Kihirdették az Álljon meg egy novellára! pályázat nyerteseit


novellapalyazatra

Idén ötödik alkalommal hirdették meg az Álljon meg egy novellára! pályázatot. A húsz legjobb művet augusztus közepétől az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban olvashatják a járókelők, az egyik különdíjas alkotást pedig színpadra is állítják.

Fiatalkori szerelemről, mentális egészségről és a minőségi kapcsolatok megtartó erejéről szólnak a JCDecaux és a Magyar Telekom által közösen meghirdetett verseny idei nyertes írásművei. A legjobbnak járó díjat Busch Péter Katalin című novellája érdemelte ki, a második helyezett Suszter Nóra Hatvanegy, a harmadik Bíró Brigitta Natália Igazán koszosnak lenni című alkotása lett. A Magyar Telekom által választott különdíjas Hegedűs Ágota Lepketangó című novellája, amelyet a szerző mellett a pályázat kiválasztott alkotói állíthatnak színpadra Garaczi László, Németh Gábor, Márton László és Szálinger Balázs mentorálásával. A Rossmann Magyarország Kft. különdíját Lackó Gábor A megállóban című írása érdemelte ki.

A népszerű versengésben az idén több mint 4000 pályaműből választotta ki a plakátokra kerülő húsz legjobbat a zsűri, melynek elnöke a korábbi évekhez hasonlóan Grecsó Krisztián József Attila-díjas író. A döntést meghozó zsűri tagjai még Vecsei H. Miklós Junior Prima díjas színművész, Samu Tímea, a JCDecaux Hungary vezérigazgatója és a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Szabó Melinda.

A 20 nyertes írásai nemcsak plakátokon tűnnek majd fel, hanem a tavalyi évhez hasonlóan podcastsorozatban is meghallgatható lesz Balázsy Panna, Trokán Nóra és Vecsei H. Miklós előadásában.

A korábbi évek terméséből az esemény hivatalos weboldalán lehet szemezgetni.

Forrás: MTI

2022.08.24