Shakespeare óta rengeteget változott a világ, de benne mi, az emberek szinte alig, az ellenségeskedés ma is ugyanúgy a mindennapok része, mint a szerelem. A Rómeó és Júlia 1597-ben jelent meg (egy 1562-ben keletkezett versen és egy még régebbi olasz mesén alapul), és talán nincs is benne semmi olyan, ami mára megkopott volna, nem véletlenül veszik elő újra és újra. Jerome Robbins koreográfus, rendező még 1947-ben kérte fel Leonard Bernsteint és Arthur Laurentset, hogy írjanak közösen egy feldolgozást a musical műfajában. A darab a Lower East Side-on játszódott volna Manhattanben, az 1950-es években Húsvét-Pészah idején, és az ír katolikusok (Jets), illetve a zsidók (Emeralds) közötti viszályt helyezte volna a középpontba. Főszereplője egy Holokauszt túlélő zsidó lány, aki Izraelből emigrált, és egy ír katolikus fiú, aki antiszemita közegben nevelkedett.

Mivel a megvalósítást mindhárman másként képzelték el, útjaik elváltak, és a dolog évekig megmaradt az ötlet szintjén. Ezalatt mindannyian más-más műveken dolgoztakm, és bár többször is szóba került közöttük az East Side Story folytatása, egyetértés hiányában a közös munka rendre meghiúsult. Az időközben West Side Story-ra átnevezett és jelentősen átdolgozott darab 1957-ben debütált a Broadwayn, zenéjét Leonard Bernstein szerezte, a dalszövegeket – a közelmúltban elhunyt – Stephen Sondheim írta. Eddigre az egész gyakorlatilag átjáróházzá vált, producerek, koreográfusok stb. váltották egymást, és egy kivitelezhetetlen projektnek tartották. Aki maradt, összeszorította a fogát, és a siker végül minden előzetes várakozást felülmúlt.

Nem elítélhető módon ezt a ziccert nem tudták kihagyni, amikor a televízióra rászok(tat)ott tömegeket szerették volna a moziba visszacsalogatni. 1961-ben a West Side Story filmes feldolgozása a legnagyobb bevételt produkálta, és a következő évben 10 Oscart elnyert alkotás a musical műfajában azóta sem talált legyőzőre, de más műfajokban is csak néhány film büszkélkedhet ennél többel. A történet szerint a New York-i Upper West Side-on a Puerto Rico-i bevándorlók, a spanyolajkú kreolok (Sharks) és a gringók, vagyis az angolajkú fehérek (Jets) közötti ellenségeskedés tragédiába torkollik Tony és Maria tiltott szerelme miatt, miközben a vita tárgyát képező 20 háztömbnyi területen a Lincoln Center épületegyüttesét kívánják felhúzni (az elsőt 1962-ben át is adták). Nos igen, A Pál utcai fiúkat sem nehéz ebbe belelátni, ami még a szerelmi szál nélkül is örök darab, a világirodalom szerves része.

60 év nagy idő, ma már spanyolul többen beszélnek az Egyesült Államokban, mint Spanyolországban, és a spanyol nyelvet tanulják a legtöbben második nyelvként. Puerto Rico pedig az Egyesült Államok társult állama, elnöke – ugyanúgy – Joe Biden. Az ellenségeskedés persze továbbra is megvan, de ez nemcsak az országra, hanem az egész világra igaz, ráadásul egyre többen leszünk egyre több és változatosabb címkével, hogy mindig legyen kit utálni.

Steven Spielberg első filmje előtt is létezett már Hollywood, csak máshogy. Egyike volt azoknak, akik az álomgyárat gatyába rázták, és ma is azok közé tartozik, akik nem magukat ismétlik évtizedek óta. Stílusjegyei félreismerhetetlenek, és a 75. születésnapjához közeledve is úgy veti bele magát a munkába, hogy abból 50-et simán letagadhat. A musical nem egy könnyű műfaj, ma pedig még nehezebb vele a nézőket bevonzani a mozikba, az ötvenes évek és a két és fél órás játékidő pedig még inkább elbizonytalanít, nem is akarok rábeszélni mindenkit. Itt bizony táncolnak és énekelnek, ráadásul jó sokat, a végén pedig lesz, aki meghal.

Spielberg néhány évtizednyi türelmes várakozás után gyakorlatilag újraforgatta gyerekkori kedvencét, melynek lényegi mondanivalójához alig nyúlt hozzá. A zenét és a szöveget nem bántva őrizte meg a látványvilágot, mindenről egy kicsivel nagyobb léptékben gondolkodva. A színészek újak, ráadásul tehetségesek, szépek és fiatalok. Végre elfelejthetjük a barnítókrémet, aki a szerepe szerint latin gyökerekkel bír, az a valóságban is. Elgort ugyan nem „polák”, de az apja orosz zsidó családból származik… határeset.

A West Side Story egy csoda. Jól tudja ezt a rendező is, aki lehetőséget teremtett magának a csoda újbóli átélésére, és ez vonatkozik mindenki másra is, aki úgy dönt, hogy vele tart, legyen az néző vagy stábtag. Nem lemásolta ez eredetit szolgai módon, de nem is gondolta újra (hálás köszönet érte, hogy nem pakolt bele mindent, azt az egyet meg majd nézzük el neki), hanem leporolta, és egy kicsit felpolírozta, hogy újabb 60 évig ragyogjon.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu