Megjelenik George Orwell 1984 című regénye

Ezen a napon történt: 1949. június 8. – Nagy Mária írása

george-orwell-1984

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.1949. június 8-án jelent meg George Orwell 1984 című ikonikus regénye, amelynek számos mondata (Nagy Testvér, Gondolatrendőrség) vagy mozzanata napjainkban már az egyetemes kultúra része, a show-bizniszben is megjelent (Big Brother), és szállóigévé vált.

Orwell Eric Arthur Blair néven született Indiában, édesapja gyarmati tisztviselő volt. Gyerekkorát Indiában töltötte, majd 1911-ben édesanyjával és nővérével Angliába költözött. A híres Eton kollégiumban végezte a középiskolát, s mivel nem sikerült egyetemi ösztöndíjat szereznie, visszatért Indiába, ahol 1922-től a burmai gyarmati rendőrségnél dolgozott. 1927-ben ismét Angliába ment, szociális érzékenységtől vezérelve dolgozott Londonban, Párizsban. Ezután kezdett el írni. Írói vezetéknevének 1933-ban egy otthonukhoz közeli folyó nevét választotta, és ettől kezdve George Orwell néven publikálta műveit. 1933-ban jelent meg első műve Csavargóként Párizsban címmel.

Az írás azonban nem hozta meg számára a várva várt sikereket, ezért tanított, recenziókat írt, könyvesboltban dolgozott. 1936-ban feleségül vette Eileen O’Shaughnessy-t, majd Barcelonába utazott, hogy a spanyol polgárháborúról tudósítson. Baloldaliságát a spanyol polgárháború is megerősítette, Spanyolországból feleségével Franciaországba menekült. 1938-ban jelent meg a spanyolországi élményeiből táplálkozó Hódolat Katalóniának című műve, ebben az évben TBC-s lett. 1941-től a BBC-nél dolgozott, és a második világháború idején a Home Guardban teljesített szolgálatot. 1943-44-ben írta meg a Szovjetunió és a kommunista ideológia maró szatíráját nyújtó Állatfarmot. A mű a háború miatt csak 1945-ben jelenhetett meg, ez hozta meg számára az igazi hírnevet.

1948-ban kezdte el írni az 1984-et, amikor elkezdődött a hidegháború, a totális diktatúrák kialakulásának időszaka várt a világra. A regény 1949. június 8-án jelent meg az Egyesült Királyságban a Secker és Warburg kiadó gondozásában, 25 ezer példányban. A könyveket zöld és vörös borításban adták ki, ezek ma már nagy ritkaságnak számítanak. Orwell Az utolsó ember Európában címet adta regényének, de kiadója, Frederic Warburg a népszerűség és a nagyobb siker érdekében javasolta a változtatást. Többféle magyarázat született erre: a cselekménye 1984-ben játszódik, és az egyik variáció szerint egyszerűen csak felcserélte megírásának időpontját, és így született meg az 1984 cím.

A történet egészen pontosan 1984. április 4-én kezdődik, Winston Smith, a regény főhősének naplójában az első bejegyzés 13.00-kor születik meg: „Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek.” Óceánia állandó háborúban áll a világ másik két szuperhatalmának egyikével, szövetségben a másikkal. Külpolitikáját gondosan előkészített árulások, belpolitikáját a tudatlanságra, az önálló gondolkodás képességének elfojtására, a múlt meghamisítására, hazugságokra és félelemre alapozott oligarchikus önkény határozza meg. Polgárai egyéniségüket vesztett végrehajtói a Párt és a Nagy Testvér propagandájának, és egy pusztító atomháború utáni kietlen, romos, nyomorúságos világban élnek. Nyelvüket a szavak vagy többféle jelentésük eltörlésével fokozatosan kiüresítik, gondolataikat a Gondolatrendőrség vigyázza. A főszereplő Winston Smith az uralkodó párt egyik alacsony beosztású tagja, akinek minden mozdulatát képernyőn figyelik. A mindenható pártvezér, Nagy Testvér szemmel tartja Smith valamennyi lépését. A Párt úgy próbálja elkerülni a politikai lázadás lehetőségét, hogy a nyelvből kiiktatja az ehhez köthető szavakat – így jön létre a steril „újbeszéd”. A könyv világa a tökéletes ellentmondások feltétel nélküli elfogadására épül. A párt jelmondatai: A HÁBORÚ: BÉKE, A SZABADSÁG: SZOLGASÁG, A TUDATLANSÁG: ERŐ.

Az 1984 Magyarországon a rendszerváltásig kizárólag szamizdat formában volt hozzáférhető, magyarul először a „Magyar Október” Szabadsajtó nevű szamizdatkiadó jelentette meg Antal György fordításában 1984-ben, majd Szíjgyártó László fordításában az újvidéki Fórum Könyvkiadónál látott napvilágot 1986-ban, az Európa Könyvkiadónál pedig 1989-ben. 2022-ben a Scolar Kiadó Lukács Laura új fordításában jelentette meg.

A regényből két mozifilm is készült: 1956-ban és 1984-ben. Az első filmet Michael Anderson készítette, széles körben ismert azonban a második adaptáció lett John Hurt és Richard Burton főszereplésével (ez volt Burton utolsó filmje).

George Orwell sajnos csak néhány hónappal élte túl fő műve megjelenését: 1950. január 21-én meghalt tüdőbajban.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, cultura.hu, litera.hu, Rodden, John: George Orwell: legenda és örökség. Budapest : Európa, 2021.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2022.06.08