A Párbajt amúgy tévesen tulajdonítják Spielberg vizsgafilmjének, ugyanis a Kaliforniai Egyetem rendezői szakát 3 évvel a beiratkozása után félbehagyta, rendezői diplomáját csak 37 évvel később vehette át. Az akkor még ismeretlen és mindössze 25 éves rendező alig pár oldalas forgatókönyvvel, csekély díszlettel, minimális számú szereplővel és nagyon kis költségvetésből (450.000 dollár) készített egy feszültséggel teli, vérbő thrillert, amely rendezői karrierjének alighanem egyik legsikerültebb darabja.

A történet megtévesztően egyszerű, a film ereje a rettegés tálalásban rejlik, amely még hitchcocki mércével is egyedülálló. A rendezés tökéletes, az operatőri munka a csodálatos tájakban teljesedik ki (Jack A. Marta kapott is egy Emmy-jelölést), a gyors vágóképek és a belső felvételek (a film nagyrészt az autóból mutatja az utat) szinte érezhető klausztofób atmoszférát teremtenek. A félelemkeltés zenei fokozására – ahogy később A cápában is – Spielberg már itt is a vonós szekciónak szavazott bizalmat. A forgatás alig egy hónapig tartott Le Chene 12625 Sierra Highway lenyűgöző tájain. A filmet stúdiók helyett eredeti, külső helyszíneken forgatták. Eszköztelensége ellenére a mai napig ez Spielberg legizgalmasabb filmje, a zsigeri szorongás alapműve, nagyon erős, székhez szegező thriller. Minden szempontból kiemelkedik a rendező életművéből, hiszen a direktor úr szívesen hagyatkozik a speciális-, vizuális effektekre, amelyekkel csodát képes művelni a vásznon. Itt azonban még semmi nem állt rendelkezésére, csak a színészek tehetségében, a dramaturgiában, de legfőképp saját kreativitásában bízhatott.

A Párbaj az eredeti 74 perces játékidejével tévéfilmnek készült, de a Universal kérésére további jeleneteket vettek fel, az így 90 perces anyagot végül a mozik is műsorukra tűzhették. Richard Matheson (Legenda vagyok, Csodás álmok jönnek) forgatókönyvét az élet ihlette. Mindez 1963. november 22-én történt, azon a gyászos napon, amikor pár állammal odébb Kennedy elnök merénylet áldozata lett. Matheson megúszta ugyan a maga kis híján halálos kimenetelű szituációját, amikor rádudált egy előtte araszoló kamionra, aki revansot véve követni kezdte, de nem sok kellett ahhoz, hogy a monstrum leszorítsa őt az útról.

„Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” David Mann bármelyik Kafka-novella Josef K.-jaként megállná a helyét. Arctalan üldözője elől menekülve egy szokványos reggelből egy rémálomba rántja a nézőt valahol Kalifornia sivatagos útjain. Vagy akár egy western párbaj, csak épp a coltot a sebváltó és a gázpedál, a bosszút indokolatlan, pszichopata düh váltja fel.

A road movie három főszereplője: egy 1971-es, kissé kopottas, piros Plymouth Valiant, egy 1955-ös, Peterbilt 281-es típusú, 40 tonnás kamion és a kietlen kaliforniai utak. David Mann (Dennis Weaver), az Amerikai Kispolgár egy szokványos reggelen elindul távoli ügyfeléhez, hogy egy fontos üzleti ügyet bonyolítson le. A sziklákkal és hegygerincekkel szegélyezett, végtelennek tűnő országúton egyetlen kapcsolata a külvilággal az autó rádiója. Monotonnak ígérkező útján az első inger egy kezdetben csak kellemetlennek tűnő előzés során éri, ám ezzel a manőverrel megteszi egy pszichopata kamionsofőr (Carey Loftin) játszmájának nyitólépését, ezzel kezdetét veszi egy valódi hajsza, egy embervadászatba csapó rémálom, amelynek sem David Mann, sem a néző nem látja az okát, de a végét sem, ahogy a kamion vezetőjét sem, csak gázpedált taposó csizmáját és néha a karját. Spielberg ebből az egy, szinte jelentéktelennek tűnő konfliktusból egy nagyon nem egyenlő erőviszonyokra épülő párbajt és egy hatalmas erejű drámát rakott össze.

A pöfögő fémmonstrum hatalmas méretei a személyautóval szemben nem sok jót ígérnek David számára, akinek üldözőjén kívül még a fizika törvényeivel is harcolnia kell (az autója kezdi feladni, felforr a hűtővize és egyéb finomságok), ráadásul a kamion gyúlékony anyagot szállít, ami már A félelem bérében is elég okot adott ahhoz, hogy szorítsuk a moziszék karfáját. Ahogy az egy párbajban lenni szokott, az ellenfelek fokozatosan esnek szét (ahogy majd a cápa is egyre több sebből vérzik), itt alkatrészek hullanak, az üzemanyaggal arányosan fogynak David reményei és túlélési esélyei.

David Mann szerepére Dustin Hoffman is esélyes volt, a rendező azonban ragaszkodott Dennis Weaverhöz, akit A gonosz érintése című Orson Welles-filmben szúrt ki magának. Weaver egyébként utált vezetni. Filmes karriejét megelőzően sikeres sportolóként (focista és kosaras) ismerték, a ’70 -es években saját lemezkiadót alapított (Just Good Records), majd két éven át foglalta el a Screen Actors Guild elnöki székét.

Carey Loftint korának legfoglalkoztatottabb kaszkadőreként jegyezték. Steve McQueen mozijában, az 1968-as Bullitt-ban ő vezette a zöld Ford Mustangot a híres üldözés során, de szerepelt a Francia kapcsolatban (1971), a Stephen King regényéből készült Christine-ben (1983), szintén arctalan kamionsofőrként őt (nem) látjuk a Maximális túlhajtásban (1986) és A halál hírnökében (1988), szerepet kapott a Túl a csúcson című moziban is (1987), s még számos hollywoodi produkcióban vitte vásárra bőrét a színészek helyett.

Mivel az 1955-ös Peterbilt 281-es a forgatás során megsemmisült, ezért a további jelenetekhez egy másik kamiont használtak. Az eredeti Peterbilt motorjával problémák merültek fel, a stáb attól tartva, hogy nem éri meg a film végét, megépíttette annak tökéletes mását, egy 1960-as modellt. Az egyetlen különbség a kettő közt a légtisztító volt. A forgatás után a kamion többször is gazdásodott. Első tulajdonosánál 30 évig parkolt, majd egy filmrajongó évekig tartó keresgélés után 2003-ban vásárolta meg. Komoly bevételi forrásként tekintett e filmes relikviára, azonban az csak vitte a pénzt, ezért ő is túladott rajta. Egy gyűjtőnek sikerült eladnia, aki Kaliforniából Missouriba próbált eljutni vele. Sajnos a motor feladta, így nem jutott messzebb Arizonánál. Egy darabig még ő is javítgatta, végül 2009-ben eladta jelenlegi tulajdonosának, Brad Wike-nak. A Plymouth Valiantra különösebb indok nélkül esett a választás, Spielberget nem az autó típusa érdekelte, egyetlen kikötése a jármű piros színe volt, hogy az kiemelkedhessen a sivatagi autópálya felvételein.

Érdekesség, hogy Spielberg is látható és „olvasható” a filmben. Az egyik jelenetben a telefonfülke üvegében, kezében a forgatókönyvvel tükröződik, egy másikban pedig egy rovarirtó autó oldalán az ő nevét olvashatjuk visszafelé (Grebleips).

A Párbaj Oscart nem hozott a konyhára, de Spielberg elnyerte az Avoriaz Fantastic Film Festival Nagydíját, az Emmy pedig a legjobb hangvágásért járt. Mérföldkő a thriller műfajában is, de kétségtelen, hogy szinte minden későbbi autós üldözéses jelenet ebből merít, ezért is érdemes időnként újranézni. Kötelező azoknak, akik értékelik a „tiszta” filmeket, akik kedvelik Spielberg munkáit, de azoknak is, akiknek nem tartozik a kedvenc rendezőik közé. Ebben a filmben egy teljesen más oldalát villantja meg Hollywood egyik legnagyobb hatású rendezője, aki már 50 éve megmutatta, hogyan lehet pusztán a tehetségre alapozva, low budget-ből is mesterművet alkotni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Oshe
Forrás: hetediksor.hu