A Nagy-Lisszabon szubrégióban járunk Portugáliában, a 175 ezres Amadora városában. Egy jól „körülhatárolt”, sorházas, sűrűn lakott terület szélén áll a R. Carlos Duarte Caneças 12. és 16/B. épülete, ahol a házak sarkainak tűzfalán két hatalmas festmény vonja magára a tekintetet: Amália Rodrigues jellegzetes fellépőruhában, csípőre tett kézzel, lefelé hajtott fejjel néz oldalra, szemeiben talán keserű ábrándozással, míg Carlos Paredes elegáns öltönyben ülve, gitárral a kezében, teljes koncentrációval a húrokon játszó ujjakkal. De kik voltak ők, hogy többszörös életnagyságban való megörökítést érdemeltek a Sérgio „Odeith” nevű portugál festő(művész)től? Lássuk hát!

Amália Rebordão Rodrigues (1920-1999) portugál fadista (fado énekesnő) és színésznő volt. A „Rainha do Fado” (A fado királynője) néven ismert művésznő jelentős szerepet játszott a műfaj népszerűsítésében világszerte. A fado huszadik századi újjáéledésének egyik legfontosabb alakja lett veleszületett interpretáló képességének köszönhetően. Fellépései és repertoárjának megválogatása kiterjesztette a fado hagyományos lehetőségeit, újradefiniálta a műfajt, amely így jobban meg tudott felelni az eljövendő generációk igényeinek. Az 1950-es és 1970-es évek között jelentős nemzetközi karriert futott be (bár az abban az időben elért sikereket nem lehetett még olyan könnyen számszerűsíteni). 50 éves pályafutása még ma is inspirálóan hat más fado és könnyűzenei művészekre. Haláláig több mint 30 millió lemezt adott el világszerte, és továbbra is minden idők legkelendőbb portugál előadójának számít.

Carlos Paredes (1925-2004) virtuóz gitárost és zeneszerzőt minden idők egyik legnagyobb portugál gitárosaként tartják számon, az ország kultúrájának valóságos szimbóluma. „Az ezer ujjú ember” néven vált ismertté. Hatalmas szerepe volt a portugál gitár elterjedésében és népszerűségében. Művészete a coimbrai stílust őrizte hangszerében és hangolásában egyaránt. Számos színházi- és filmzenét komponált, szólóművészként lemezeket adott ki, világszerte több országban lépett fel. Amália Rodriguesnek is írt kompozíciókat, aki így jellemezte őt: „Olyan nemzeti emlékmű, mint a Szent Jeromos-kolostor.” Zenei karrierje mellett élete nagy részében a közszolgálatban is tevékenykedett. 1958-ban a portugál diktatórikus Estado Novo rezsim idején 18 hónapra bebörtönözték (ennek egy részét magánzárkában töltötte), mert csatlakozott a Portugál Kommunista Párthoz, amely akkoriban illegális szervezetnek számított. A cellájában úgy járkált, mintha zenét játszana, ami miatt azt hitték, hogy őrült, valójában azonban fejben komponált. Amikor a politikai foglyokat kiszabadították, hősként üdvözölték.

A művész, Sérgio „Odeith” 1976-ban született a portugáliai Damaiában. Az 1980-as évek közepén használt először festékszórót, a környékbeli falakra festett különböző „firkálmányokat”. Az 1990-es évek közepén került először kapcsolatba a „normális” graffitivel: első kísérletei során illegálisan festett utcai falakra, főleg a Sintra vasúti vonalak mentén. A rajzolás iránti szenvedélye új utakra terelte, 15 évesen otthagyta az iskolát, és teljesen autodidakta módon sajátította el a művészeti ág csínját-bínját. Egy lenyűgöző fejlődési ív mentén nagyméretű falfestményeket készített Damaia, Carcavelos és Amadora városainak számos szegénynegyedében. Több évnyi, „Eith”-ként szignált alkotómunka után 2003-ban átváltott „Odeith” névre.

A sötét stílusú anamorfózis technikát – melyet később „Somber 3D”-nek nevezett el – alkalmazó innovatív alkotásai révén 2005-ben indult el a nemzetközi elismerés felé vezető úton. A legtöbb Odeith-kompozíció 90º-os sarkokba vagy sík falakra festve valóban a háromdimenziós optikai illúzió hatását kelti. A hatalmas, rovarokat vagy tárgyakat ábrázoló, elhagyatott terekben festett autentikus kompozíciói realizmusukkal és technikájukkal vírusszerűen emelkedtek ki és terjedtek el. 2008-ban bezárta tetoválóműhelyét (1999-ben nyitotta meg), és Londonba költözött. Jelenleg Lisszabonban él, és kizárólag stúdiómunkákra, valamint falakra koncentrál alkotásaiban.

Szilvási Krisztián

Forrás: odeith-graffiti-rider.tumblr.com, odeith.com, en.wikipedia.org, hu.wikipedia.org, musiconwalls.com

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)
7. rész: Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)
8. rész: John McEwen: Weaving Fence and Horn (Calgary, Kanada)
9. rész: Hugo Lomas (Sfhir): The Golden Legend (Guarda, Portugália)
10. rész: Gillie and Marc: Dogman and Rabbitwoman with Coffee (London, Anglia)
11. rész: Karabo Poppy Moletsane: Soweto Towers (Soweto, Dél-Afrika)
12. rész: Pacita Abad: Alkaff Bridge (Szingapúr)