A több mint 5 és fél millió lakosú városállam Robertson Quay nevű, egyik centrális kerületében járunk, ahol az 1990-es években a szingapúri városfejlesztési hatóság a terület felértékelését tűzte ki célul egy gyalogos övezet létrehozásával, amely a Szingapúr folyó két partját különböző pontokon köti össze. Így épült meg – a Robertson híd és a Jiak Kim híd mellett – az Alkaff Bridge gyalogoshíd is 1999-ben. Az 55 méter hosszú és körülbelül 230 tonna súlyú építmény alakja a tongkanghoz hasonlít, egy tipikus helyi könnyű hajóhoz, amelyet a folyón történő áruszállításra használnak. (Az Alkaffok amúgy egy prominens arab család tagjai voltak, akik az 1900-as évek elején meglehetős befolyással rendelkeztek.) 2004 óta azonban egy másik nevet is kiérdemelt a híd: The Singapore’s Artbridge.

Ugyanis a nemzetközileg elismert képzőművész, Pacita Abad (egyik utolsó projektjeként) egy kötéltechnikusokból álló csapattal együtt 900 liter ipari festékkel, 55 különböző színben festette le az egész szerkezetet, hogy Szingapúr első „művészeti hídjává” alakítsák át azt. 2003 decemberében Pacita a Visual Media Works-szel együttműködve színes, kézzel festett vázlatait részletes számítógépes munkatervekké transzformálta, majd a híd tisztítása után 2004 januárjában megkezdődhetett a tényleges munka: az építmény mind a hat szekcióját különböző színekkel (sárga, rózsaszín, piros, zöld, kék és narancssárga) festették le. Ezután a 4 mintával és 4 méretben készült, összesen 2350 körsablont egyesével, kézzel helyezték el a híd tartóoszlopain, gerendáin és csövein, különböző színekre festették őket, majd miután megszáradtak, egyenként eltávolították. Január 29-én felavatták a gyalogoshidat, befejezésként pedig a korlátokat pingálta meg kisebb körökkel Pacita.

„Mindig a színeken keresztül látom a világot, bár látásmódomat, perspektívámat és festményeimet folyamatosan befolyásolják az új ötletek és a változó környezet. Úgy érzem magam, mintha a színek nagykövete lennék, mindig pozitív hangulatot sugározok, ami segít mosolyra fakasztani a világot.” Pacita Barsana Abad Fülöp-szigeteki-amerikai festőművész több mint 30 éves pályafutása akkor kezdődött, amikor az Egyesült Államokba utazott, hogy diplomát szerezzen. Korai festményei elsősorban figuratív, társadalmi-politikai jellegű, embereket és primitív maszkokat, víz alatti jeleneteket, trópusi virágokat és állatvilágot ábrázoló alkotások voltak. Legkiterjedtebb munkásságát azonban élénk, színes, absztrakt művek jelentik, amelyek a vászontól és a papírtól kezdve a kéregszöveten, fémen, kerámián és üvegen át a legkülönbözőbb anyagokra készültek.

Kifejlesztette a trapunto festés technikáját (egy steppelési technikáról nevezte el), amely a festett vásznainak összevarrását és kitömését jelentette, hogy háromdimenziós, szoborszerű hatást keltsen velük. Ezután kezdett olyan anyagokat beépíteni a festményei felületébe, mint a hagyományos szövet, tükrök, gyöngyök, kagylók, műanyag gombok és más tárgyak. Munkáit több mint 200 múzeumban, galériában és más helyszíneken állította ki, köztük 75 egyéni kiállításon szerte a világon. Alkotásai több mint 70 ország köz-, vállalati és magángyűjteményeiben megtalálhatók, nagyságrendileg 4500 művet hozott létre karrierje során. 2004-ben tüdőrákban halt meg Szingapúrban, a Fülöp-szigeteki Batanesben, a Fundacion Pacita nevű stúdiója mellett temették el.

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia 1, wikipedia 2, linealight.com

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)
7. rész: Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)
8. rész: John McEwen: Weaving Fence and Horn (Calgary, Kanada)
9. rész: Hugo Lomas (Sfhir): The Golden Legend (Guarda, Portugália)
10. rész: Gillie and Marc: Dogman and Rabbitwoman with Coffee (London, Anglia)
11. rész: Karabo Poppy Moletsane: Soweto Towers (Soweto, Dél-Afrika)