Gyerekként – lány létemre – elbűvöltek Bodor Tibor Páncélos lovagok című könyvének színes, finoman kidolgozott katonái. Mintha az illusztrátor a katonaélet szépségét, sőt a megszerzett dicsőséget is képes lett volna belefesteni figuráiba. Meg is jegyeztem a nevét, így amikor megjelent a Magyar huszárok c. kötet, azonnal ráismertem rajzaira. Azt hiszem, a könyv lapjairól visszanéző délceg hazafiakat látva valamiféle büszkeséget éreztem. Csak később derült ki számomra, hogy Somogyi Győző nem csak egy rendkívüli illusztrátor. Szemet gyönyörködtető munkái nagyon hiteles, tudományos megalapozottsággal készülnek, olyannyira, hogy azok alapján az egyes ruházati darabokat, fegyvereket, lószerszámokat akár le is lehet gyártani. Különböző hagyományőrző csoportok ezt kihasználva elevenítik meg harcos múltunk figuráit. Történelemszemlélete rendkívül pozitív: „A magyar történelem szerencsés földrajzi helyzeténél fogva hadtörténelem. A magyarság folyamatosan háborúban vett részt, és kialakított egy sajátos magyar hadi kultúrát, egyenruha-stílust, zászlókultúrát, nem beszélve azokról a hősökről és katonákról, akik beírták a nevüket a világtörténelembe. Ez a kettő együtt folyamatosan foglalkoztatott. Kutatásokat végeztem, megnéztem a hazai és a külföldi szakirodalmat, és azt láttam, hogy a magyar kultúrának ez a csodálatos oldala, a hadi kultúra egyáltalán nincs feldolgozva.”

Érdeklődése gyerekkorában gyökereződik, a „katonásdi” játékokban és mindenekelőtt a gyerekkori papírkatona-készítésben – olvasom egy vele készült interjúban. Ugyanitt azt vallja, hogy ebből az aprólékos kézműves piszmogásból ered az ő egész képzőművészete. Maga is felcsapott katonának, a Radetzky Huszáregyesületnek a tagja. Érti, érzi Balassi sorait: „Emberségről példát, vitézségről formát / mindeneknek ők adnak…” A hagyományápolásról így beszél: „ …azért hoztam létre Salföldön a török időket idéző lovascsapatot is, a salföldi kopjásokat, mert úgy látom, hogy a hódoltság kora, a török elleni honvédelmi háborúk a magyar kultúrának egyik fénykora volt. Itt olyan csodálatos öltözetek és hadi események születtek, amelyeket nem szabad hagyni feledésbe merülni. Tehát mi kimondottan erre a korszakra, az 1500-as, 1600-as évekre összpontosítunk. Ezt játsszuk, ezt éljük át, és az én portámat is erre alakítottam ki, ennek érdekében tenyésztek szürke arab lovakat."

Budapestről költöztek le a Balaton-felvidéki Salföldre feleségével, Korényi Dalma szobrászművésszel. A Káli-medence elnéptelenedő kis falucskájában 1975-ben megvásároltak egy romos parasztházat, amelyet töretlen lendülettel építettek újjá. 1986-tól itt élnek, közösséget építenek távol a főváros zajától, gazdálkodnak. Bejegyzett gazdálkodó. A sors fintora – ő is mosolyogva említi egy portréfilmben –, hogy papírja van róla, hogy paraszt, arról viszont nincs, hogy művész. De házuk nem egy hétköznapi lakhely, hanem egyszerre huszármúzeum, lovas oktatóközpont, sőt huszárcsapatok találkozóhelye. „Nyaranként a kisgyermekkortól a felnőttkorig lovastáborokat tartunk, ahol történelemoktatás, néptánc- és népdaloktatás van. Tehát ezt az egész hadi kultúrát mint ma is élő hagyományt próbáljuk gyakorolni.” Aki már látott hagyományőrző csapatot „akcióban”, az igazolhatja, hogy egy-egy ilyen alkalommal fantasztikus, történelmi filmeket lepipáló csatajeleneteket játszanak le, gyakran kaszkadőr szintű lovastudással és hadijátékkal. Felesége negyven éve vezeti a Salföldi Műhelyt – utóbb népfőiskolai formában működött –, ahol kilenc parasztszövőszéken tanítja a textilszövés mesterfogásait a lányoknak, asszonyoknak. „Kialakult egy rend, hogy a résztvevők egy hétig ott laknak, önellátóan főznek magukra, csak népzene szól, néptáncot járnak, és különböző, a kézműves kultúrához kapcsolódó előadásokat hallgatnak, tehát egy kis miniegyetem alakult ki.”

Somogyi Győző művészetében a hadtörténeti tematika mellett jól körvonalazódik egy bibliai vonal (teológiát végzett, rövid ideig lelkészi feladatokat is ellátott), illetve a tájfestészet. De több, mint termékeny művész, „egyetemes gondolkodó, akinek a teológia, a filozófia, az ökológia, a történelem és a nemzeti kultúra területén ugyanúgy érvényes mondanivalója van, ahogyan a művészeti kérdésekben is.” (Takács Gábor)

Bár festőművésznek készült, és a tehetsége is megvolt, mégsem vették fel a képzőművészeti főiskolára. 1973-ban első grafikai kiállítása azonban meghozta számára a szakma elismerését, innentől számít művésznek. Bekerült a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületbe, a Művészeti Alaphoz és a Magyar Képzőművészek Szövetsége tagjai közé. Grafikáit közölte az Élet és irodalom, a Művészet és a Vigília. 1977-ben elnyerte az Országos Grafikai Biennálé Nagydíját. 1988-ban mégis Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki. Festői módszerét, a tojástempera alkalmazását középkori mesterektől tanulta, azoktól az ikonfestőktől, akiknek képei ma is ragyogóan idézik meg régi korok dicsőségét.

A hadviselet és hadtörténeti kutatások vezették a katonai hagyományőrzéshez 1985-től. A mozgalom nyomán huszárcsapatok százai alakultak a Kárpát-medencében Somogyi Győző rajzait és könyveit használva. Hagyományőrző tevékenységéért 1995-ben Veszprém Megye Érdemrendjével tüntették ki.

Lelkes környezetvédő is, alapító-titkára a Káli-medence Környezetvédelmi Társaságnak, a Káli Híradó című, kézzel írt és rajzolt újság alkotó-szerkesztője. Gyűjti, rajzolja, festi a Balaton-felvidéki hagyományos népi építészetének emlékeit, értékeit. Sőt tervez és épít vakolatdíszes épülethomlokzatokat. Környezetvédő tevékenységét 1994-ben Pro Natura Díjjal jutalmazták.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

1996-ban, tízévi munkával elkészült a Magyar Hősök arcképcsarnoka, a száz nagy magyar katonát ábrázoló portrésorozat, majd 2000-ben Az Árpád-ház szentjeinek huszonhat képe. 2005-re elkészült az ötvenkét portréból álló, Magyar Királyok arcképcsarnoka sorozat. Mindhárom sorozat könyv alakban is megjelent. 1996-ban a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet, 2012-ben Kossuth-díjat kapott. Tagja a Magyar Művészeti Akadémiának és a Veszprémi Művész Céhnek.

2022-ben 80 éves. Isten éltesse erőben, egészségben!

SzaSzi
Fotók: Rusznyák Csaba, Molnár György

A címlap portréját a Gyulai Hírlap engedélyével közöljük.

Forrás: Takács Gábor: A szépség szolgálatában, Bp. 2016.; somogyigyozo.hu, kultura.hu, mandiner.hu, magyarnemzet.hu/kultura, 3szek.ro, hetijoarc.blogstar.hu, gyoriszalon.hu, gyulaihirlap.hu

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.