Hogy miről szól A könyvsétáltató? A könyv címe nemes egyszerűséggel megjelöli  az egyik főszereplőt, a Könyvsétáltatót. Természetesen van neki tisztességes neve is: ő Carl Kollhoff, a Városkapu könyvkereskedés könyvkiszállítással foglalkozó idős alkalmazottja. A Könyvsétáltató nevet egy kilenc éves kislánytól, Sasától kapja. Neki is van tisztességes neve, de a történetet olvasva megértjük, hogy mekkora jelentősége van a neveknek, és ezért inkább a továbbiakban is Sasának nevezzük. Sasa öntörvényű, rendkívül figyelmes és fürge észjárású kislány. Tulajdonképpen ő dönti el, hogy a Könyvsétáltató meg ő barátok lesznek, mi több, hogy a Könyvsétáltató segédje lesz a továbbiakban. Carl rendelkezik vétójoggal, csak éppen semmire nem megy vele, így végül beletörődik a megnyugtató rutinja változásába.

A kiszállító körutak alkalmával megismerjük a történet többi szereplőjét, a klienseket. Hús-vér emberek, különböző hátterekkel, műveltségi szinttel, anyagi helyzettel és problémákkal. Közös pontjuk az olvasás és a könyvek őszinte szeretete, valamint ragaszkodásuk Carlhoz. Ők azok, „akik úgy gyűjtik maguk köré a könyveket, mint egy jó barátokból álló lakóközösséget”. Carl, aki egész életét a könyveknek szentelte, szinte képtelen megjegyezni a neveiket. De nincs is szüksége rá, ő ugyanis Mr. Darcynak, Effi Briestnek, Harisnyás Pippinek és egyéb fiktív karakterek neveivel ellátott személyeknek szállít könyveket. Ebben rejlik Carl tehetsége, minden kliensnek megtalálja a számára megfelelő irodalmi jelentőségű nevet. Nehéz megállni, hogy ne lassítsunk egy pillanatra (vagy kettőre), ne tünődjünk el azon, hogy vajon Carl milyen nevet választana nekünk. Megsúgom, nem könnyű dűlőre jutni ebben a kérdésben.

Amikor arra gondoltam, hogy kinek ajánlanám, egy hang a fejemben azt kiabálta, hogy mindenkinek, sok felkiáltójellel a végén. Alaposabb megfontolás után is mindenkinek ajánlom (körülbelül 12 éves kor fölött), de kiemelném az idős, nyugdíjazás határán álló személyeket. Az író rendkívül finom, precíz érzékenységgel és árnyalatokkal mutatja be egy olyan személy lelkiállapotát, aki egyik napról a másikra szembesül a munkája megszűnésével. Egy rövid matekozás után kiderült, hogy még körülbelül ugyanannyit kell dolgoznom, mint amennyit eddig éltem, mégis nagyon átéreztem a Könyvsétáltató helyzetét. A könyvei, a napi rutinja, a fiktív neveket viselő kliensei elvesztésével élete csupán árnyéka és visszhangja marad eredeti változatának. „Ébredéskor Carl, mi másnak, könyvnek érezte magát, amelyből kiesett pár oldal. Az elmúlt hónapokban egyre erősödött az érzése, sejteni vélte, hogy élete kötetében már nemigen maradtak lapok.”

Elkezdődik Carl rohamos szellemi és fizikai hanyatlása. Ki más mentené meg a helyzetet, mint a különc, bohókás és teljes mértékben egyedi Sasa. Kissé meseszerűen alakul a történet. Minden jóra fordul, nem csupán Carl életében, hanem minden szereplő sorsa, gondja megoldódik. Őszinte örömmel vesszük tudomásul az életutak alakulását, és a levont következtetés (nevezhetjük leckének is) végtelenül egyszerű. Tényleg mindenki lehet hős. Nem szükséges az egész világot megmenteni, néha elég, ha csak egyetlen ember egész világát mentjük meg. A megmentés sem mindig szó szerinti – lehet csupán egy beavatkozás, aminek következtében másképpen alakulnak a dolgok a továbbiakban. A Könyvsétáltató (persze Sasa segítségével) életeket mentett, pedig ő csak a megfelelő könyveket szállította ki a megfelelő személyeknek, a megfelelő pillanatban. Az ő megmentésére viszont mindannyian egyesítették erejüket (szintén Sasa segítségével). Közhellyel élve, nem minden hős visel palástot meg szuperhős jelmezt, de esélyes, hogy van nála egy könyv.

Talán ez az egyik tényező, ami olyan olvashatóvá teszi ezt a történetet. Hogy nem kell rendkívülinek lenni, hogy rendkívüli változásokat okozzunk embertársaink életében. Vagy talán az egyszerű, mégis igényes nyelvezet. Vagy az igazságok, amelyekre rátapint a szerző, ami arra késztet, hogy tollat ragadjunk, és idézeteket írjunk ki magunknak. Vagy a szerethető karakterek, az életszerűség és a megnyugtató tudat, hogy minden jóra fordul. Vagy talán a felsoroltak együttesen érik el azt, hogy első mondattól az utolsóig lebilincselik a figyelmünket, és alig várjuk, hogy a végére érjünk, de attól tartunk, hogy a végére érünk.

Miután elolvastam a könyv utolsó oldalát is, nemcsak a gondolatok, hanem az érzelmek is elárasztottak. Azt gondolom, ettől válik egy könyv jó könyvvé. Ezek az érzések és gondolatok velem maradtak, pedig már hosszú napok óta befejeztem az olvasást. Sőt, egyre inkább érzem, hogy ez az idei legjobb könyv, amit olvastam. Befejezésül egy idézetet hoztam. Ennyire szépen és pontosan nem tudtam megfogalmazni, de a szerző újból a lényegre tapintott:

„A kézirat végére érve Carl nagy boldogságot és némi melankóliát érzett. Mert hiába végződik egy nagyszerű könyv éppen ott, ahol kell, a kellő szavakkal, hiába, hogy ezen a tökéletességen csak ronthat bármi folytatás, az ember sajnálja, hogy nem tart tovább a könyv. Ilyen tudathasadásos az olvasás.”

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com