Élisabeth 1755-ben született Párizsban. Hat és tizenegy éves kora között zárdában nevelkedett, ahol érdeklődni kezdett a rajzolás iránt. Apja, Louis Vigée portréfestő támogatta ebben, sőt megismertette őt művészbarátaival is. Édesapja halála után ők voltak azok, akik biztatták arra, hogy folytassa festészeti tanulmányait. „Kis tiniként” Élisabeth már professzionálisan festett portrékat. Tizenöt éves korában festőként ő tartotta el a családot, egészen addig, amíg műtermét lefoglalták, mert engedély nélkül dolgozott. A professzionális működéshez akadémiai tagságra volt szükség, de az sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a társaság tagjai közé nők is bekerülhessenek. A felvilágosodás azonban éreztette hatását: 1783 májusában végre elfogadták a jelentkezését, s innentől kezdve kiállíthatott az évente megrendezendő művészeti seregszemléken, a hivatalos Szalonokon is. Egyike volt annak a 15 nőnek, akik 1648 és 1793 között teljes jogú tagságot kaptak az Académie-ben.

Felvétele idejére már elkészült jó néhány arisztokrata arcképével. Sikereinek eredményeképpen 1776-ban lefesthette XVI. Lajos öccsét. 1778-ban ért el pályafutása csúcsára: találkozott Marie Antoinette-tel, aki megkedvelte őt, olyannyira, hogy húsz képet készíttetett magáról és gyermekeiről. Ha valamelyik történelem tankönyvükben találkoztak a királyné portréjával, szinte biztos, hogy Élisabeth valamelyik festménye volt az az illusztráció. A közkeletű felfogás szerint ő volt a királyné hivatalos portréművésze. A nagy francia forradalom idején ezért jobbnak látta, ha elmenekül. Emigrációja alatt számtalan országban járt, és továbbra is az elit festője maradt. Az Esterházy család egyik nőtagjától is készített portrét.

Élisabeth Vigée Le Brun tehetséges, kifinomult technikájú alkotó volt. Leginkább női portrék festőjeként tartjuk számon, de képzettsége révén bármilyen – akkoriban divatos – festészeti megbízást teljesíteni tudott. Képeinek kompozíciója, a modelljeinek gesztusai, arcvonásai, az enteriőrök sokszor éreztetik még a rokokó hatását, de újításokkal is kísérletezett.

Némely önarcképe már igazi klasszikus kompozíció. A gyermekét és őt ábrázoló önarcképen mosolygás közben látható fogsora teljesen szokatlan, valóságos botrány, ennél csak Marie Antoinette fehér muszlinruhás portréja okozott nagyobb felháborodást. Képeinek egy része szentimentálisnak mondható – ez az érzelmi „töltet” pedig csak a XIX. század közepén, a romantika idején válik közkeletűvé.

Az önarckép, amelyről cikkünk szól, közvetlenül párizsi emigrációja után, 1790-ben, Olaszországban készült. Élisabeth-et Itáliában államfőket megillető pompával fogadták. Firenzében felkérték, hogy az Uffizi galéria részére fessen egy önarcképet a híres művészek portréinak ünnepelt gyűjteményéhez (Vasari-folyosó). Vigée Le Brun Firenzében kezdte festeni a képet, de Rómában fejezte be. A képet 1791-ben adományozta az Uffizieknek. A kép olajfestmény, melynek alapja vászon. A festmény mérete 100 cm x 81 cm.

A képen Vigée Le Brun gyengéd mosollyal ajkán, festés közben ábrázolja önmagát. Arca ránctalan, szinte gyermekded, zabolátlanul göndörödő fürtjeit fehér fejkötő alá szorítja. Szemét a nézőre függeszti. Szája félig nyitva, az itt elhelyezett néhány petty fehér festék egészen érzékivé teszi az ajkakat. Ruhája sötét színű, amit pazar kétsoros csipkegallér díszít; a hosszú ujjakon csuklónál szintén aprólékosan festett csipkét láthatunk. A derekán viselt széles, masnira kötött piros selyemöv magára vonja a figyelmet. De ami igazán érdekes, hogy a festőművészek minden munkaeszköze – paletta, ecsetek, festővászon – megjelenik a képen. Élisabeth Vigée Le Brun jól láthatóan büszke mesterségére, hogy nő létére meg tud élni művészi tehetségéből, hogy a sok vetélytárs és a politikai viszontagságok ellenére sikeres szakmai pályafutást mondhat magáénak. Hogy kétség se férjen ahhoz, ki is az a festő, akinek a portréját látjuk, a bal oldalon, a festővásznon Marie Antoinette félkész alakja dereng fel.

A rendkívül tehetséges, jól képzett, világlátott és bátor asszony nemcsak az ecsetet, hanem a pennát is ügyesen forgatta. 1835-ben Souvenirs címmel közzétette önéletrajzát, ami minden bizonnyal élvezetes olvasmány, de sajnos magyar nyelven nem elérhető.

Élisabeth 1842 márciusában hunyt el. Életműve mintegy nyolcszáz festményből, főképp portrékból áll. Azt hihetnénk, hogy Vigée Le Brun neve mára a feledés homályába veszett – de nagyot tévednénk. A nők társadalmi helyzetével való intenzív foglalkozás a közelmúltban ráirányította a figyelmet a festőnőkre is. Nem véletlen hát, hogy 2019 januárjában a Sotheby’s New York-i árverésén a „Régi mesterek” kategóriájában a legmagasabb áron eladott, nő által készített alkotás Élisabeth Vigée Le Brun Mohamed Dervis kán című portréja volt. A festmény 7.185.900 dolláros áron kelt el, amit aztán más képeinek megvétele, majd műveinek kiállítása követett. Mondhatni, Élisabeth-et a XXI. elején újra felfedezték.

Berente Erika

Felhasznált irodalom:
Frigeri, Flavia: Művész_nők. Corvina, 2020.
Iacomelli, Carlotta Lenzi: A rokokótól a XVIII. század végéig. (A művészet története 11.) Corvina, 2007.
Martos Gábor: Önarckép nyaklánccal. Női alkotók a műkereskedelemben. Typotex, 2021
A művészet története. (Szerk. Martinez, Rosa.) A rokokó és a klasszicizmus. Magyar Könyvklub, 2000.
Mária Antónia francia királyné (wikipedia)
Élisabeth Vigée Le Brun (wikipedia)
Liechtenstein. The princely collections, Vaduz-Vienna
Katherine Stauble: Elisabeth Louise Vigée Le Brun’s Sumptuous Portraits
Julien Domercq: Paris’s celebration of Élisabeth Louise Vigée Le Brun is long overdue

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény
68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika
72. rész: M. S. mester: Kálvária
73. rész: Bomarzo – A rejtélyes szent erdő
74. rész: Eugène Delacroix: Villámlástól megriadt ló
75. rész: Hohensalzburg vára