Pont, pont, vesszőcske

Gyermeknapi ötletek 1. – Villáminterjú Csermák Zsuzska győri grafikusművésszel

in-balance-with-nature

Május utolsó vasárnapja a legkisebbek körül forog. Ez jó alkalom arra, hogy felhívjuk a szülők figyelmét a közös játék fontosságára, ami egész évben szükséges lenne a gyermekek fejlődése és boldogsága szempontjából. A Miabaro Művészeti Bázis képviseletében Csermák Zsuzskát kérdeztük játékötletekről és a vasárnapi Cirkusz Piknikuszról.

A márciusi interjúnkban beszélgettünk arról, hogy a vizuális művészetek mi mindent fejleszthetnek a gyerekekben. Akkor többek között a jel-hagyás örömét, a térlátást és az arányérzéket említetted. Az alkotásba olyan gyerekek is könnyen belefeledkeznek, akiknek a koncentrálás alapból nehezen megy. A játszva tanulás talán a művészeti nevelés egyik legnagyobb értéke.

Milyen ötletek jutnak eszedbe, amelyek könnyen megvalósíthatók akár szabadtéren is?

Nincs szükség nagy dolgokra, az egyszerű, hétköznapi eszközök is annyira variábilisak. Ami nálunk nagyon bevált és mindig kasszasiker: a kréta. Rengeteget rajzolunk az aszfaltra. Azért nagyon jó, mert nincs egy behatárolt kis felület, mint az asztalon, nem kell véget érni a vonalnak. A gyermek rajzolhat nagy köröket maga körül két kézzel, úgy, hogy szinte a teljes test részt vesz az alkotásban. Még egy ötlet: a kicsik rajzolhatnak maguknak egy egész saját világot – egy dzsungelt, egy várat... –, mi pedig felülről, az ablakból lefotózhatjuk. Persze ahol van erre lehetőség.

Amit még nagyon szeretünk, amikor meleg van: vízzel rajzolni. Kicsit pancsosabb, okoz némi kalamajkát, de a gyerekek imádják. Ha van egy flakon vagy egy slag az udvaron, akkor már minden adott ahhoz, hogy óriásiban lehessen gondolkodni. Jók néha ezek a léptékváltások. Nagy kárt pedig nem lehet tenni, mert a víz felszárad. Ritkán engedjük meg, pedig a gyerekek nagyon élvezik a találkozást a víz elemével. Nagyon nagy élmény nekik, ha például slaggal rajzolhatnak egy hatalmas napocskát.

A parkban vagy a vízparton szoktunk kavicsokból, mindenféle termésekből, virágokból mandalát készíteni. Ősszel színes falevelekből. Lehet összegyűjteni a színeket, variálni a formákat, képeket kirakni. Ez egy elmélyülős játék. Középről indítunk egy kör formát. Vagy épp kívülről befelé haladunk. De lehet egyszerűen egy nagy virágalakot is formálni, mindenki amit szeretne.

A land art jut eszembe…

Ez abszolút az. A művészek körében kedvelt műfaj, aminek organikus élete van. És jól néz ki, ha drónról lefotózzák. Egyébként, ha csak úgy engedjük a gyerekeket, ha teret kapnak, hogy szabadon alkossanak, akkor belőlük ez még ösztönösen jön. A patakparton a kövekből kis tornyot építenek, homokvárat emelnek, és csigavonalat húznak a földön. Csak helyzetbe kell hozni őket, minél többször kimenni velük a természetbe.

Milyen játékokkal várjátok a gyerekeket most vasárnap a Cirkusz Piknikuszon?

Mi cirkusz tematikájú zászlókat készítünk majd velük. És belecsempészünk egy kis várostörténetet is. Megismerkedünk a címerek, lobogók világával. Viszünk mintákat, sablonokat és festékeket, és mindenki alkothat magának egy saját kis zászlót. A nap végére reméljük, egy szép, színes kiállítás kerekedik majd.

Szabados Éva

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2022.05.26