Géczy Nóra középületek építészeti és belsőépítészeti tervezésével, formatervezéssel és alkalmazott művészeti installációk kialakításával foglalkozik. 2001 óta a hazai és külföldi építészeti szakmai szervezeteknek, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. Tudományos, oktatói és közéleti tevékenységei mellett elsősorban építész-tervezőként, iparművészként dolgozik.

A Wikipédia szócikke szerint nagyon sokrétű tevékenységet folytatsz. Mesélnél az indulásodról, a tanulmányaidról?

A Soproni Egyetemen végeztem az Alkalmazott Művészeti Intézetben. Kiváló művész és építész tanáraim voltak az akkor frissen megalakult szakon. Belsőépítészetre jelentkeztem, de hamar kiderült, hogy a teljes képzésünk építészetivé alakul át. Ez azzal járt, hogy egyszerre kaptuk meg az építészi és belsőépítészi tudást, valamint a műszaki és művészeti gondolkodásmódot, ami zseniális dolog. Egyrészt nagyon erős művészeti alapokat kaptunk a szobrászat, grafika, festészet, formatan területén, majd harmadévtől masszív építészeti oktatásban részesültünk, amelyben a tervezési és szerkezettani tárgyak kerültek túlsúlyba. Végül a diplomamunkánk témája is építészeti tervezés lett, és az ötéves osztatlan szakon építész-tervezőművész végzettséget kaptunk. Ennek a képzésnek a kivételességéről már könyv is megjelent. Hozzáteszem, hogy hallgatóként komolyan megterhelő volt a rengeteg tantárgy, alig aludtunk, mert dupla annyi feladatunk volt, mint másnak.

Miután lediplomáztam, Winkler Gábor professzor úr felhívott, hogy lenne-e kedvem az ő témavezetése alatt doktoranduszként folytatni a tanulmányaimat. Úgyhogy maradtam a Soproni Egyetemen. Ez egy meghatározó pont volt az életemben, és nagyon hálás vagyok érte.

Hogyan kerültél később Győrbe?

Részben szintén Winkler professzor úrnak köszönhetően, aki Sopron után itt folytatta tanszékvezetői munkáját. Amikor végeztem a doktori iskolával, már egyébként is Győr felé kezdtem figyelni. A tervem az volt, hogy egy építészirodában kezdek el dolgozni. El is helyezkedtem, de egy hónap után hívtak a Széchenyi Egyetemre tanítani. Fél évig bírtam párhuzamosan csinálni a kettőt, utána maradt csak az oktatás. Később aztán 2011-ben megalapítottam a saját cégemet, hogy tervezéssel is foglalkozhassak, méghozzá önállóan.

Milyen látásmódot ad az építészet?

Az elsődleges, amit professzor úrtól megtanultam, hogy emeljük fel a tekintetünket. Amikor megyünk a városban, ne csak a burkolatot vagy a cipőnk orrát nézzük, hanem próbáljuk meg értelmezni és élvezni is az épített környezetet, ami körülvesz bennünket. Hiszen az ember nem véletlenül épít. Rendet akar tenni a térben a funkciók és a folyamatok között. Formai elemekkel láthatóvá teszi a lehetőségeket vagy akadályokat, de láthatatlanul üzenetet is közvetít, magyaráz, érzelmekkel telít. Ezért is mondhatjuk, hogy az építészet művészet, mert valami többre is hivatott. Nemcsak teret ad a mindennapjainknak, hanem intellektuális, lelki pluszt is nyújt.

Végeztünk egy kísérletet 2013-ban, amikor szemmozgáskövető-kamerával figyeltük meg, hogy az emberek mit néznek. Építészek, gépészmérnökök, közgazdászok és építészhallgatók vettek részt, akik vállalták, hogy rájuk adjuk a kamerát tartalmazó szemüveget, amely rögzítette, hogy mit néznek, ahogy haladnak az utcán. Az derült ki, hogy aki valamilyen módon foglalkozik a terekkel, vagy tanult térábrázolást, eltérő mintázatban pásztázza körül a környezetét, mint az, aki nem részesült hasonló gyakorlati képzésben. Ez utóbbiak inkább csak arra fordították a tekintetüket, amerre épp aktuális szükségleteik szerint haladni akartak, pl. italautomata, folyosó vége, lépcső, bejárat.

Mit jelent értelmezni az épített környezetet? Mondanál egy példát?

Máshonnan szeretnék elindulni, hogy fel tudjuk fejteni, miért is fontos az életünkben az építészet. Mint említettem, alapvetően rendet és rendszert hozunk létre, amikor épített tereket alakítunk ki magunk körül. A rend kialakításának oka van, és ha úgy tetszik, története is. Amint létrehoztunk egy új környezetet, az épített tér története abban a pillanatban összefonódik az emberével. Egymásra ható, egymást befolyásoló közös üggyé válik. Ha az ember nem törődik a környezetével, az visszahat rá. Nemcsak fizikailag, de lelkileg, mentálisan is. Ezért fontos, hogy ne csak értelmezzük, de tudatosan figyeljünk is az építészeti minőségre. Egy-egy elhanyagolt városrész, utca vagy ház nemcsak esztétikai probléma, hanem a teljes közösség, a teljes város morális állapotát rongáló hiba. A városvezetés szégyene, ha nem talál megoldást minderre.

Hiszek a józan lokálpatriotizmusban, és becsülöm azokat, akik hajlandóak akár saját kezükkel is tenni a helyi értékek megőrzéséért, növeléséért. De mindezt egy magasabb szintre kell emelni, ahonnan nagyobb léptékű változások érhetők el. Tavaly a Győri Iparkamara épített környezet munkacsoportjában akciótervet dolgoztunk ki a Belváros, Nádorváros, a folyópart és a rozsdaövezetek építészeti értéknöveléséhez. Kiemelten foglalkoztunk a múlt század elején épült társasházak megmentésével, amely jelentős potenciált jelent a város számára, hogy növelje a városlakók közérzetét, életminőségét.

Meséltem a szemkamerás kísérletünkről. Ez alapján nem meglepő, hogy hamarabb vesszük észre a lábunk alatti aszfalt vacakságát, mint egy széteső homlokzatú, ámde gyönyörű épület szépségét a fejünk felett. És még milyen sok a szomorú sorsú ház, amely ma megmentésre vár! Pedig mindez Győr történetének, építészetének és az épített környezettel együtt megélt közös történetünknek a része. Fontos alapkérdés, hol érezzük magunkat otthon. Hol mondhatjuk azt, hogy igen, szeretjük ezt a helyet, és szeretnénk tenni is érte. Mindez nem megy anélkül, hogy tiszteljük azt, ami körülvesz bennünket. De csak azt tudjuk tisztelni, amit ismerünk, amit értünk.

Az ember sok helyen élhet a világban, de az, hogy hová húz a szíve, azon is múlik, hogyan éli meg a tereit, milyen emlékekkel és hiedelmekkel fűződik hozzá. Ha a lakókörnyezetünkben megtaláljuk a szerethető pontokat, akkor kötődni is tudunk hozzá. Fel tudjuk tenni a kérdést: miért fontos az életünkben? És miért akarjuk a gyermekünknek megmutatni azt a helyet, és átadni a hozzá kapcsolódó élményeinket? S végül mi mondatja azt velünk az életünk végén, hogy itt szeretnénk nyugodni ebben a földben…?

A fiataloknak hogyan lehet kedvet csinálni a lokálpatriotizmushoz?

A fiatalok törzshelyekben gondolkodnak. Lehet az egy további irány a várostervezésnél, hogy a törzshelyeket összekapcsoljuk egy hálózatba. Győr azért is vonzó és élhető város, mert szinte minden utcában lehet találni egy-egy jó helyet, és ezek hálózatba szerveződnek. A kötődéshez arra is szükség van, hogy adott település egy teljes életpályán keresztül megadja a különböző generációk számára ezeket a törzshelyeket. Amikor gyermekünk lesz, megváltozik a városi térhasználatunk mintázata. Játszótereket keresünk fel, olyan csendesebb útvonalakon közlekedünk, ahol biztonságosan tolhatjuk a babakocsit. De az idős embernek is nagyon fontos, hogy ki tudjon lépni az otthonából, és le tudjon ülni valahol, ahonnan zavartalanul nézelődhet. Az egyes generációknak szóló helyeket pedig érdemes összeolvasztani. A lokálpatriotizmushoz szükséges, hogy az adott helynek történelmi rétege, kontextusa legyen. Ha egy helynek érezzük az elmúlt korszakokat idéző szövetét, akkor sokkal jobban tudjuk tisztelni és szeretni.

Mire irányul az oktatói tevékenységed a Széchenyi István Egyetemen?

A bő másfél évtized alatt, amióta itt vagyok, a középület- és lakóépülettervezés oktatásában veszek részt, emellett designt oktatok, és kiemelten foglalkozom a belsőépítészeti tervezés oktatásával. (Jelenleg épp ehhez dolgozom ki az új tananyagot, amely a későbbiekben könyvként is megjelenhet. Ha minden jól megy, akkor ez lehet a harmadik könyvem.) Néhány éve pedig már angol nyelven is tudom mindezt oktatni. Jelenleg zömében angol nyelvű tantárgyaim vannak.

Honnan érkeznek a hallgatóid?

Többek között Közép- és Dél-Amerikából, Észak-Afrikából, Törökországból és Szíriából. Már MSC képzésre jönnek, tehát rendelkeznek egy diplomával. Érett gondolkodásúak és ugyanakkor kalandvágyóak, hiszen eljöttek egy másik országba tanulni. Nagyon érdeklődő és jó hangulatú társaság, öröm őket oktatni. Nekik belsőépítészeti tervezést és designt tanítok. A diplomamunkáikban pedig középületekkel foglalkozunk.

Egy ennyire nemzetközi csapatban, ahol mindenki hozza a maga kulturális hátterét, milyen kölcsönhatások vannak?

Nagyon inspiráló a nyitottságuk, amivel szeretnék elsajátítani az itteni építészeti gondolkodást. Másrészt az a tudás is nagyon izgalmas, amit magukkal hoznak. Mindig azzal kezdjük, hogy megkérem őket, mutassák be a legkedvesebb tervüket. És ez egy utazás. Például az ecuadori diákjaim olyan épületet terveztek, ami aktív vulkánok mellett található a hegyek között… Magyar diákokat is tanítok, és próbálom összehozni őket a külföldi hallgatóimmal, hogy végezzenek együtt valamilyen közös munkát. Van egy tehetséggondozó műhelyem, a Designlab, ahol a magyar és a külföldi hallgatók együtt dolgozhatnak a kutatási projektjeiken.

Mondanál pár szót a vállalkozásodról?

Ez az Arch Deco Studio. Fő profilunk a belsőépítészet, és elsősorban középületekkel foglalkozunk. Mi terveztük a GYSEV soproni és szombathelyi utascentrumát és a VIP várótermet. Foglalkozunk szolgáltató és vendéglátó terek kialakításával, irodatervezéssel, és kifejezetten szeretjük a műemléki belsőépítészeti tervezést. Az egyházi megrendeléseinkre is büszkék vagyunk, például Bakonybélben mi készítettük el a Monostor közösségi és szerzetesi tereit. Az egyik most futó projektünk pedig a Csornai Premontrei Apátság sörháza.

Melyek a szempontjaid a tervezésnél?

Az ember és az épület között egyre jobb összhangot kell teremtenünk. Törekszem arra, hogy időtálló munkákat készítsünk, amelyek a gyorsan változó divat felett állnak. Keresem az egyedi hangot és az atipikus, különleges megoldásokat. Szeretem, ha egy anyag minőségi és nehezen beszerezhető, mert ez teszi egyedivé a térélményt. A belsőépítészeti tervezésben odafigyelünk arra, hogy az eredmény minden érzékszervre kiegyensúlyozott, harmonikus hatást tegyen. Tehát nem csupán jól fotózható „pinterest” teret akarunk létrehozni, hanem olyat, amelynek kiegyensúlyozott akusztikai, ergonómiai, optikai és taktilis összhatása van. A pandémia ideje alatt megtapasztalhattuk, hogyan befolyásolja lelki és fizikai állapotunkat a bennünket közvetlenül körülvevő mikrokörnyezet. Annak ellenére, hogy az építészetet kívül-belül egységesnek tekintjük, ezen időszak alatt aligha élvezhettük az épületek külső megjelenését, sokadrangúvá vált az enteriőr értékéhez képest. Jelenleg is legtöbb időnket valamilyen épület vagy jármű belső tereiben töltjük, a jövőben pedig ez a bezártság a járványoktól függetlenül is tovább fokozódhat. Éppen ezért döntő fontosságúnak tartom az épületek magas minőségű, jól átgondolt ergonómiai és esztétikai belső kialakítását.

A tervezői felelősség igen nagy, így mindenképpen szükséges a működő szakmai szervezetek hatásköreinek megerősítése, hogy kiszűrhetővé váljanak a kóklerek. Egy évtizede nincs szabályozva a munkánkhoz elengedhetetlen képzettségi és szakmai minimum. Így sokan megfelelő végzettség nélkül hirdetik magukat belsőépítésznek vagy lakberendezőnek. Azt javaslom, hogy aki kvalifikált szakembert keres, a Magyar Belsőépítészek Egyesületének tagjai közül válasszon.

Hogyan fogalmaznád meg a saját ars poeticádat?

Egyrészt szeretnék segíteni a munkámmal, hogy adott funkciók és folyamatok jól működhessenek a térben. Amikor például a GYSEV számára terveztem a VIP várótermet, odamentem, leültem, és figyeltem az embereket. Mit, hogyan csinálnak? Utána elemeztem mindezt, és a munkámmal igyekeztem támogatni azokat a folyamatokat, amiket az emberek szívesen tesznek, és próbáltam megakadályozni, amit nem gondoltam helyénvalónak. Összefoglalva: szeretnék lehetőséget adni és ugyanakkor rendet teremteni a térben, mert a rendezettségre is nagy szükségünk van.

Édesanyád Mészáros Erzsébet, textiltervező és divattervező. Mennyire meghatározó számodra az ő példája?

Kisgyerekként természetes volt számomra, hogy rendszeresen jártunk kiállításmegnyitókra, művészeti és kulturális programokra. Anyu mellett úgy éreztem, mintha az Iparművészeti Főiskola növendéke lennék. Az ő látásmódja és értékrendje erőteljesen hatott rám. Evidens, hogy én is meg akartam tanulni szőni, fonni, varrni. Mellé ültem, amikor a szövőszékén dolgozott. Matattam a festett fonalai között, és persze elcsentem az ecsetjeit, papírjait, festőszereit. Amikor divatbemutatóra állított össze új kollekciót, ott cirkáltam körülötte, hogy én is felpróbálhassam legalább az ékszereket, ha már a ruhákhoz oly kicsi vagyok.

Melyek a legfontosabb anyai tapasztalaid?

Hogy ne bosszankodjak ilyenkor, és hagyjam, hogy az én lányom is bevonódjon a munkámba, ha szeretne. A másik az, hogy a gyereknevelésben sosem lehetek elég jó. A maximalizmusomat el kell engednem. A munkámban mindig az vezérelt, hogy nagyon-nagyon kiemelkedőnek kell lenni. De anyaként mindig jönnek új próbák, amikre nem számít az ember, és amikre nem lehet eléggé felkészülni.

Édesanyaként rájövünk, hogy mennyi erő van bennünk, amit azelőtt nem is gondoltunk volna. Jönnek a helyzetek, és a gyerek érdekében bármit túl tudunk élni. Ebben benne van a függetlenség képessége is. Mert sajnos van, amikor csak magadra számíthatsz. Van, amikor egyedül kell talpon maradnod minden körülmény ellenére. Ami fontos, hogy soha nem szabad kiszolgáltatottá válni. Ezt igyekszem átadni a lányomnak, Dalmának is.

A terveidről nem beszéltünk még…

Szeretném tovább erősíteni a belsőépítészeti tervezést, mert nagyon szeretem. Az a pillanat leírhatatlan, amikor elkészül az enteriőr, és megelevenedik a tervben elképzelt tér. Érzem az illatát, az akusztikáját, megérintem a fal felületét. Érződik az anyag minősége… A kollégáimmal nagyon jó az együttműködés, és folyamatosan keressük az új kihívásokat. Nyári „pihenésként” pedig tovább írom a belsőépítészetről szóló könyvemet… ez most teljesen lefoglal.

Szabados Éva
Fotó: Hlinka Zsolt

Géczy Nóra: Faépítészet Sopronban 1850-1914 között – Dr. Winkler Gábor DsC könyvajánlója. Korábbi interjúnk Nórával itt olvasható.

A Művészanyukák cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Matuza Adrienn
2. rész: Markó-Valentyik Anna
3. rész: Csiba Júlia
4. rész: Csermák Zsuzska
5. rész: Janisch Éva
6. rész: Szabó T. Anna
7. rész: Vargáné Bella Tünde