Az álomtól a megvalósulásig azonban – ahogy mondani szokták – még sok víz lefolyt a Dunán. Történetének 1. részében a mester elődeiről, a kályhás vállalkozás megalapításáról, családjáról, gyermek- és serdülőkora éveiről olvashatnak az érdeklődők, amely ott zárul, amikor édesapja halála után ő lett a családfenntartó és a cég vezetője.

Alig húszéves volt, amikor 1928-ban megkapta az iparigazolványt, és átvette az üzletet. A műhelyben ekkor négy segéd dolgozott. Fruhmann Antal megtartotta mindegyik alkalmazottat, és tovább folytatta az ipart.

Sokat tanult elődeitől a gyakorlatban, de emellett tanulmányozta a korabeli szakirodalmat is. A családi könyvtárban megtalálható volt a századforduló minden jelentősebb agyagipari szakkönyve, emellett a meghatározó hazai és nemzetközi gyárak katalógusai, prospektusai is.

Két katalógus (mintakönyv) a könyvtárából (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Helytörténeti Gyűjtemény):

Levelezésben állt külföldi és hazai gyárakkal, vegyészekkel és mesteremberekkel, rajtuk keresztül is tájékozódott szakmája legújabb eredményeiről.

A Fruhmann-üzlet működése nagy vonalakban

A városi kályhás működését és munkamódszereit kiválóan reprezentáló Fruhmann-műhely közepes nagyságúnak számított, és kézműves keretek között termelt, nem jellemezte specializáció. A kályhakészítés, a kályhaépítés és a javítás nagyjából hasonló arányban volt jelen (a második világháború után inkább utóbbiak a jellemzőek).

Tóni bácsi a hagyományos győri kályhásság utolsó képviselője volt, aki mesterségének minden fázisát (csempegyártás, kályhaépítés stb.) elvégezte. Az utána következő generáció már csak a kályhaépítést és javítást művelte.

A Fruhmann-műhely levél- és számla fejléce:

Alkalmazottak

Amikor apjától átvette a céget a négy segéddel, ketten formáztak, kettő pedig segített neki kályhát rakni. A műhelynek legjobb esetben is csupán hat alkalmazottja volt. A Rákosi-korszakban a mester maga dolgozott, mert nem lehettek beosztottai, de egy ideig emberei munkaidő után eljártak hozzá segíteni.

Csempe- és kályhaépítés

Novembertől áprilisig a műhelyben csempekészítéssel foglalkoztak, áprilistól novemberig viszont a kályhák rakása és javítása töltötte ki az idejüket.

A csempekészítéshez szükséges agyagot helyi bányákból vagy távolabbi vidékről szállították. A legjobb minőségű agyag a bécsújhelyi bányákból származott, és hajóval vagy vonattal szállították Győrbe. Tóni bácsi nagyapja egyszer 12 vagon agyagot hozatott egyszerre hajóval, amit aztán évekig használtak, hiszen a pincében sokáig elállt, nem száradt ki. A trianoni határmódosítások után Poltárról, Nagypetényből hozatták a kályhagyártásra is alkalmas, jó minőségű agyagot. Győrben a gorkijvárosi részen volt kályhakészítésre megfelelő agyag, amit kocsira téve szállítottak haza.

Fruhmannéknak az udvar első sarkában volt három, 100x100 centiméteres iszapoló gödrük, itt áztatták az agyagot összetörve, vízzel megkeverték, majd többször szitán átszűrték. Ezután szikkasztották, majd tömbökbe taposták össze. 1910-től erősítés céljából iszapolás után samottlisztet tapostak lábbal az agyagba. A nehéz fizikai munka megkönnyítésére 1922-ben vettek egy Ganz gyártmányú hengeres őrlőt, amit kezdetben kézzel hajtottak, 1924-ben pedig elektromos meghajtásúvá alakítottak át.

Hengeres agyagőrlő gép (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Helytörténeti Gyűjtemény):

Zománcőrlők (a gyémántköves zománcőrlőt még Tóni bácsi édesapja hozatta Meissenből):

A megőrölt agyagot tömbökbe, úgynevezett stokkokba dolgozták össze, majd szeletekre vágva használták fel a csempekészítéshez. Az agyaglapokat gipszsablonokba nyomva formázták meg, végül bordázatot ragasztottak a hátsó oldalukhoz.

A Fruhmann-műhely csempegyártáshoz szükséges gipszmodelljei, a csempeminták a két világháború közötti, illetve az azt megelőző polgári ízlésről és igényről tanúskodnak.

Gipszsablon (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Fruhmann-ház):

A kész csempéket néhány napig szárították a műhelyben, majd a vetemedések kiigazítása után 2-3 hónapig a mennyezet alatti és a kemence melletti polcokon. Az egyszer kiégetett csempéket saját előállítású mázzal öntötték le, majd újra kiégették. A csempékhez a mester 1955-ig kapta az eredeti meisseni zománcot.

A hatalmas, még édesapja által építtetett kemencébe (2 m x 1,20 m x 1,60 m), melyet Tóni bácsi kétszer átépített, több kályhára való cserép elfért (lehajolva be is lehetett menni).

Fruhmann Antal a kemence bejáratánál (Matusz Károly fotója):

Csempék a kemencében (Matusz Károly fotója):

Csempeégetéshez először 6 órán át felfűtötték, hogy az esetleges nedvesség, amely a mázt leperegtetné, eltávozzon, majd 24 órán keresztül folyamatosan fűtötték, a kemence oldalán lévő nyílásokon keresztül ellenőrizve az égés folyamatát. Égetést követően három napig hűlt a kemence és a benne lévő cserépáru, ezután az elfalazott kemencenyílást kibontották, és a csempéket kihordták.

Fruhmann Antal nagyon szerette a hűlő csempék csodálatos zenei hangjait. Egyszer, amikor Bartók Béla Győrben járt, elvitték a műhelybe, és fonográfra vette, miként „muzsikálnak” a csempék.

A csempéket a kályhák felépítéséig az udvaron lévő raktárban tárolták. Tóni bácsi elmondása szerint a csempegyártás alkalmával az égetés, a kályhaépítés során az alap lerakása volt a legkényesebb, legnagyobb gondosságot igénylő feladat. Az első kályha, amit lerakott, középpárkányos volt, az egyik belvárosi iskola számára készítette.

Középpárkányos kályha a Fruhmann műhelyből, 1930 körül (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Fruhmann-ház):

Kályhák megrendelői

Az előkelőbb ügyfelek a környező uradalmak és grófi birtokok gazdái voltak. József főherceg alcsúti birtokára vagy a hédervári grófi uradalomba is készítettek fűtőtesteket. A bencések és a kármeliták kályháit is ők készítették, a Káptalandomb minden házában dolgoztak. A vevőkör javát a városi polgárság tette ki, a környező falvak lakossága csupán hellyel-közzel fordult a kályhásokhoz. Utóbbiak megrendelése inkább sparheltre vonatkozott, ritkán kemencét is építtettek.

Értékesítés

Munkáikat nem adták át értékesítésre kereskedőnek, saját kocsijuk és lovuk volt, amivel akár távolabbi vidékre is elszállították a megrendelt fűtőalkalmatosságot. Szolnok megyébe, Tiszavárkonyba, de a Dunántúl közelebbi és távolabbi vidékeire is vitték az általuk rakott kályhát. Egyszer a tihanyi apátságban is dolgoztak.

A céget reklámozó hirdetés (Győri Kalendárium, 1942):

A kályhások jövedelme

A kályhás mesterségből a második világháborút megelőző időkben jól meg lehetett élni. A mester gondtalan polgári jólétet biztosíthatott családjának. A 19. század végén egy segéd fizetése heti 2 forint volt, később heti 20 forintot is kerestek, mikor egy kályha felrakással együtt 15 forintba került, egy sározás, tisztítás 5 forint volt. 1907-ben egy kályha lebontása és átrakása 8-10 korona, egy új ónémet stílusú középpárkányos zöld kályha 90 korona, a barna változat 100 korona volt. A pengő bevezetésével a kályha felrakása 16 pengőtől 30 pengőig terjedt, egy takaréktűzhely építése 20-22 pengőbe került anyag nélkül, egy új kályha a felépítésével együtt 300 pengő volt.

1945 után a kézműipari vállalkozásokat fenyegető államosítások nem tették lehetővé segédek alkalmazását, így a csempegyártás (a ráfordított munkaidőt tekintve) már nem volt igazán jövedelmező. A munka zömét ezután a kályhák felrakása, javítása, átrakása, pótlása, tisztítása tette ki.

Utódnevelés

Fruhmann Antal (III.) ötvenhat év alatt hét mestert nevelt. 1945-től a Győri Ipartestület kályhás szakosztályának elnöke volt. Az 1960-as évektől a Kisiparosok Országos Szervezete keretében oktatta a kályhás tanulókat, illetve megbecsült szakemberként a vizsgabizottság munkájában is részt vett. Az 1970-es évektől korelnökként a mestervizsga bizottságot vezette.

Oklevél (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. Fruhmann-ház):

Antik cserépkályhákat kutat fel és állít össze

Több évtizedes munkássága legkiemelkedőbb eredményének az antik cserépkályha-gyűjtemény létrehozását tartják a szakemberek, amellyel kultúrtörténeti értékeket mentett meg. Beszélték róla, hogy „a világ végére” is képes volt elmenni egy jó kályháért. A modernizált házakban feleslegessé vált, lebontott, gyönyörű iparművészeti remekeket felkutatta, megvásárolta, majd a darabokban álló kályhákat gondos, szakszerű munkával összeállította, és a múzeumnak ajándékozta.

Országos érdeklődést keltett, amikor Fruhmann Antal kályhásmester kitartó, szorgalmas munkája, Uzsoki András tervei és Némethy Endre, Cserey Éva szakmai útmutatásai alapján 1966-ban a győri városi múzeum pincéjében megnyílt egy kályhabemutató, több mint harminc, változatos korokból származó (barokk, szecessziós, klasszicista, copf, rokokó, empire, biedermeier stb.), sokmilliós értéket képviselő, míves cserépkályhával. „Színeik, formáik gazdagsága a mesterség művészete, nagy ajándékként az utókornak.” – így értékelte a látványt évtizedekkel a megnyitó után G. Szabó Mária újságíró.

Nyugdíj után

Fruhmann Ferenc Antal hivatalosan 1975. december 31-én, 66 évesen ment nyugdíjba mint önálló kályhás kisiparos, de még ezután is folytatta az ipart egy rövid ideig. Hajszálideg zsibbadással 1979-ben kezdett betegeskedni, 1980. április 22-én rakta le az utolsó kályhát Gönyűn.

Az általa gyűjtött különleges, egyedi kályhák közül a hetvenes évek végéig harminchetet felépített, hetvenöt még darabokban állt a múzeum pincéjében. Egy interjúban mondta pár évvel később: „Álmodnék kályhákat… Dolgozni kellene… A múzeumigazgató könyörög: Gyógyulj meg mihamarabb.”

A fizikai erőnléte már nem tette lehetővé a rendszeres, kemény munkát, de szellemi frissessége, lelkesedése a szakmája iránt megőrződött. A honismereti pályázatokra készülőknek (mint például a győri 400. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola szakkörének) és más érdeklődőknek szívesen bemutatta a műhelyét.

Fruhmann Antal a műhely bejáratánál 1983-ban (Matusz Károly fotója):

Részletesen elbeszélte a győri kályhások történetét, ismertette a kályhafajtákat, kályhastílusokat, gyakorlati bemutatót is tartott a csempekészítés munkafolyamatairól.

Csempekészítés – a szélek meghúzása ujjal (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Helytörténeti Gyűjtemény):

Előadáson népszerűsítette a kályhás szakmát (Kisalföld, 1984. október 25.):

Kitüntetései

Mint a kályhásipar művészi szintű művelőjét és az országosan is egyedülálló értékű muzeális anyag rendelkezésre bocsátóját, 1967-ben a KIOSZ Győr Járási Helyi Csoport Vezetősége felterjesztette Fruhmann F. Antal kályhásmestert a „Népművészet Mestere” kitüntetésre. Ezt ugyan nem nyerte el, de megkapta a Szakma Kiváló Kisiparosa (1970), Érdemes Társadalmi Munkás (1977), Az Ipar Kiváló Mestere (1978) kitüntetéseket, illetve a hajdani értékes kályhák felkutatásáért, fölrakásáért, melyekkel a múzeum gyűjteményét gazdagította, a „Társadalmi Munkáért Emlékplakett” Arany fokozatát (1981).

Társadalmi Munkáért Emlékplakett (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum):

1986. december 29-én hunyt el, a Fruhmann kályhás-dinasztia utolsó tagjaként búcsúzott ettől a szép és nehéz mesterségtől. Következő év január 9-én, egy zimankós téli napon helyezték végső nyugalomra a győrszigeti katolikus temetőben.

Kisalföld, 1987. január 7.:

A kályhamúzeum megalapozása, létrejötte

Végrendeletében lakóházát és műhelyét, szerszámait, gipszmintáit, iratait, könyveit a város múzeumára hagyta. Utolsó akarata az volt, hogy lakóházában kályhás mesterséggel foglalkozó kiállítást rendezzenek be, és műhelyét – meghagyva eredeti állapotában – kisipari múzeumnak tekintsék.

A Fruhmann-család egykori lakóházának, műhelyének felújítása után, 2008. szeptember 20-án nyílt meg Győrben a különleges kályhamúzeum. A megújult lakóházban a kályhás mesterség győri történetét bemutató kiállítás látható, az egyik helyiséget emlékszobává alakították az adományozó tiszteletére.

Fruhmann-ház, a kályhamúzeum utcafrontja:

A 20. század elején épült kályhás műhelyt eredeti berendezésével tekintheti meg a látogató közönség.

A Fruhmann-műhely (1. agyagőrlő gép, mázőrlőgép, 2. csempék a polcokon):

A műhelyben elhelyezett síkképernyős televízión egy tájékoztató film bemutatja a kályhaépítés mozzanatait. A korábban gipszmodellek tárolására használt padlástérben egy – a kutatók számára hozzáférhető és jól használható – tanulmányi raktárat és oktatóteret alakítottak ki, ahol a kályhás, keramikus szakon tanuló diákok, szakkörök számára lehetővé tették a szakmatörténeti ismeretek élményszerű elsajátítását (pl. csempét mintázhatnak, festhetnek).

A volt fészersor helyére, egy új, különálló pavilonba került a múzeum – Fruhmann Antal által összegyűjtött, azóta is folyamatosan bővülő – kályhakollekciója, mellyel megvalósult a mester egykori álma: egy hatalmas terem, tele gyönyörűbbnél gyönyörűbb kályhákkal.

A Fruhmann-ház új pavilonja:

A három egymáshoz kapcsolódó kiállítást (kályhásság története, műhely, cserépkályha-bemutató) magában foglaló múzeumegyüttes egyedülállóan szemlélteti a hajdan virágzó magyarországi kályhás művészetet.

Vargáné Blága Borbála

Felhasznált irodalom és levéltári forrás:
Barcsay Hedvig: Régi kályhák mestere. - Győr, [1983]. - Gépirat
Kályhagyártás Fruhmann-módra, Győr, 198?. - Gépirat
Antik cserépkályha-kiállítás. In: Kisalföld, 11. évf. 56. sz. (1966. márc. 8.), p. 6.
Cserey Éva: A győri Xántus János Múzeum cserépkályhái. In: Arrabona 9. - Győr, 1967. p. 179-193.
(FH): Egyedülálló kályhamúzeum. In: Magyar Szó, 65. évf. 204. sz. (2008. szept. 3.), p. 14.
G. Szabó M.: Sorsára vár a Fruhmann-hagyaték. In: Kisalföld, 47. évf. 28. sz. (1992. febr. 3.), p. 7.
Gaál József: Az otthon melege : Győr kincsei. In: Audi-Hungária, 2008. 11. sz. p. 17.
Gy. P.: Kézművestábor a Fruhmann-házban. In: Győr+, 2. évf. 27. (2012. júl. 6.), p. 11.
IB [Imre Béla]: Búcsú a kályhástól. In: Kisalföld, 43. évf. 20. sz. (1987. jan. 24.), p. 3.
Joó József: Kályhák, reggelek, éjszakák. In. Kisalföld, 37. évf. 245. sz. (1981. okt. 18.), p. 5.
Kiállítás a műhelyben. In: Zalai Hírlap, 64. évf. 220. sz. (2008.09.19.), p. 17.
Kónya József: Műremek cserépkályhák. In: Népszabadság, 35. évf. 244 sz. (1977. okt. 16.), p. 16.
A kor lenyomatai. In: Kisalföld, 67. évf. 189. sz. (2012. aug. 13.), p. 4.
Patronáljon kályhát Győrben. In: Népszava, 135. évf. 1. sz. (2008. jan. 2.), p. 6.
Perger Gyula: „Az otthon melege” cserépkályha-történeti kiállítás információs pultjának szöveganyaga. Győr, 2008.
Pomaranski Luca: Már biztosan nyílik a kályhamúzeum. In: Kisalföld, 62. évf. 301. sz. (2007. dec. 28.). p. 6.
Posztamens. In: Múzeumcafé, 2013. 1. sz. p. 52.
Régi cserépkályhák kiállítása Győrött. In: Észak-Magyarország, 22. évf. 16. sz. (1966. jan. 20), p. 6.
Sabján Tibor: Adatok a kályhásmesterségről II. In: Arrabona 26-30. - Győr : Xantus Múzeum, 1991. p. 143-171.
Tanai Péter: Az utolsó kályhás Fruhmann. In: Szumma 11, 3. évf. 2-3. sz. (2015), p. 20-21.
Tóth Vilmos: A győrszigeti temetők. In: Arrabona 53-56. - Győr, 2 018. p. 272.
gyorcard.com
romer.hu
mult-kor.hu

A cikk a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Helytörténeti Gyűjteményéből származó iratokat, fotókat felhasználva készült, a képeket (1-6., 14., 16.) az intézmény hozzájárulásával adjuk közre. Matusz Károly fotóit (6.; 8-9.; 13.) fia, Matusz Balázs engedélyével adjuk közre. Az 1.; 7.; 10.; 12.; 18-20. képek a szerző fotói.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.