Hatalmas tudását színházelméleti írásaiban összegezte, s az egyik „utolsó mohikánként” igyekezett visszanyúlni a színház hagyományos teljességéhez, miközben mindig hangsúlyozta, hogy „életszikra” nélkül nincs színház. Merészen kísérletezett, de nem öncélúan. Örök kereső volt. Élete fő műve az emberiség létkérdéseit összefoglaló Mahábhárata című indiai eposz, amelyből színházi előadást (1985) és filmet (1989) is rendezett.

„A jó színház szerintem mindig szembeállítja a nézők elképzeléseit a realitással. Hogyan teszi ezt? Úgy, hogy olyan valóságot mutat nekik, amelyik különbözik a magukban felépített elképzeléstől. Az a színház azonban, amelyik kizárólag tényeket sorol fel, nem a valóságot mutatja. A valóságnak mindig két arca van: egy látható és egy rejtett. Új benyomást csak akkor kapunk róla, ha mindkettőt egyszerre látjuk. Tulajdonképpen ez az egész probléma. Ha csak a valóság külsőségeit utánozzuk, az eredmény lehet intellektuálisan érdekes, de elveszti azt az erőt, amely az élet igaz lenyomatává tehetné.”

A mindig újabb és újabb mélységeket feltáró rendező, aki kötelességének érzi, hogy a modern ember problémáira reflektáljon – de a valóság minél teljesebb megragadásán keresztül –, eljut a mítoszhoz, mint olyan metafizikai történethez, amely képes kifejezni a rejtett, szimbolikus oldalt is.

Az aktuális világeseményeket is egyetemes nézőpontból közelítő rendező méltó emlékműve legnagyobb szabású alkotása, a Mahábhárata. A 80-as években készült, nemzetközi (16 országból származó) szereplőgárdát felvonultató színpadi produkció bemutatását 10 év kutatása és intenzív munkája előzte meg. Az indiai eposz az emberiség útját és egy ősi, mitikus háború történetét meséli el azzal a céllal, hogy „bevésse a Dharmát az emberek szívébe”.

A 9 órás színházi előadás után pár évvel megszületett a filmes adaptáció, mely magyarul is elérhető. Werkfilmjében Peter Brook így foglalja össze a mitikus történet egyik fontos üzenetét: „Az ember szabad akarata abban áll, hogy önmagává válik, vagy nem válik önmagává.” A Mahábhárata filmváltozata 20 perces ovációt kapott az 1989-es Velencei Filmfesztiválon, 1990-ben pedig elnyerte a Nemzetközi Emmy-díj Előadóművészeti díját és a São Paulo-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb játékfilmnek járó közönségdíját.

A szinkronizált 1. rész itt látható:

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

„Csodálatos, hogy a színház egyszerre találkozási hely az emberiség nagy létkérdései számára, és ugyanakkor gyakorlati, technikai dimenzió. Olyan, mint a fazekasság. A nagy tradicionális társadalmakban a fazekas az, aki megpróbálja megélni az örök kérdéseket, miközben elkészít egy edényt. Ez a kettős dimenzió lehetséges a színházban is, épp ez az, ami az értékét adja.”

Peter Brook magyarul megjelent könyvei: Az üres tér (ford. Koós Anna, utószó Lengyel György; Európa, Bp., 1973, Modern könyvtár); Időfonalak (ford. Lengyel Ágnes, utószó, jegyz. Lengyel György; Európa, Bp., 1999); Változó nézőpont. Írások, 1946-1987 (ford. Dobos Mária; Orpheusz-Zugszínház, Bp., 2000)

Filmjei: Koldusopera (1953), Moderato cantabile (1960), A legyek ura (1963), Valkűrök lovaglása (1967), Marat/Sade (1967), Hazudj nekem! (1968), Lear király (1971), Találkozások rendkívüli emberekkel (1979), Szeget szeggel (1979), La Cerisaie (1982), Carmen tragédiája (1983), Mahábhárata (1989), Hamlet tragédiája (2002)

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, Színház 1976. decemberi szám, Mahábhárata werkfilm, literatura.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.