Az alaptörténet két szereplője kislányaik elvesztése után, a Szülők köre szervezetben ismerkednek meg, fájdalmuk és gyászuk adja alapját barátságuknak, s ez felülírja népeik ellentétét, a gyűlöletet, a félelmet és minden más negatív érzelmet. A szülői szív számára feldolgozhatatlan veszteséget a háború elleni küzdelem szolgálatába állítva a két édesapa számtalan helyszínen meséli, amelyet az aktivizmus szolgálatába tudnak állítani.

Gyűlölet, félelem, gyász, ellentét – a regény alapjait jelentő érzelmek lehetnének, de mégsem uralják azt, hiszen feloldódnak, elmosódnak a két férfi történeteiben, barátságában. A megszámlálható végtelen oldallal rendelkező síkidom adja meg a (szinte) megszámlálhatatlan apró történet közös pontját, amelyek elgondolkodtatnak, tanítanak, információt hordoznak, ugyanakkor közel hozzák az olvasóhoz azt a feldolgozhatatlan fájdalmat, amelyet a gyermeküket elveszítő szülők érezhetnek. Már-már mesehősök Basszám és Rámí, hiszen a valóságban nehezen képzelhető el, hogy két, egymással harcban, örök ellentétben élő nép fia felül tudjon kerekedni az előítéleteken, és fel tudja fedezni a másikuk fájdalmában a sajátját.

A könyv ezeregy fejezetét a két főszereplő előadásának szövege szeli ketté: a dupla ötszázadik fejezetet, Rámí és Basszám vallomásait, afféle ars poeticáját akár bibliaként is használhatnánk az erőszak elleni mindenkori tiltakozásként.

„Meg kell tanulnunk használni az emberségünk erejét. Erőszakosan erőszakmentesnek lenni. Hogy fejet hajtsunk a dolgok előtt, amiket el kell mondanunk egymásnak. Ez nem puhányság, nem gyengeség, épp ellenkezőleg, emberi dolog” – Basszám gondolatait is az igazság és a bosszú összemosása, a gyűlölet határozta meg korábban, ám börtönévei alatt tágította látókörét, könyvek sokaságát olvasva gondolkodni kezdett azon, hogyan lehet elérni a békét – erőszakmentes ellenállással.

A könyv rövid, sokszor tőmondatos fejezeteit a lányok halálának megdöbbentő részletei váltják fel: sokszor le kell tenni és pár napot adva magunknak feldolgozni, rendezgetni a folyton bevillanó képkockákat, a fegyverropogásra hasonlító, kegyetlenül őszinte, rövid leírásokat, azt a félelmet, amely a háború gondolatától is felvillan elménkben. Az Apeirogon lerombol minden előítéletet, amelyeket eddig kívülállóként az izraeli-palesztin konfliktus köré építettünk, és úgy láttatja azt a távolinak tűnő világot, hogy megtaláljuk magunkat benne: félelmeinket, gyengeségeinket, emberi mivoltunk minden aspektusát.

Az Apeirogon nem könnyed olvasmány: magunknak kell összerakni az apró képkockákat teljes filmmé, de cserébe két aprólékosan kidolgozott karakter, rengeteg hasznos információ birtokába jutunk, és sokat tanulhatunk a gyász természetéről is. A főhősök karakterei által olyan férfiakat ismerünk meg, akik elég bátrak ahhoz, hogy az erőszak és gyűlölet helyett szelíd módszerekkel válaszoljanak az őket ért csapásokra, s ez teszi alakjaikat meseszerűvé, időtállóvá, mitikussá. Gyászuk és fájdalmuk minden szülőé, aki a történelem folyamán elveszítette gyermekét, de a traumát nem önmaguk rombolására használják, hanem másoknak próbálnak segíteni általa. Életük tragédiájának újra- és újramesélése üzenet: nem vagyunk menthetetlenek, de meg kell próbálnunk letörni azokat az erőket, amelyeknek érdekükben áll némaságban tartani minket.

Az Apeirogont olvasva kicsit más emberek leszünk: lehetőséget kapunk arra, hogy egy történetet ne csak a saját szemszögünkből, hanem megszámlálhatalan oldalról nézzünk, olvassunk, érezzünk. A háborúk természetéről kialakított képünk gyökeresen megváltozik, s már nem gondolunk többé arra, hogy ez nem a mi problémánk: fájdalmas következményei számunkra is egyértelművé teszik, hogy minden mindennel összefügg.

A történet megfilmesítési jogát Steven Spielberg filmprodukciós cége vásárolta meg 2020-ban, így várhatunk egy, a könyvhöz hasonló, izgalmas és sokszínű történetet a filmvásznon is.

Boncina-Székely Szidónia
Forrás: olvasoterem.com