1301

Dombokon túl – Dupa dealuri

1 perces filmkritika

Kívülről érkezel egy zárt, saját törvények, szabályok és lehetőségek mentén organizált közösségbe. Hiányzik belőled a csoportazonosulási törekvés, a normák és (széles értelemben vett) hitek átvétele, ráadásul a fel nem öltött viselkedés lázongást, zavart, bomlasztást eredményez a csoportban. A kommuna ezért nem tud (nem akar) befogadni, többször eltanácsol, de te mégis hozzájuk kötni igyekszel nemkívánatosságodat.

Így a közösség kénytelen saját, beállítottságából eredő eszközeihez nyúlni, hogy elindítsa a tőled való védekezés cselekvésegyüttesét. S ha a tettek végül a te (betolakodó) személyed elpusztításával járnak, vajon lehet-e csodálkozni, és szabad-e bűnös(öke)t keresni? Cristian Mungiu filmje azonban mégsem ennyire egyszerű. Mert bár a Dombokon túl a gyakorlati események szempontjából valóban ezt a (Tatiana Niculescu Bran regénye nyomán egy 2005-ben megtörtént valós moldáviai ördögűzési esetet) követi nyomon, a két fő karakter viszonyának összefüggései miatt mélyebb helyzetelemzést igényel. A döbbenetes, lélegzetet és erkölcsi szilárdságot lelkileg aprólékosan kikezdő 4 hónap, 3 hét, 2 nap román rendezője a Dombokon túlszűk, mostoha és szálkásra csupaszított kulisszái között nemcsak a (hamis vagy félrevezető vagy intellektualitást feledő) hittel fertőzött (el)zárt közösségek „belterjességéről” mesél, hanem két magányos fiatal lány tétova (Alina) és erőszakolt (Voichita), egymást feltételező és befolyásoló útkereséséről is.

A 150 percesre lassított filmidő kitűnően megkomponált, hosszú-hosszú beállításokkal kreált jelenetekkel tesz alá a színészi játéknak, amely a már említett korábbi Mungiu rendezéshez hasonlóan amatőrnek palástolt (amúgy tényleg az) zseniális actingokhoz nyújt lehetőséget. A 2012-es Cannes-i Filmfesztivál legjobb női alakításai (Cosmina Stratan – a „vétlen áldozat” Voichita; Cristina Flutur – a „vétő áldozat” Alina) mindezt díjakban is megtámogatták. Érdekes figura volt még a pap (a bennfentes, ott élő apácáknak „papa”) figurája is, aki valahogy megfejthetetlennek tűnik abból a szempontból, hogy sem nem erőszakosan térítő, sem nem lelki-vallási terrorral közösséget összetartó, ugyanakkor egyetlen élet-alternatívát kínáló beállítottságú vezetőként fogja szorosan a csoporto(sulás)t. A Dombokon túl így egyszerre vezérli a nézőt az Isten háta mögé és az Isten szeme elé, hogy fiatal, befolyásolható, irányítható, támasz(kodás)ra szoruló sorsokról döntsön, ahol a kívánatos és elfogadott térfelet nem feltétlenül az választja meg, aki ennek a hitében él. Szomorú, igaz tanulság-mese. Nemcsak egyszer volt, nemcsak egy helyen; példázat jellege igazabb, mint akarnánk.

2012, román-francia-belga, 150 perc
rendező: Cristian Mungiu
forgatókönyvíró: Cristian Mungiu
szereplők: Cosmina Stratan, Cristina Flutur, Valeriu Andriuţă,
Dana Tapalagă, Cătălina Harabagiu, Gina Ţandură, Vica Agache, Nora Covali

Szilvási Krisztián

2015.02.19