1895-ben elemi iskolai tanítónői oklevelet szerzett Győrött az állami tanítóképző-intézetben, majd ezután a család felköltözött Budapestre. Itt a Mintarajztanodában Székely Bertalan tanítványa lett. Rövid ideig Szabadkán tanított, majd visszatért Budapestre, de „igazi hivatását a népművészet értékeinek felkutatásában találta meg”. Dolgozott a nagybányai és a gödöllői művésztelepen, tanulmányúton járt Angliában, Franciaországban, Svájcban és Németországban. Alkotásaival számos díjat nyert, többek között 1904-ben St. Louisban a világkiállításon.

1908-ban, miután Párizsból hazatért, a Rózsadomb aljában saját műtermet nyitott. 1915. augusztus 1-től átköltöztette a műtermét a Móricz Zsigmond körtér 7. alá, majd az 1920-as években a Horthy Miklós út 58. sz. ház 4. emeletén rendezkedett be. (Prágai Magyar Hírlap, 1925. szeptember 27., Nemzeti Újság, 1924. március 20.) 1936-tól haláláig a Bartók Béla 126. sz. házban élt és dolgozott.

Még 1908-ban, hazatérése után felkérést kapott a Népszálló termeinek díszítésére. Mikor 1912. február 12-én Budapesten a VI. kerületben megnyitotta az intézmény a kapuit, az étteremnek és a dohányzónak a falát Undi Mariska elkészült freskói díszítették.

A kép a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében található:

Falfestmények a Népszálló éttermében (Élet, 1912. március 3., 9. szám):

Dunai halászhajók (Élet, 1912. március 3., 9. szám):

Magyar Iparművészet, 1912. 1. sz. melléklet:

Magyar Iparművészet, 1912. 2. sz. melléklet:

A Pesti Hírlap az 1912. február 22-i lapszámában részletesen ismertette a munkát: „…Röviden már jeleztük azt, hogy Undi S. Mariska, a gödöllői művésztelep kiváló művésztagja 15 falfestménnyel díszítette a népszállót, hogy annak derültebb hangulatot adjon. A művésznő az előcsarnokba négy festményt, az ebédlőterembe tizenegy festményt készített, s valamennyi tárgyát kizárólag a magyar népélet köréből merítette. A dekoratív hatás fokozására e képek stilizálva vannak, de minden túlzás nélkül, magyarosságukat pedig nemcsak tárgyuk zamatossága, de színezése is hirdeti, úgy hogy a művésznő nehéz feladatát igazán kitűnően oldotta meg. A freskók közül az előcsarnokba került: a mezőkövesdi matyólakodalom, mely több falmezőt tölt be. Az ebédlőtermet díszítik: a „Dunai halászhajók” című tipikus szép pesti részlet, a „Kalotaszegi aratás”, a „Mezőkövesdi almavásár”, az „Egri szüret”, a „Kukoricapattogatás a Sárközben”, „Tardi libapásztorok”, a „Szegedi paprika szedés”, a „Zalai juhászok”, az „Agárdi mézeskalácsosok”, a „Palotai paradicsomos kofák” és a „Vízhordás” című képek. Egytől-egyig mind tipikusan szép magyar tárgyak, melyeket az oszlopzatok magyaros virág- és gyümölcs-motívumaiból vett díszítés köt össze...”

Egyre növekvő népszerűségét az is jelezte, hogy 1912-ben a fentebb már említett Magyar Iparművészet című szakfolyóirat addigi munkásságának szentelte az egyik számát (1912. 2. szám).

A győri sajtó időről időre tudósított sikereiről. A legelső tudósítás a Győri Hírlap hasábjain jelent meg róla 1911. december 24-én:

Pár hónappal később ugyanez az újság közölt róla egy hosszabb cikket, melyben részletesen bemutatta a művésznő győri gyermekkorát, és foglalkozott Undi Mariska korai munkásságával, köztük kiemelten az Aréna úti Népszálló éttermének és dohányzójának faldekorációjával.

Győri Hírlap, 1912. március 17.:

Magyar Iparművészet, 1909. 1. szám:

Undi Mariska nagyon kedvelte és magas szinten művelte az akvarell és pasztell festést. 1913-ban Békéssy Leóval egy időben a szabadiskolát látogatta, akvarelleket, pasztelleket készített. Tagja volt a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének, és rendszeresen részt vett a kiállításaikon. 1912 és 1915 között vízfestményeket készített a Tabánról, amelyek elpusztult városrészt, helyszíneket, házakat, vagy eltűnt életmódot és környezetet őriztek meg az utókor számára. Ezekből 1914-ben, a Magyar Képzőművésznők Egyesületének hatodik kiállításán néhányat a nagyközönségnek is bemutatott.

1913-tól az Iparrajziskola tanára lett, ahol díszítőfestést, faégetést, hímzést és tervezést tanított.

Még a diódi művésztelepen ismerkedett meg a vendéglátó Boér család fiával, Boér Jenő filozófussal, akivel házasságot kötöttek, igaz, a frigy hamar véget ért.

Győri Hírlap, 1913. november 13.:

1916-ban megbízást kapott egy belvárosi, többemeletes lakóház lépcsőházának külső falára készítendő üvegablak tervre. A Majoros Károly kivitelezésében készült ablakok a Dorottya u. 8. sz. alatt lévő Konopi-házban voltak. A második világháború alatt az épület elpusztult, az üvegablak terve maradt csak fenn.

Az ólomüvegből készült színes üvegképen Bíró Máté balladáját dolgozta fel és örökítette meg.

Magyar Iparművészet, 1916. 4. sz.:

1918-ban a Fehérvári utca 56/A. számú ház manzárdján megnyitotta műterem-kiállítását néhány hétre a nagyközönség előtt.

Pesti Napló, 1918. március 30.:

Élet, 1918. április 14., 15. sz.:

A kiállításról a Győri Hírlap is tudósított (1918. április 3.):

1922-ben a Turáni Szőnyegművészeti Műhely tagja lett. Az 1920-as években (egyes források szerint 1924-ben) lakásán gobelin-műhelyt (Magna Hungaria) rendezett be, melynek működéséről, illetve tagjairól nincsenek feljegyzések. A műhelyben eladásra, régi festmények faliszőnyeg-változatait is elkészítette, például Mantegna Parnassusának gobelin változatát. Műhelye nagy vállalkozása a magyar eredetmonda feldolgozása volt. A két változatban is ismert Csodaszarvas űzése című faliszőnyeg a gödöllői mesterek kedvelt témáját dolgozta fel.

Undi Mariska nem szakította meg kapcsolatát szülővárosával, alkotásaival szerepelt az 1921-es, győri megyeházán rendezett kiállításon is, melyen a városból elszármazott művészek mutatták be legfrissebb alkotásaikat.

Győri Hírlap, 1921. november 23.:

A kiállítás előkészületeiről rendszeresen tudósított a győri sajtó.

Győri Hírlap, 1921. december 4.:

Győri Hírlap, 1921. december 11.:

A december 11-én nyílt, 2 hétre tervezett kiállítás sikerét mi sem bizonyította jobban, mint hogy többször jelent meg róla tudósítás a helyi és országos lapokban, megemlítve Undi Mariska műveit.

Világ, 1921. december 17.:

Győri Hírek, 1921. december 17.:

Rendszeresen illusztrált mesekönyveket, és 1922-ben újabb munkával jelentkezett. A Clemens Brentano legszebb meséi című kötetet illusztrálta, amely a Szent István Társulat gondozásában jelent meg.

1922-ben megbízást kapott a Pedagógiai Szemináriumban a budapesti tanárok részére tartandó tanfolyam vezetésére. 1922 és 1924 decembere között a tanfolyam alatt kb. 50 hallgatója volt.

1924. március 20-án egy nagyobb lélegzetű cikket közölt róla és műterméről a Nemzeti Újság.

1926-ban újabb utazást tett Párizsban, a város jellegzetes részleteit festette meg. Ugyanebben az évben egy 10 darabból álló népviseletes levelezőlap-sorozatot jelentetett meg. Egy-egy lapon népviseletbe öltöztetett lány látható, néprajzi vidékek, viseletek szerint: matyó, tardi, palóc, kapuvári, rábaközi, sárközi, baranyai, torockói, széki, kalotaszegi népviseletbe öltöztetett fiatal nők.

A Budapesti Hírlap 1927. márciusi számában olvashatunk arról, hogy az 1912-ben átadott Népszálló falain található freskókat restaurálta, mert az évek során megrongálódtak.

Budapesti Hírlap, 1927. március 22.:

1931-től 1945-ig a VII. kerületi Állami Tanítóképzőben rajzot és kézimunkát tanított.

Az 1920-as és 1930-as években is folytatta gyűjtői munkáját. Több tanulmánya jelent meg különböző folyóiratokban. 1934-ben látott napvilágot Magyar himvarró művészet című könyve, amely 87 oldalon 12 fejezetet tartalmaz. Ismerteti a hímzés alapelemeit, az öltések fajtáit, foglalkozik a magyar szövőipar fejlődésével és a szőnyegszövéssel, majd bemutatja a magyar ruhaviselet történetét, fejlődését és a magyar úri viseletet.

A kötetet részletesen ismertette a Keleti Újság 1937. február 28-i számában:

1936 és 1948 között jelent meg a 10 kötetből álló Magyar kincsesláda sorozata, amely egyben a legnagyobb művének tekinthető. Minden egyes gyűjtőútja egy-egy kötetet inspirált.

Rábaközi csipkés kendők, Soproni szemle, 1944. 2. sz. (szerző: Csipkés Kálmán):

Élete során több díjat nyert: 1904-ben St. Louisban a világkiállításon bronzérmet gyermekbútoraival, Budapesten a játékpályázaton II. díjat, 1906-ban Milánóban aranyérmet, 1913-ban Pasztell-díjat, 1916-ban pedig a Műbarátok 1000 koronás díját kapta meg.

1959-ben halt meg Budapesten. 1995-ben hagyatékát a Gödöllői Városi Múzeum vásárolta meg.

Bedő Mónika

Felhasznált irodalom:
Almási Tibor: Évről évre…1.: Győr képzőművészeti élete, 1896-1918. Szany, 2018. 312 p.
Elek Artúr: Undi Mariska művészete. In: Magyar Iparművészet, 1912. 2. sz. p. 41-46.
Györgyi Kálmán (szerk.): Magyar Iparművészet, 1912. 2. sz.
Győri életrajzi lexikon. Győr. Győr Városi Könyvtár, 1999.
Pataky Irma (szerk.): A győri Állami Tanítónőképző-Intézet értesítője az 1894-95. tanév végén. Győr, 1896. 162 p.
Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikona : építészek, szobrászok, festők, műgyűjtők, művészeti írók : XVI-XX. század : A-Z. Győr, Kisalföld Művészetéért Alapítvány, 1998.
Undi Flóra: Undi Mariska családja és művészete. Bp., Püski kiad. 2014. 93 p.

A cikk a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér sajtó- és képgyűjteménye alapján készült.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.