A történelemkönyvekből megtanultuk, hogy másként alakultak a dolgok. Mindenesetre a Hitler elleni „merénylőkedv” egyenes arányban nőtt a német hadsereg kudarcaival, márpedig a sztálingrádi vereséget követően a Wehrmacht megkezdte a „visszavonulást”. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Németország kétfrontos háborúra kényszerül, és a vesztébe rohan. Újabb lökést a szervezkedésnek a normandiai partraszállás (1944. június 6.) adott, és egyre inkább kellett tartani a Gestapo gyanakvásától, a lelepleződéstől. A források beszámolnak arról, hogy a 42 kísérletből csupán 15 jutott el a végrehajtás fázisáig, a diktátor mindig valahogy megúszta, de egyre bizalmatlanabbá vált, nyilvánosan már nem mutatkozott, és nagyon szigorú óvintézkedésekkel bástyázta körül magát. Nem véletlen, hogy a merénylőknek a német vezérkar legmagasabb köreiből kellett kikerülniük, hiszen csak ők férkőzhettek a közelébe.

A legkomolyabb merénylet, amelyet szervezettsége miatt összeesküvésnek is nevezhetünk, az 1944. július 20-i volt. A nap főszereplője Claus Schenk von Stauffenberg gróf, a német tartalékos haderők vezérkari főnöke lett, akinek az volt a feladata, hogy bombát helyezzen el a Farkasveremben, Hitler főhadiszállásán, majd a robbanást követően rögtön Berlinbe repüljön, hogy személyesen vezesse az államcsínyt, amely a Valkűr-hadművelet fedőnév alatt érlelődött.

Henning von Tresckow vezérőrnagy – Találkozó a Wolfsschanzéban – Claus Schenk von Stauffenberg ezredes

„Itt az idő, hogy tegyünk valamit. Mindenesetre azoknak, akik készek tenni valamit, tudniuk kell, hogy a német történelembe bizonyára árulóként kerülnek be. Ám elmulasztván a cselekvést, áruló lenne az a saját lelkiismerete előtt” – fogalmazta Stauffenberg gróf még 1933-ban. A Wehrmacht magas rangú katonatisztjei és a velük együtt szervezkedő német politikusok valójában a saját céljaik szerint alakították át és használták a Hitler számára kidolgozott, Walküre fedőnevű katonai tervet, amelynek célja éppen hatalmának biztosítása volt egy felkelés esetére. A puccsisták akciótervének három fő eleme Hitler likvidálása, az SS és a Gestapo kiiktatása, majd a hatalom megszerzése volt, mindezt azért, hogy a totális vereség előtt véget vessenek a háborúnak, és ezáltal kedvezőbb békét köthessenek, mint 1919-ben.

Az ellenállás magja 1942 végén állt össze Henning von Tresckow ezredes, Oster és Friedrich Olbricht tábornok irányításával, melyhez 1943 augusztusában von Stauffenberg is csatlakozott. A társaság először 1943 márciusában tett kísérletet a Führer kiiktatására: amikor Szmolenszkbe, a keleti frontra látogatott, bombát helyeztek el a gépén, ám a szerkezet kudarcot vallott, nem lépett működésbe. 1944 nyaráig még további 3 alkalommal próbálkoztak. A hadiesemények hatására az összeesküvők névsora egyre bővült, mégpedig a tisztikar legmagasabb köreiből. Günther von Kluge és Erwin Rommel tábornokok révén elsőrangú kapcsolatokkal rendelkeztek Franciaországban is, az ő feladatuk lett volna fegyverszünetet kötni a szövetségesekkel.

A Führer meggyilkolásának terve 1944. július 1-jén a finiséhez érkezett, amikor Stauffenberget kinevezték Fromm tábornok alá a tartalékos erők vezérkari főnökévé, így közel kerülhetett a Vezér közvetlen köréhez. (Fromm köztes pozíciót foglalt el az összeesküvők és Hitler köre között, nem csatlakozott az ellenállókhoz, de nem is árulta be őket a Gestapónak, inkább kivárt.) Július során egyre-másra születtek a tervek. Július 7-én Stieff tábornok klessheimi erőtlen és sikertelen gyilkossági kísérlete után a gróf elhatározta, hogy saját kezébe veszi az irányítást. Július 15-én minden készen állt a végrehajtásra, de Tresckowék úgy vélték, a siker Himmler és Göring megölésével lenne teljes, ezért az utolsó pillanatban leállította a robbanószerkezetet. Igaz, 20-án sem sikerült ezt a szempontot érvényesíteni, de a katonai helyzet miatt nem lehetett már az időt húzni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Stauffenberg és segédtisztje, Werner von Haeften főhadnagy a kora reggeli órákban a Berlin közelében lévő rangsdorfi repülőtéren egy körülbelül egy kilogramm súlyú pokolgépet vett át Helmuth Stieff vezérőrnagytól, akik haladéktalanul a rastenburgi (kelet-poroszországi) főhadiszállására indultak a Wolfsschanzénak (farkasodúnak) nevezett helyre. Kb. délben érkeztek meg a reptérre, ahol megtudták, hogy 12:30-kor lesz az értekezlet, mert 15 órakor érkezik Mussolini a bázisra. (A Ducét nem sokkal előbb szabadította ki az olaszok fogságából Skorzeny SS különítménye). A főhadiszállás védelmi vonalain való átjutás sem volt egyszerű, de az is kiderült, hogy a találkozó a nyári hőség miatt nem a földalatti bunkerben lesz, hanem a vezérkari térképek barakkjában, ami sokkal szellősebb. (Későbbi vizsgálatok szerint ez a tény eleve az akció kudarcát hozta, mert egy zárt térben nagyobb lett volna a robbanás hatóereje.) A helyiségbe való belépés előtt az ezredesnek sikerült félrevonulnia, így élesíthette a gyújtószerkezetet, ami azt jelentette, hogy egy fogóval összetörte a bomba savkapszuláját, a sav pedig marni kezdte az ütőszeget tartó vékony drótot. 10-15 perc maradt a robbanásig. Stauffenberg rendkívüli higgadtsággal lépett a terembe, ahol 24-en tartózkodtak egy hatalmas tölgyfaasztal körül. A táskát sikerült a tárgyalóasztal alá, Hitler közelébe helyeznie, egyúttal konstatálni, hogy Himmler és Göring nincs jelen, mert az érkező Mussolini fogadására mentek. A tervnek megfelelően pár másodperccel később Erich Fellgebel, a Wolfsschanze kommunikációs tisztje kihívatta az ezredest. Épp akkor távozott, amikor Adolf Heusinger tábornok a szovjet-német front helyzetéről tett jelentést. Mivel a táska útban volt, azt a hosszú asztal másik távolabbi lábához tolta. (A kudarc újabb lehetséges oka!) 12 óra 42 perckor a pokolgép felrobbant. Por, füst, romok mindenütt. Stauffenberg és segédtisztje körülbelül 50 lépésnyire tisztán látták a detonáció lángját, érezték annak erejét, biztosra vették a sikert, ezért azonnal visszaindultak Berlinbe, hogy kezdetét vegye a következő felvonás, a hatalomátvétel.

Hitler a merénylet idején viselt, cafatokra szakadt nadrágja – A „farkasverem” (Wolfsschanze)

Pedig Hitlernek ezúttal is szerencséje volt, bár a detonáció következtében négyen életüket vesztették, és még hárman másnap haltak bele súlyos sérüléseikbe, a Führer gyakorlatilag csak könnyebb sérüléseket szerzett, köszönhetően a nagy, vaskos asztalnak és Heusinger közbelépésének. A puccskísérlet kudarcba fulladt. Stauffenberget, aki tettével a náci diktatúrával szembeni ellenállás szimbóluma lett, három társával együtt elfogták, és még aznap este agyonlőtték, Hitler pedig hajtóvadászatot indított a vélt vagy valós ellenségei ellen – körülbelül ötezren vesztették életüket a tisztogatás során. Tresckow és Erwin Rommel, a „sivatagi róka”, valamint sokan mások meg sem várták a Gestapo érkezését, hanem öngyilkosságba menekültek.

Az esetet rekonstruáló tudósok máig vitatkoznak a „mi lett volna, ha…” kérdésében. Egy biztos, a Valkűr-hadművelet, amennyiben sikeresen hajtják végre, alapjában változtatta volna meg a történelmet, civilek és katonák millióit, országok tucatjait mentette volna meg a pusztulástól.

A merénylet történetéről több film is készült, például Tom Cruise főszereplésével 2008-ban Valkűr címmel.

SzaSzi

Forrás: rubicon.hu, mult-kor.hu, wikipedia, tortenelemcikkek.hu, ma.hu, gdw-berlin.de

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép, 5. kép, 6. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.