Az ősbemutatót 1900-ban Rómában tartották. A címszerep „páratlan kihívás a szopránénekeseknek, amennyiben nem csak hangjukat, de színészi képességeiket is meg akarják csillantani”. Nem kevésbé fontos alakja a műnek Scarpia, „a barbár és cselszövő rendőrfőnök”, akinek megformálása igazi próbatétel a baritonok, basszbaritonok számára, mivel életre keltéséhez nem elegendő a nagyszerű hang, hanem kiváló színészi képességekre, sőt erős színpadi jelenlétre van szükség. Harmadik sarokpont Cavaradossi tenor szólama, amely ugyan nem a legnagyobb szerep, de két gyönyörű ária, két nem kevésbé nagyszerű kettős miatt mégis kiemelkedő képességű tenorista szükségeltetik egy tökéletes előadáshoz.

Az EMI kiadó megbízásából Puccini ezen remekművét 1953. augusztus 10. és 21. között rögzítették Victor de Sabata (1892-1967) karmester irányításával, közreműködött a milánói Scala zenekara és énekkara. A címszerepet a karrierje csúcsán lévő Maria Callas (1923-1977) énekelte „látványos hangi állapotban”, méltó partnerei Scarpia-ként Tito Gobbi (1913-1984), Cavaradossiként pedig Giuseppe di Stefano (1921-2008). Annyira kiválóan sikerült a megvalósítás, hogy ez a változat „egészen napjainkig az egyik etalonfelvételnek számít”.

Maria Callas a 20. század legjelentősebb szoprán énekesnője, akit isteni, nagyszerű, tökéletes jelzőkkel egyaránt illettek. Az egyik legnagyobb tragikaként is emlegették, aki nemcsak elénekelte az operairodalom drámai hősnőit, hanem át is élte sorsukat. Művészetét csalhatatlan színházi ösztön és zenei tehetség egyaránt jellemezte. A szerepek tanulása során teljesen elmélyült mind a szövegben, mind a zenében, így fedezve fel a zenedrámák legjelentősebb részleteit is. Talán mindennek volt köszönhető, hogy a karaktereket egyedi módon jelenítette meg a színpadon, sőt a lemezfelvételek során is.

Maria Callas egész pályafutását végigkísérte Tosca szerepe: 1942-ben, mindösszesen 19 évesen Görögországban már nagy sikert aratott vele, majd 23 évvel később, teljes operában 1965-ben Tosca-ként lépett utoljára színpadra a londoni Covent Gardenben. Annak ellenére, hogy Maria Callas tulajdonképpen nem szerette Puccininek ezt a hősnőjét, tökéletesen eggyé lényegült a színpadi alakkal, drámai alkatához nagyon illett a szerep, sokan úgy gondolják, hogy Tosca alakítása utolérhetetlen. Pályafutása harmadik leggyakrabban alakított hősnője volt. Színpadon is számos alkalommal Tito Gobbival közösen léptek fel ebben a zenedrámában, ahogy élőben, úgy a felvételen is emlékezetes párosuk. Gobbit nevezik „a 20. század legjobb színpadi énekesének is”, mindig „roppant átéléssel és intelligenciával énekelt”, leghíresebb szerepe épp Scarpia volt. Callas másik állandó, legkedvesebb partnereinek egyike pedig Giuseppe di Stefano volt.

Victor de Sabata egyetlen stúdiófelvételéről és az énekesekről Matthew Boyden Az opera kézikönyvében így fogalmaz: Sabata „… lebilincselő érzékkel tárja fel a mű szerkezetét, és hajmeresztőn lendületes, miközben a részletek tudatosításában minden egyes motívumnak megadja a megfelelő hangsúlyt. Callas a valaha rögzített legmegindítóbb Tosca-portréját nyújtja…, éneklése pedig lélegzetelállítóan erőteljes. Gobbi… a valaha hallott leggonoszabb Scarpia.”

oszem

Felhasznált irodalom: Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Opera képes enciklopédia; wikipedia; a CD kísérőfüzete