Mese, mese, mátka

Gyermeknapi ötletek 2. – Villáminterjú Csányi Dórával, a Csimota Kiadó vezetőjével

papirszinhaz

A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni.Bruno Bettelheim gondolatával szeretném felhívni a mesék, a mesélés fontosságára a szülők figyelmét a gyermeknap apropóján. Mindehhez egy kiváló eszközt nyújt a Csimota Kiadó otthonra, óvodába és iskolába: ez a Papírszínház, ami a mesekönyvet miniszínházzá varázsolja. A japán hagyományokból táplálkozó játék rengeteg kreatív és interaktív lehetőséget tartogat a gyerekek számára. Többek között ezekről beszélgettünk Csányi Dórával, a kiadó vezetőjével.

13 éve, 2009-ben találkozhattunk először a Csimota Kiadó jóvoltából a kamishibai, vagyis Papírszínház csodájával Csányi Dórának köszönhetően, aki Franciaországból hozta haza az ötletet. A kezdeményezés onnan indult, hogy egy gyógypedagógus figyelemzavaros gyermekek számára keresett új módszertani segédeszközöket, és igényével Dórához fordult. Azóta a Papírszínházért nagyon sokan hálásak vagyunk, hiszen egy komplex játék, ugyanakkor izgalmas oktatási-nevelési eszköz. Egyszerre vizuális, audiális és kinetikus: jól ötvözi a színházat az irodalommal és a képzőművészettel. Összekapcsolható a nevelés szinte bármely területével, és a súlyos témák feldolgozásában is a segítségünkre lehet.

Mi volt számodra a legfontosabb visszajelzés a Papírszínházzal kapcsolatban?

A legmegrázóbb és legmeghatóbb az volt, amikor egy anyuka írt nekünk, hogy mennyire hálás, mert a kisfia autista, és ez volt az egyetlen olyan eszköz, ami mellé le tudta ültetni. Ez megerősítette bennünk azt a tapasztalatot, hogy a Papírszínház milyen mértékben képes megragadni a figyelmet, és hogyan fejleszti a koncentrációt. A mesélésen túl komoly pedagógiai és rekreációs funkciói is vannak.

Hogyan érdemes használni otthon? Az interaktivitásnak milyen formái lehetnek?

Lehet egyszerűen egy esti mese egy kis színházi előadás formájában. De felhasználhatjuk születésnapi bulikon, vagy valamilyen családi ünnepen is, ahol a gyerekek bemutatnak valamit. Például egy anyák napján vagy karácsonykor. Ilyenkor azt is lehet, hogy ők maguk írják és rajzolják meg az egész történetet, amit aztán elő is adnak a barátaiknak, testvéreiknek vagy a felnőtteknek. A honlapunkon nagyon sok módszertani ötletet találhatnak az érdeklődők.

Ahogy sorolod a lehetőségeket, eszembe jut, mennyi mindent adhat ez a gyerekeknek. Például játékosan megtanulnak kiállni mások elé. Így biztos, hogy kevesebb problémájuk lesz ezzel az iskolában. De talán a szülőkben felmerülhet a kétely, hogy képesek-e használni ezt a különleges eszközt…

Nem szükséges hozzá semmilyen előképzettség. Aki tud olvasni, az tud Papírszínházzal mesélni is. Hiszen a lapok hátulján ott van a mese szövege. De el is lehet térni a leírt változattól, hiszen a Papírszínházban alapvetően a kép dominál. A képek és azok mozgatása adja meg az egész dinamikáját, ritmusát. És a gyerek nagy barátja a kép.
Másrészt ennél a formánál van egy folyamatos interakció a hallgatósággal. Ki lehet szólni az előadásból. Ráadásul, mivel szülőként szemben ülök a gyerekkel, folyamatosan láthatom a reakcióit. Ezért le tudom reagálni, hogy ő most pontosan mit igényel a meséből; ha szeretne, ő is aktív részesévé válhat. Mivel könnyen hordozható, bárhol használható, és ami nagyon fontos: ad a mesélésnek egy kis ceremóniát.

(Gyereknapi Papírszínház-mese csomag: 20%-os kedvezmény minimum 3 mese kiválasztása esetén. Az ajánlat 2022. május 31-ig érvényes!)

A Papírszínházzal a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtárában is találkozhatnak az érdeklődők.

Szabados Éva

A Pont, pont, vesszőcske – Gyermeknapi ötletek 1. – Villáminterjú Csermák Zsuzska győri grafikusművésszel cikkünk itt olvasható.

2022.05.27