A távolsági kereskedelem gyökereit már az őskorban fellelhetjük, pontosabban a paleolitikumban, a pattintott kőkorszakban megvoltak azok az obszidián lelőhelyek, amiket kitermelt az ősember, és a vulkanikus, üvegszerű kőzetből pattintott eszközök óriási távolságokat is utazhattak a kiindulóponthoz, a bányához képest. Aztán az első települések, majd államok létrejötte, az ókori társadalom már nem is tudott volna meglenni eme műfaj nélkül. Kereskedőhajók járták a Földközi-tenger part menti vizeit, karavánok az egyre inkább elsivatagosodó Közel-Keletet és Észak-Afrikát. Hozták és vitték az árucikkeket, például Föníciából a szélrózsa minden irányába a drága bíborszöveteket, amelyeket egy itt élő tengeri csigafajta felhasználásával festettek meg. A kereskedők akár államokat is létrehozhattak, mint megint csak a föníciaiak a mai Tunézia vagy Spanyolország területén. A nagy Római Birodalom és az utána következő feudális államok egyik gazdasági alapja is a távolsági kereskedelem lett. Ami kezdetleges formájában aztán még a 20. században is jelen volt a falvakat járó, házaló kereskedők, falusi búcsúkon, vásárokon megjelenő árusok formájában.

Vándorkereskedő portékáját tekinti meg a vár úrnője (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A két világháború közti falvak szinte mindegyikében volt már szatócsbolt, ahol leginkább azokat a dolgokat lehetett megvásárolni, amiket házilag nem tudtak előállítani. Ezeket az iparcikkeket, apróbb holmikat (például a varráshoz, a ruhák díszítéséhez szükséges tűk, gyűszűk, cérnák, himzőfonalak, ollók, gyárilag előállított textíliák) aztán nagy mennyiségben, olcsóbban felvásárolva, jó haszonnal tudták továbbadni a vándorkereskedők, kucséberek is a falvakat járva. Szokásban volt aztán, hogy a fazekasok (vagy egy-egy kereskedőjük) szekérre rakták árukészletüket, és akár több megyét is szekereztek, hogy jó piacot találjanak. Ugyanígy érkeztek meg a felvidéki, falusi vashámorok produktumai is az Alföldre, vagy oda, ahol a helyi kisüzemek nem tudták olcsón kapákkal, fejszékkel, kaszákkal, késekkel, lapátokkal, ásókkal, vasvillákkal ellátni a környéket. Hasonló vándorok, egyszerre iparosok és kereskedők voltak az üveges- és drótostótok is, akik az esztendő nagyobbik részét úton töltötték.

Drótostót Jászdózsán, 1971-ben (Damjanich János Múzeum CC BY-NC-ND)

A kucséberek megérkeztek a falusi búcsúkra is sátraikkal, nyakukban hordott ládáikkal. Árultak kisebb játékokat, mindenféle édességeket, déligyümölcsöt, de bugylibicskákat is. Mindent, amit el lehetett adni ilyen helyeken. No és persze sorsjegyeket is lehetett venni tőlük, az árukészletüket pedig mindig az igényekhez viszonyították. Talán az ő utódaik a falusi búcsúkon egyre ritkábban, de még ma is előforduló „sátrasok”, akik manapság leginkább műanyag gyermekjátékokkal érkeznek meg vasárnap hajnalban a búcsús falu központjába.

Címlapkép: Kucséber és vevője (bumm.sk)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

A cikksorozat korábbi részei:
I. rész: Vándorlók, vándorok