, és egyedül indul haza a fővárosi éjszakában. A nő furcsa viselkedése aggodalomra ad okot, majd kissé megkésve ugyan, de kiböki, hogy azon a bizonyos éjszakán megerőszakolták, de többet nem is akar beszélni a dologról. A férfi unszolására a rendőrséghez fordulnak, de ahelyett, hogy bárki is együtt érezne velük vagy támogatná őket, lekezelően, jobb esetben közönnyel fordulnak feléjük.

Dénes maga kutatja fel az elkövetőt, és ahogy egyre több részletre derül fény, úgy lesz benne egyre több a kétely, és meginog a bizalma Nóra irányába. Az örökbefogadás menetére is hatással van az ügy, hiszen a leendő szülőket trauma érte. Kedélyállapotuk hullámzó, ennek megfelelően hol összeszedetten, hol pedig meggondolatlanul cselekednek, ami hatással van az egymással, illetve szűkebb-tágabb környezetükkel való kapcsolatukra is.

Ez a film attól lesz más, hogy – a kezdettől fogva – a férfi, a férj szemszögéből ábrázolja a helyzetet, aki közvetett módon ugyan, de szintén szenvedő alanya az esetnek, és tétlenségre van ítélve. Nem volt ott, nem látta, mi történt, és amilyen kimért és visszafogott a hétköznapokban, olyan elánnal veti bele magát a nyomozásba, mert szeretne mielőbb pontot tenni az ügy végére. Ha nem történik sürgősen valami, egyszerűen szét fog esni mindaz, amit eddig felépítettek közösen. Nem megy át bosszúba és önbíráskodásba, amiért külön köszönet illeti az alkotókat.

Stílusában, ábrázolásmódjában és mindabban, amit elmond, amit megmutat, jellegzetes kelet-európai mozi. Nóra és Dénes tulajdonképpen ketten maradnak a problémájukkal. A munkahelyen az elsődleges szempont a profit, így csak ideig-óráig nézik el, hogy nem teszik oda magukat száz százalékig, a szülők vádlóan lépnek fel (mit fognak rólunk gondolni az emberek?), a hatóságok lekezelően bánnak velük, mindenki ki van égve, és semmi nem működik. A nemi erőszak csak egy újabb púp az amúgy is meggörnyedt háton.

A cselekmény időnként megbicsaklik, a kétórás játékidő szerintem sok ahhoz, amit látunk és hallunk, de a végeredményt tekintve nem tűnik végnélkülinek és kibírhatatlannak. A színészi játék meggyőző, ugyanakkor bár karaktere némileg megkívánja tőle, hogy gyámoltalan legyen, Bodolai Balázs néha csak benne van a jelenetben. Mégiscsak a fő főszereplő, és vannak olyan helyzetek, amelyekről kifejezetten úgy éreztem, hogy Hámori Gabriella rutinja mentette meg. Az egészet pedig olyan mellékszereplők teszik színessé és minőségivé, mint Gáspár Tibor, Borbély Alexandra, Fenyő Iván vagy Jakab Juli. Nyomozóként, kollégaként, barátként és pszichológusként az ő karaktereik sokat adnak hozzá a történethez, mert megmutatják, hogy ma Magyarországon miként viszonyulnak az emberek a nemi erőszak kérdéséhez.

Első nagyjátékfilmnek ez a téma talán soknak tűnhet, és időnként el is veszik a kétórás játékidőben, de újra és újra megmutatkozik, hogy az alkotópáros mögött azért van már néhány film és sorozat. A Legjobb tudomásom szerint ötlete és kivitelezése nem egy hirtelen és hatásvadász valami, amit megpróbálnak a #metoo-val eladni. Gondolok itt olyan apróságokra, olyan jól átgondolt részletmegoldásokra, mint a fókuszcsoportos beszélgetések (a főszereplők piackutatással foglalkoznak), ahol a fogyasztási és vásárlási szokásokon keresztül férfiak és nők beszélnek a szerepekről és feladatokról, a társadalmi elvárásokról. Nehéz téma és komor hangvétel, mégis a Külön falka mellett 2021-ben ez volt a másik olyan film, amely szóba jöhetett volna nálam az Oscar-nevezés kapcsán.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu