Szabó Tibor Benjámin EPIC 1. – Az első küldetés című regénye az eredetileg háromkötetesre tervezett sorozat első része. 2014-ben jelent meg először, most 2022-ben a második rész (EPIC2. – Elmék labirintusában) megjelenése apropóján újranyomtatták. Egy kicsit a visszafelé olvasás módszerével, hadd indítsam ezt a recenziót a könyv rejtett üzeneteivel: a fiatalok helyes döntések meghozatalára való felkészítése, illetve a bolygóról való felelősségteljes gondolkodás sürgető problémája. Felnőttként végig kísértettek ezek a szempontok, de egyáltalán nem hatottak zavaróan a cselekményre, az izgalmakra, az olvasmányosságra. Kíváncsi vagyok, hogyan jön le ez a fiatal korosztálynak. Az író szerint a tinédzserek, a fiatal felnőttek tisztában vannak azzal, hogy a szüleik generációja által kijelölt út nem járható, sőt több kárt okoztak az elmúlt harminc évben a Földnek, mint amennyi jót. És hogy nekik teljesen új utakat kell találniuk, ezek pedig homlokegyenest ellent fognak mondani az eddigieknek. Tulajdonképpen erre a megújulni-képességre épülnek a regény karakterei és történetvezetése.

Merthogy az úgy kezdődik, hogy szeptember elsején megnyitja kapuit Budapesten egy alapítványi magániskola, a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézete. Ide előzetes válogatás után olyan diákok kerülnek be, akik valamilyen területen kiemelkedően tehetségesek. Kezdetben még önmagukban sem ismerik fel ezeket a tulajdonságokat, de az olvasóban lassan kitisztul, hogy miért éppen ők, miért éppen ott és akkor. Az iskola szabályai szigorúak, csúcstechnikával dolgozik, az oktatók profik. A tanulók hatos csoportokba osztva tanulják a speciális tantárgyakat, de legfőképpen tanulják magukat és egymást, az együttműködés és a közös munka nehézségeit, a döntéshozatalt és a döntések elfogadását. A hat vadidegen gyerek a kalandok során ha barátokká nem is, de bajtársakká válik. A könyv szereplői a kezdeti kommunikációs zökkenők és beilleszkedési nehézségek után egy kincskereső játékban találják magukat, ami a végére véresen komollyá válik.

Öt fiú: Sádi, János, Röfi, Márkó, Alma Peti és egy lány, Zuzu alkotja az osztályukat, a B-Teamet. A kezdeti kitérők arra szolgálnak, hogy a karaktereket jobban megismerhessük. A kényszerhelyzetekkel szemben ennek a korosztálynak szinte kötelező a lázadás, a szupertitkokkal szemben a kíváncsiság, a fejük felett hozott döntések megkérdőjelezése is természetes. Szimpátiák és ellenszenvek, közös hullámhossz és teljes idegenségérzet… a gyerekek mégis egymásra vannak utalva és együtt kell működniük. Nyilvánvaló, hogy Röfi a kocka, akinek tudása és eszközei egyaránt megvannak az cyber-tér uralására, hamar kiderülnek János vezetői és döntéshozói erényei, és hogy Sádi sportolói profizmusa, teherbírása és alkalmazkodóképessége lesz a kötőanyag a csapatban. Zuzu kivételes kommunikációs és metakommunikációs tehetsége jó szolgálatot tesz akkor, amikor mind a technika, mind a nyers erő csődöt mond. Márkó szerepe mindvégig kérdőjeles maradt előttem: érdekes karakter, inkább ellenpontozza a többieket. Betehetnénk a „kőgazdag bunkó” skatulyájába, de valahogy több annál. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban fontos lesz a jelenléte vagy a… hiánya. Apropó, skatulyázás: érte a regényt olyan kritika, hogy szereplői sablonosak, pontosan illenek olyan formákba, mint a „sportos szépfiú”, a „kocka”, a „kis vörös dögös”, a fent említett „gazdag bunkó” – de egyrészt: Homérosz óta minden műfajnak, így az akcióregényeknek is megvannak a kötelező (de legalábbis ajánlott) elemei, másrészt: kibe legyen szerelmes az olvasó, kit utáljon szívből, kinek szorítson és kit sirasson meg, ha nincsenek hősök és antihősök. Ráadásul ott van a hatodik gyerek, Alma Peti, aki autista. Nem sablon-karakter, de ő a csapat magja: a legbelsőbb érték, amit féltve kell őrizni. Nem azért kell nagyon vigyázni rá, mert az átlagos világ nem élhető számára, nem is azért, mert „élő fényképezőgépként” mindent pontosan rögzít, amit lát. Sokkal inkább azért, mert az érzelmeket képviseli: a feltétel nélküli szeretetet, a hűséget. És ezek az intelligens fiatalok nagyon is jól érzékelik a lényeget.

Felvetődött bennem a kérdés a történet logikája kapcsán, hogy a hosszas értelmi, fizikai és pszichológiai tesztek után kiemelt különleges képességű gyerekektől milyen jogon várták el a képzők a szolgai engedelmességet. Hiszen a B-Team „vesztét” épp az okozza, hogy gondolkodnak, elemeznek, kételkednek, kérdéseik vannak és válaszokat keresnek. De az olvasás során bebizonyosodott, hogy ez egy tudatos írói eljárás, a szereplők épp ezáltal maradnak önmaguk, kapnak válaszokat és válnak beavatottá, bábuk helyett az azokat mozgató erőkké.

Nagyon sokat tudnék írni még az apró finomhangolásokról, de az már elvinné a figyelmet a lényegről: hogy ez egy nagyon jól olvasható, érdekfeszítő, izgalmas és cselekményes ifjúsági akcióregény, amely kincskereső-játék- vagy szabadulószoba-szerűen vezet végig a kalandokon. A lépések nem megúszhatók, a feladatok megoldása adja a kulcsot a következő feladathoz, és a végén kivonul a rendőrség, tűzoltóság, mentők, katasztrófavédelem és igen, a terrorelhárítás is… sőt néhány csepp vér is folyik. Szóval, olvasásra fel!

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com