Az alapító, Schmidl Lázár 1879-ben Budapesten indította el vállalkozását. A fővárosi napilapokban megjelent hirdetése szerint a Schmidl L. első magyar maláta készítmények gyára köhögést, rekedtséget, mell- és tüdőbajokat, nyákbajokat gyógyító malátakivonatot és malátakivonatú bonbont állított elő. Termékeit eleinte budapesti gyógyszertárakban és kereskedésekben vásárolhatták meg. Az útimellfű bonbont frissen begyűjtött növények nedvének kivonatából készítették.

A cukorkagyár néhány évvel később települt át Győrsziget községbe, a Gyár utcába, ahol ekkor már működött az Ecetgyár és a Kohn-féle növényolajgyár. A helyszínválasztásban fontos szerepet játszott, hogy a közeli Rábca vizét ipari célra hasznosíthatták.

A céget 1886. szeptember 30-án jegyezték be a győri törvényszéken. Az első években a vállalkozás egy földszintes épületből állt, amelynek egyik szárnyában sütötték az útifűcukorkát. A gyárban négy alkalmazott kézi erővel dolgozta fel az alapanyagot.

Az alapítástól folyamatosan fejlesztettek, évente többféle olcsóbb és luxustermékkel jelentkeztek, különösen ügyelve a minőségi csomagolásra. Alig néhány év alatt a győrszigeti gyár országos hírnévre tett szert. A kiváló minőségű és kedvező árú cukorkákat az Osztrák-Magyar Monarchia területére szállították, de kiviteli piacuk volt még Itália, Németország és Románia is.

Az üzem vezetésében a kezdetektől jelentős szerepet töltött be a cégtulajdonos fia, Schmidl Henrik János, aki 1889. március 7-étől hivatalosan is tulajdonossá lépett elő.

Schmidl Lázár 1897 decemberében halt meg. Őt is, és három évvel később a feleségét is a győrszigeti izraelita temetőben temették el. A gyár a fennállása alatt mindvégig megőrizte a Schmidl L. nevet, a termékeket továbbra is így hirdették.

Az új tulajdonos, Schmidl H. János kellő agilitással vette át a vállalat vezetését. A cég évről évre bővítette árukínálatát, újabb terméktípusokkal jelentkezett, ezért egyik épület a másik után emelkedett a gyár területén. Tágas munkatermekben, korszerű gépekkel egyre több és jobb minőségű árut állítottak elő. Magyarországon elsőként a Schmidl L. gyár vezette be a vákuumfőzést a cukorkakészítésben, miután 1893-ban gőzüzeműre alakították át a gyárat, és megkezdték a selyemcukorka gyártását. A gyár az indulásakor cukorkákat állított elő, de a 19. század végére már csokoládét is készítettek.

1895-ben már 60 munkást foglalkoztattak, és 300 tonna nyers cukrot dolgoztak fel. Folyamatosan új termékekkel jelentkeztek, mint például a Millenniumi cukorkával, amely egyik legkeresettebb termékükké vált.

A századforduló után új gyárépületet építettek 200 ezer korona tőkebefektetéssel. Az új, kétemeletes épületet 1902. november 21-én avatták fel, a legmodernebb berendezéssel látták el, és kiegészítették egy csokoládéosztállyal.

A Schmidl csokoládégyár neve Európa-szerte jól csengett, az itt tanult cukrászmesterek a legnevesebb édesipari gyárakban kaptak munkát. Például Nagy József, aki Győrött született 1894-ben. A Schmidl cégnél sajátította el a szakma alapjait, majd a budapesti Stühmernél volt alkalmazásban, 1926-tól pedig a Szerencsi Csokoládégyár drazséosztályát vezette.

Szintén jelentős pályát futott be Speciál Ernő, aki 1908-ban született Győrben. A cukrászszakmát a Schmidl cégnél tanulta ki. Szakmunkásvizsgája után még nyolc évig dolgozott a gyárban. Cukorkakészítőnek lépett be 1938-ban a Koestlin gyárba, ahol nyugdíjba meneteléig a cukorkaosztályt vezette.

A fejlesztéseknek köszönhetően tovább bővült a termékek palettája a Schmidl gyárban. A csokoládék közül az első és legnépszerűbb volt a Hungária, de keresett még a Vendég és a „középfinom” Győri Háztartási csokoládé. A termékek tiszta kakaóból és cukorból készültek. A csomagolásán különleges jelzéssel szavatolta a gyár a minőséget, és továbbra is gondot fordítottak a termékek magyaros jellegű megjelenésére. Az ország címerét 1903-tól tüntették fel a termékeiken. Folyékony csokoládéikat a legkiválóbb győri kávéházakban lehetett megkóstolni, ilyen volt például a KIOSZK, a Kisfaludy, az Elite, a Lloyd vagy a Hungária. A kínálatukban volt még tejszín- és fondantcsokoládé, desszert bonbon és francia selyembonbon is.

A cég 1904-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az eltelt negyed évszázad alatt a dolgozók létszáma 4 főről hozzávetőlegesen 150 főre növekedett. Ettől az évtől a gyár igazgatását Schmidl H. János sógora, Buchwald Lajos (1877-1926) vette át, aki 1898-ban közgazdasági diplomát szerzett Bécsben, majd 1903-ban mérnöki diplomát. Győrben 1899-től élt, 1906-ban betársult a cukorka- és csokoládégyárba. Cégvezetőként a műszaki, fejlesztési, beruházási, valamint az értékesítési irányító munkában tevékenykedett. A gyárat 1905-ben kakaópor gyártására bővítették ki.

Sziget és Révfalu községet, melyeket egymástól a Duna választott el, 1905. január 1-jétől Győr területéhez csatolták, és a város V. kerülete lett. A csatlakozás egyik következménye volt, hogy 1906-ban a Rábcát – elsősorban árvízvédelmi okokból – új mederbe terelték, helyét feltöltötték. A Rábca elvezetésével megszűnt az ipari víz ingyenes használata, a város azonban vállalta, hogy azt továbbra is biztosítja a környező gyárak számára. A céget azonban kötelezte a közcsatorna-hálózatba való csatlakozásra.

Schmidl H. János a gyárat 1907-ben tovább bővítette, és a család számára a telek utca felőli oldalára, a Gyár utca 15. szám alatt kétemeletes lakóházat építtetett.

A Schmidl L. gyár szabadalmi bejelentést tett 1907-ben kávé-, csokoládé- vagy kakaópótlék és egyéb tápanyag gyanánt használható por előállítására, azáltal, hogy a szilva, alma, körte, barack és hasonló gyümölcsök levének eltávolítása után maradt hulladékot szárítják, pörkölik és megőrlik. A híres magyar zeneszerző emlékére Liszt Ferenc golyó néven hoztak forgalomba bonbont, illetve többféle gyümölcscukorral és a jégpasztillának nevezett cukorral bővült az árucikkek köre. Kínálatukban 1910-ben a következő termékek szerepeltek: kakaó, kandiscukor, tejszíncsokoládék, desszert- és drazsébonbonok, útifű mellcukorkák, selyemcukorkák, karácsonyi bonbonok, cukrászati és gyógyszertári cikkek. Például Asztali csokoládé, Orosz karamell, Virág karamell, Maláta zacskó, Favorit desszert, Casino desszert, Csokoládé desszert, Likőr desszert.

A gyár történetében a háború előtti évek voltak a legsikeresebbek, ekkor már 20-30 mázsa volt a napi termelésük, de a piac igényeit így sem tudták kielégíteni, ezért ismét bővítettek. Ebben az időszakban hirdettek legtöbbet a helyi és országos napilapokban, szaklapokban vagy egyéb kiadványokban.

A honvédelmi minisztérium 1915 szeptemberében 500.000 doboz hadibonbont és hat kocsirakomány egyéb csokoládét rendelt a magyar csokoládégyáraktól. A rendelés teljesítésének megszervezését az Országos Iparegyesület Gerbeaud Emil vezetése alatt álló cukorka- és csokoládégyári szakosztályára bízta. A szállításban a győri Schmidl, a budapesti Rehberger Adolf és Tsa, a Galenus gyógyszergyár, a temesvári cukorka- és csokoládégyár, valamint a Lachman zágrábi cég vett részt. A Schmidl Lajos csokoládégyár „Ágyú” védjegyű csokoládéja olyan sikeres volt, hogy még a háború után is sokáig forgalmazták. Ugyanakkor a vállalat egyenletes fejlődése az első világháború idején torpant meg. A monarchián belüli kereslet csökkent, és az ellenséges országokba sem szállíthattak, ezért a termelés visszaesett. A cégvezetés új termékekkel próbálta a forgalmat fellendíteni. Az első világégést követő trianoni döntés nemcsak a külföldi piac elvesztését jelentette. A békebeli termelés mennyiségét már nem tudták visszaállítani, mert a „Csonkamagyarország” vásárlóereje aránylag csekély volt az édességek terén.

Buchwald Lajos 1926-ban elhunyt, a cégben szerzett tulajdonjoga visszaszállt Schmidl H. Jánosra.

1929-re a Bercsényi ligettől a Gyár utcáig álltak a kétemeletes épületek. A főzőüzemben óriási gépekben főtt a cukor; magas nyomású gőz és nagy hőség volt a teremben. Naponta 50 mázsa cukrot dolgoztak fel. A lepárolt, mézhez hasonló, sárgás színű alapanyagot hatalmas bádogteknőben vitték át a formáló terembe, ahol hosszú gépsorokban sokféle formát préseltek és vágtak. Az összekevert, ízesített, megfestett masszát lepénybe simítva rakták a gépbe, és alul jöttek ki a szebbnél szebb cukorkák. Mellettük álltak a drazségépek, melyekbe por alapú anyagot öntöttek. Egy másik, kisebb gépen készítették a fütyülőcukrokat. A gép a helyi fa- és fémipari szakiskolában készült Stein Zsigmond igazgató tervei alapján. Az egyedi gépezetbe hengerbe sodorva rakták bele a masszát, és alul dobta ki a kész sípokat, ötpercenként 100-120 darabot.

Csokoládé készítéséhez a kakaóbabot megpörkölték, többszörösen finomították, és ezután őrölték porrá. Ebből kakaópogácsát készítettek, cukrot és tejet kevertek bele, az így kapott gyurmaállagú anyagot 18 gyúrógépen 5 nap és 5 éjjel vették munkába. A megfelelő minőség eléréséhez nélkülözhetetlen volt az állandó hőfok biztosítása, az állandó egyforma meleg és hideg. A formázóműhelyben ezrével sorakoztak egymás mellett a csokoládészobrocskák, pipák, állatformák stb. Ügyes kezű munkásnők alakították a különféle alakzatokat, aztán a még forró öntvényeket hűtőbe rakták, ahol szinte azonnal megdermedtek. Innen a csomagolóosztály asztalaira kerültek, ahol színes sztaniolpapírba adjusztálták, igazították. A kész termékeket dobozokba rakták, felszalagozták, és már készen is álltak az elszállításra. Ekkor már mindent maguk állítottak elő, a kartondobozokat és a mélynyomású díszes skatulyákat is.

Minden törekvés ellenére a vállalat egyre rosszabb anyagi helyzetbe került. A gazdasági nehézségek, a piacvesztés és a dráguló alapanyagok okozta gondok megoldást követeltek. 1933-ban tárgyalások kezdődtek a Schmidl L. és a Pannónia gyárak fúziójáról, amely hamarosan létre is jött. Közös néven, Schmidl-Pannonia Egyesült Csokoládé és Kekszgyár Rt.-ként folytatták. A megújult cég a nehéz gazdasági helyzetben megpróbálta fellendíteni az értékesítést. Új termékekkel jelentkeztek, ipari vásárokon vettek részt, bővítették a gyártelepet. A hazai piacok mellett Olaszországba szállítottak, ahol képviseletet is fenn tudtak tartani.

1936-ban elhunyt Schmidl H. János, temetését május 17-én tartották. A tulajdonos 1883 óta élt Győrszigetben. A fiatal, agilis vezető hamarosan a helyi közösség aktív tagja lett. Csatlakozott a kereskedelmi ifjak egyletéhez, megalapítója és pénztárosa volt a Győrszigeti Ipartestületnek. 1896-ban tagja volt a millenniumi kiállítást rendező bizottságnak, amiért miniszteri elismerésben részesült. Az intézmény fennállása alatt tagja volt az országos ármegállapító bizottságnak. Győrsziget Győrrel való egyesítését követően pedig a város törvényhatósági bizottságának és annak albizottságainak, 1907-től Győrsziget képviselője. A Győri Ipartestület egyik alelnökévé is megválasztották. A kereskedelmi és iparkamarának is tagja volt, annak megalakulása óta (1890), illetve a Gyáriparosok Országos Szövetségében szintén tevékenykedett, melynek nagyválasztmányi tagja volt évtizedeken át. Hosszú ideig alelnöke az Országos Iparegylet cukorka- és csokoládé-szakosztályának, és fennállásának idején az Osztrák-Magyar Cukorkagyárosok Egyesületének. Elöljárósági tagja, majd alelnöke volt az izraelita hitközségnek. Részt vett a helyi egyesületek munkájában. A vállalkozás már az első évtizedben szép hasznot hozott, a tulajdonos virilis-listán szerepelt 1905-ben, 1917-ben, 1921-ben és 1934-ben is. A Schmidl család rengeteget jótékonykodott, felsorolni sem lehet a kisebb-nagyobb, egyesületeknek, egyéni akciók, mint például a Közös Gépműhely építése során tett adományukat. Felesége 1928-as halála után fokozatosan lemondott társadalmi szerepeiről.

A gondokat az egyesült gyárak üzletmenete sem tudta megoldani, 1936-37-ben a lassú halódás folyamatát lehetett megfigyelni. Az örökösök csődöt jelentettek előbb a hagyatékra, néhány hónappal később a gyárra. A Magyar-Hollandi Bank – mellyel szorosan együttműködtek – válsága miatt elmaradtak a bank által addig folyósított pénzek. Az üzem működését 1937-ben leállították, a kifizetéseket beszüntették. A türelmetlenebb hitelezők kérésére a bíróság árverést tűzött ki a gyár berendezésére. A gépek nagy részét, személyzetét pedig teljes egészében az 1936-ban alapított győri Konkordia sütemény és ostyaárugyár vette át. A Schmidl gyár épületeit lebontották, helyére üzemi konyha épült. A család kétemeletes lakóházában a háború után bérlakásokat alakítottak ki. Az épület nagyon rossz állapotban, de ma is áll.

Árpás Ignácz cukorkagyára

Jóval kisebb, de országosan is jegyzett volt Árpás Ignácz cukorkagyára. Árpás Ignácz a Schmidl Gyár üzletvezetője volt 1894-ig. A vállalathoz rokoni kapcsolatok is fűzték, hiszen felesége a tulajdonos testvére volt. Saját üzemét, amelyben főként különféle gyümölcscukrot készítettek, 1895-ben indította el. Tíz évvel később korszerű, emeletes gyárat építtetett. 1906-ban már 40 munkást foglalkoztatott. Tagja volt az Országos Iparegyesület cukorka- és csokoládégyártási szakosztályának. Termékei: gyümölcs- és selyemcukorkák, burgonyacukorkák, bonbonok és kókuszáru. Több szabadalma volt, mint például a burgonyacukorból készült cukorkák. Az eljárás lényege, hogy a megolvasztott burgonyacukorhoz poralakú tejet és növényi vajat adtak, ezáltal a termék puha és hosszú ideig tartós maradt, kellemes ízét megtartotta, anélkül, hogy penészessé vagy avassá nem vált volna.

A Trefort (ma Kiss Ernő) utcai gyártelepet 1915-ben tovább bővítette. A vállalkozás feltehetően a 2. világháború ideje alatt szűnt meg, 1941-ben a Gárdonyi utcában működött. A gyár nem nőtte ki magát az évi 10.000 mázsát is meghaladó mennyiséget termelő nagyüzemek közé, de úttörő szerepe volt a cukorka gyáripari termelésének kialakításában és a külföldön való értékesítésében.

A 19. század második felében, a kiegyezés utáni időszakban kedvezőbb feltételek teremtődtek a hazai édességtermelő gyáripar kialakulására. Új vállalatokat alapítottak, a régiek bővültek, fejlődtek, és ezek is tartós termékek előállítására rendezkedtek be. A hazai édesipar gyáripari fejlődése azonban mégsem tudott gyorsan végbemenni. A tőkeképződés alacsony szintje, a megfelelő technológia elterjedésének lassúsága, valamint az osztrák és cseh édesipar technikai és tapasztalati fölénye nem kedvezett az elindult folyamatoknak. Éppen ezért érdemelnek elismerést azok, mint például Schmidl H. János, akik kockázatot vállaltak, és befektettek egy kialakulóban levő iparágba. Kitartásuk eredményre vezetett, nekik köszönhető, hogy a hazai édesipar, ha lassan is, de fejlődésnek indult.

Galambos Krisztina

Felhasznált irodalom:
Galambos Krisztina: Útifűcukortól az Ágyúcsokoládéig: A Schmidl L. cukorka- és csokoládégyár rövid története. In: Győri Tanulmányok 43. Győr, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2021. p. 74-88.
S. Nagy Anikó – Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből. Budapest. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. 2016. 20. Csokoládé a háborúban
Központi Értesítő, 1897. 03. 25.
Dunántúli Hírlap, 1904. 08. 30. p. 3. (Új gyár Győrszigeten)
Szabadalmi Újság, 1908. 11. 15. p. 1. (Magy. kir. szabadalmazott cukorkaárugyár Árpás Ignác cég Győrött.)
Győri Hírlap, 1917. 10. 5. p. 3. (Kibővítik az Árpás cukorkagyárat)

A képek forrása:
01. Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteménye (képeslaprészlet)
02. A Győri Ipartestület és a régi győri ipartársulatok története. Budapest. Pannonia. 1911. p. 185.
03. Központi Védjegy Értesítő. 1904. 02. 01.
04. és 11. A szerző tulajdonában
05. , 07. és 10. Europeana
06. Hirdetés. Magyar Kereskedők Lapja. 1903. jan. 11. p. 12.
08. Villányi Tibor engedélyével
09. Győri almanach az 1906-os évre. Győr. Pannónia. 1905.
12. Győri Friss Újság. 1909. máj. 12. p. 3.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.