Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, jogász. 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés színész szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályában. Számtalan zenés és prózai szerepet eljátszott már országszerte, többek között Az Úr komédiásai – Képek Assisi Szent Ferenc életéből című előadásban Szent Ferencet, Bozsik Yvette rendezésében a Nemzeti Színházban. Rendezőként is több társulattal dolgozott, egyik kedvenc szerzője Yasmina Reza francia írónő.

Éveken át kapott a Nemzeti Színház mellett a Váci Dunakanyar Színházban színészi és rendezői feladatokat, de az ott töltött utolsó évadokban már az intézmény művészeti vezetőjeként felelt a színházi munkáért. 2020-tól a Zenthe Ferenc Színház művészeti tanácsadója, 2021 januárja és júniusa között pedig a Karinthy Színház ügyvezető igazgatója volt. 2021 júliusától a Győri Nemzeti Színház igazgatója, szeptember 1-től a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézetének osztályvezető tanára, egyetemi adjunktusa.

Mi az első könyvemléked?

Alapvetően szerettem a kötelező olvasmányokat, az Egri csillagok, a Légy jó mindhalálig, de Móricz Ne légy jó! című könyve is kedves számomra. Szintén mély nyomot hagyott bennem egy nyári olvasmányom, Richard Rhodes Az atombomba története, 12 éves koromban kaptam egy barátomtól. Egyedül őriztem az öntözőberendezés szivattyúját kint a szántóföldön, és közben arról olvastam, hogy milyen borzasztó körülmények között választották ki a két japán várost...

Kiket sorolsz a kedvenc költőid és drámaíróid közé?

Kedvenc költőm Reményik Sándor, akinek Akarom című verse mondhatom, hogy a művészi krédómmá vált. De nagyon szeretem még Kányádi Sándort is. Buda Ferenc, Bella István, maga a Hetek költői csoport szintén közel áll hozzám. Ratkó József szinte földim, Nagykállóban alkotott, én pedig két faluval arrébb születtem.
A drámaírók közül nehéz választani. A nagy klasszikusokat mindig örömmel olvasom. Csehov nagy kedvencem, a novelláit is nagyon szeretem. A kortársak közül pedig Yasmina Reza műveit rendeztem legtöbbször. Itt Győrben Az öldöklés istenét.

Mennyire rendszerezed otthon a könyveidet?

Betűrendben vannak, és témák szerint csoportosítva. Természetesen sok a szépirodalom, de nagyon érdekel a történelem, a képzőművészet és az építészet. Nagyon büszke vagyok a gyönyörű Michelangelo albumunkra, amit az esküvőnk alkalmából kaptunk az énekmesteremtől. Vannak különlegességek is, például Az ember tragédiája 1888-as kiadása. Ez pedig egy Apor Vilmos aláírását tartalmazó kötet, ami már Győrhöz köt.

Vannak jellemző olvasási szokásaid?

Folyamatosan olvasok. Egyrészt, mert hatalmas információéhségem van. Másrészt igazgatóként rendszeresen kapok drámákat, és bizony ezeket el is olvasom. Sohasem lehet tudni, mikor bukkan rá az ember egy csiszolatlan gyémántra. Talán a családi életemből is fakad – három kicsi gyermekem van –, hogy ritkán tudok teljes terjedelmében elmélyedni egyetlen könyvben, inkább az a jellemző, hogy több olvasmány fut párhuzamosan.
A családunkban mindig is fontos volt a könyv. Édesanyám óvónő, rengeteget olvasott nekem, sok mindent tanultam tőle. Ezt a hagyományt tovább őrizzük a feleségemmel, és büszkén mondhatom, hogy a nyolcéves kislányom már előolvas nekem. Az esti mesélésnek nálunk saját rítusa van. Mindenki rendelhet egy-egy mesét, gyors fogmosás, és utána imádkozás. Végül pedig a sötétben kapnak még egy verset.

Mikor és hogyan született meg az elhatározás, hogy színházzal szeretnél foglalkozni?

Már általános iskolában szerettem verseket tanulni és versenyekre járni, de igazán a középiskolában kezdett el megfogalmazódni bennem. De akkoriban még túl sok dolog érdekelt, és több mindenben voltam sikeres. Az ország negyedik legerősebb matekos osztályában voltam kitűnő, miközben az iskola kosárlabdacsapatával országos versenyekre jártunk. Emellett futott párhuzamosan a színjátszókör. Szülői ráhatásra kezdtem el a jogot, hogy először valami „normális” egyetemet végezzek el, és ha még utána is kitart a színház iránti szeretetem, akkor lehet létjogosultsága. A jogi tanulmányaim alatt pedig egyre csak fokozódott bennem a vágy, úgyhogy a diploma megszerzése után adtam magamnak még néhány évet, hogy felvegyenek a Színművészetire. Így kerültem be második nekifutásra, 2005-ben Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába.
Először kifejezetten a színészet érdekelt, csak abban gondolkodtam. De harmadév végén Kerényi Imre osztályfőnököm egyszer csak ezt mondta nekem: „Doktor úr (a jogi diplomám miatt mindig doktor urazott), kérem, tervezze meg a vizsgaelőadás díszletét!” Nem is értettem, mi közöm nekem színészhallgatóként a díszlettervezéshez. Az értetlenkedésemre Kerényi csak annyit mondott: „Kérem, fogadja el, hogy maga előbb-utóbb rendezni fog. Majd utána színházat fog igazgatni. A díszlettervezés pedig már majdnem rendezés. Holnapra, kérem, gondolkodjon el azon, hogy mi lesz a díszletben a legfontosabb attribútum!” Ez a pont nagyon meghatározó volt számomra, mert elkezdett leesni, hogy színházzal nem csak színészként lehet foglalkozni, sőt. Elindult bennem egy komplexebb gondolkodás, és azóta az is előfordult már, hogy az általam rendezett darabnak én terveztem meg a díszletét is.

Mi a legfontosabb szerepe a színháznak most, hogy egyre komolyabb változásokon megy keresztül a világ?

Az embereknek visszaadni az együttlétezés örömét. Lehetőséget adni, hogy közösen éljünk meg élményeket, együtt nevessünk, és együtt gondolkodjunk a bennünket foglalkoztató lényeges dolgokról. Létfontosságú, hogy a közösségi létezés erejét megtapasztaljuk, mert arrafelé tart a világ, hogy magányosságba préselje az embereket. Most kell erősnek lenni, és nem hagyni ezt, nem engedni a virtuális világot túlterjedni önmagunkban. A közösségi lét a színház alapvetése. Másrészt nem szabad megalkudni, és az olcsó, szirupos megoldásokat választani. A fogyasztói társadalomban könnyű ebbe belecsúszni. De azokat az értékeket, amiket a színház sok ezer éven keresztül képviselt és létrehozott, meg kell őrizni.

Az első évad után mit emelnél ki, ami meghatározó élmény, tanulság győri igazgatóként?

Az egész évad egy óriási élmény volt. Büszke vagyok rá, hogy a bevállalt feladatokon túl is tudtunk teljesíteni nagyon fontos és jövőbe mutató dolgokat. Büszke vagyok a társulat tagjaira, akik a létező legnagyobb nyitottsággal és kollegialitással fogadtak, amikor idejöttem. Így a terveket, ötleteket meg tudtuk együtt valósítani, kezdve azzal, hogy még a 2019/2020-as évadból is kellett pótolnunk előadásokat, amelyek a pandémia miatt elmaradtak.
A 10. jubileumi országos évadnyitó gálával és a Kaszás Attila-díj átadásával indítottunk. Nagy öröm, hogy minden idők egyik leglátványosabb magyar musical előadása, a Puskás Győrben is színpadra kerülhetett. Szintén nagyon fontos számomra, hogy a Bánk bán Vidnyánszky Attila rendezésében az én igazgatásom alatt tudott megvalósulni. Óriási dolog, hogy a színészkollégák december elsejétől státuszba tudtak kerülni. Március 19-én pedig újra tudtuk nyitni a Padlásszínházat, ahol a legmodernebb előadások is helyet kaphatnak. Több ősbemutatónk volt az idén. A Minden jegy elkelt! című produkció még Budapestről is idevonzza a nézőket. Részt vettünk a Thália Fesztiválon Az öldöklés istenével, és a mi előadásunkkal nyit a Vidor Fesztivál.
Összegezve úgy látom, hogy a szakma térképére is fel tudtunk végre kerülni, és valóban Győr kulturális életének zászlóshajójává váltunk, nyitottan az együtttműködésre, a befogadásra. Ennek egyik megnyilvánulása a háromnapos Jaurinum Összművészeti Fesztivál, amelynek keretében létrejött egy koprodukció a Gyulai Várszínházzal, az Apor Vilmos életét bemutató Mindenkinek mindene című előadás. Tartozott már a színház a városnak és az egyházmegyének azzal, hogy egy ilyen példaértékű ember emlékét méltóképpen felelevenítse. A filmes betétekkel ötvözött drámát a Káptalandombon mutattuk be Veres András megyés püspök úr nagylelkű támogatása mellett.

Mit emelnél ki Apor Vilmossal kapcsolatban, akit te alakítasz a darabban? Mi az, amit biztosan tovább szeretnél vinni az ő lényéből?

Van egy nagyon erős istenhitem, de ahogyan ő megélte a hitét, az számomra is lenyűgöző. És ami nagyon fontos, hogy ő tényleg a szolgálatra tette fel az életét, és mindenki mellé odaállt. Az igazgatói posztot én is egy szolgálatnak fogom fel, ezért is mutatkoztam, illetve mutatkozom majd be szívesen ezen a szerepen keresztül a győri közönségnek. Persze sokkal könnyebb lett volna egy zenés, szórakoztató előadással. De úgy gondoltam, hogy inkább „haljak bele” Apor Vilmos megformálásába, mert az ő személyisége, habitusa a lehető legközelebb áll hozzám. 14 éves koromig református lelkésznek készültem, és azt is sorsszerűnek tartom, hogy nagyon sok szakrális figura volt az eddigi pályafutásom során. De papot most formáltam meg először. Mindig szerettem nézni a prédikációkat és csodáltam a papokat, de most kezdem igazán megérteni, hogy mit is jelent mindez belülről.

Hogyan tudsz átkapcsolni a józan, higgadt színházigazgató objektív nézőpontjából a színész „hevült”, szerepben feloldódó tudatállapotába?

Szerintem ez is, mint minden alapvetően, a pszichében dől el. Amikor átöltözöm próbaruhába, és bemegyek a próbaterembe, akkor nem vagyok hajlandó az igazgatói problémákkal foglalkozni. Másrészt megkövetelem magamnak azt a jogot, hogy színészként lehessek jelen, hogy szabadon próbálhassak abban a négy órában. És amikor előadás van, akkor nem akarok megfelelni senkinek, csak a szerzőnek, az adott előadás gondolatiságának, a szerepnek. Nyilvánvalóan vannak összeszűrődések, de igyekszem ezeket tudatosan szétválasztani.

Mit szeretnél átadni a tanítványaidnak a Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézetének osztályvezető tanáraként?

Úgy gondolom, felelősek vagyunk azokért, akiket megszelídítünk. Az osztályomnak elmondtam a legelső órán, hogy nem szeretném a saját értékrendemet rájuk erőltetni. Fogalmazzák meg ők a saját játékszabályaikat, a saját értékrendjüket. Írják le maguknak, hogy legyen egy koherens szabályrendszer, ami mellett organizálni tudják az életüket. Én egy dolgot kértem, hogy legyen rend. Ők ezt elfogadták, és másnap ragyogó szemekkel vártak. Így el tudott kezdődni a közös munka.
Vidnyánszky Attilától azt kaptam, hogy a szigorú formai kereteket, rendszeretetet, amit Kerényi Imrétől megtanultunk a Színművészetin, megtöltötte tartalommal. Az ő színházi esztétikájában egyfajta rendszertelenség van, mert mindig keresi a határok átlépését. Ha az embernek volt valami ötlete, akkor arra mindig azt mondta, hogy jó, de nincs-e jobb. Ez folyamatos komfortzóna átlépésre inspirálja a színészt. Kerényi Imre egyik életre szóló mondata számomra az, hogy nem elég a tehetség, rendes embernek is kell lenni. Ezt próbálom én is továbbadni.

Mit tehet a színház az olvasás népszerűsítéséért?

Például fel tudjuk hívni a figyelmet a kortárs irodalom fontosságára. Ha valaki megnézi Az öldöklés istene című előadást, és utána egy könyvesboltban meglátja Yasmina Reza Babylon című könyvét, lehet, hogy pusztán az előadás miatt el fogja olvasni. Aztán eszembe jut egy jövő évados Sulibérletes bemutatónk, a Jakabak, Jean-Claude Morulevat, francia komikus színész meséje. Amikor a Prohászka Ottokár Általános Iskolába meghívtak, hogy meséljek a színházról, akkor ajánlottam a tanulóknak mint olvasmányélményt. És megbeszéltük, hogyha elolvassák, akkor újra eljövök hozzájuk, és beszélgethetünk róla. Nézzék meg a színházban a mi feldolgozásunkat, és mondják meg, hogy milyennek találták. Így ott is elindult egyfajta népszerűsítési folyamat.

A Győri Könyvszalon egyik kiemelt eseménye a Dráma a Szalonban, amely a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és a Győri Nemzeti Színház együttműködésének gyümölcse.

Amikor Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgatóval először leültünk, nagyon hamar elkezdtük félszavakból érteni egymást. Gyorsan jöttek az ötletek, és mivel én szeretem mindenből kihozni a maximumot, csavartunk egyet a történeten. Rendezze ugyanaz az egy nap alatt elkészülő darabot, aki írja. Így egy nappal többet foglalkozhat vele az illető, jobban elmélyülhet benne, és hátha lesz valami hosszú távú hozadéka is a dolognak. Zakariás Zalán, Olt Tamás és Dér András volt a három szerző, akik ebben az évadban rendeztek itt a színházban. Ha a darabok, amelyek két nap alatt születtek, nem is éltek túl, de a rendezők és a színészek jobban megismerhették egymást. És a kaposvári színészhallgatóknak is egy fontos bemutatkozási lehetőséget jelentett. A színházban semmi nem ok nélkül van, mindennek koherensen össze kell fonódnia. A létrehozott művészi értéket pedig nem szabad kidobálni az ablakon, hanem folyamatosan be kell fektetni.

,,A színház mindenekelőtt az élet” – Miért éppen Peter Brook idézete került a színház homlokzatára?

Alapvetés az, ahogyan ő gondolkodott a színházról. Az üres tér című műve sokunk számára egy nagyon jó használati útmutató a színházi élethez. Ez számomra egy nagyon fontos alap, és Brook gondolatain keresztül talán egymást is jobban megérthetjük.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs (1-3. kép), Jakab Anita (4-5. kép)

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával
3. rész: Könyvek, gyöngyök, és… csavarkulcs? – Interjú Kokas Évával
4. rész: ''A könyveknek saját személyiségük és sugárzásuk van'' – Interjú Maszlay Istvánnal
5. rész: ''A könyv mindennapi táplálék… az olvasás személyes belső utazás'' ‒ Interjú Rákász Gergellyel
6. rész: A báb nem korosztály, hanem műfaj – Interjú Markó-Valentyik Annával
7. rész: ''Mint a tűzifa egy téli napon, visszaadják az egykori nyári napok melegét'' – Interjú Lebó Ferenccel
8. rész: ''A mese csak akkor él, ha mesélik!'' – Interjú Zalka Csengével
9. rész: ''A könyv az otthonosság fokmérője is'' – Interjú Bajzát Zsuzsival
10. rész: ''A fénnyel elmondani …'' ‒ interjú Szabó Béla fotóművésszel
11. rész: ''A történelem nem halott dolog …'' ‒ interjú Bagi Zoltán Péter történésszel
12. rész: ''Egyre jobb olvasó leszek az írási tapasztalatok birtokában …'' – interjú dr. Horváth Sándor Domonkossal
13. rész: Ambroozia, talbotípia, Gyökeres ház ‒ Interjú Szalai Zsolttal