Eredetileg furulyatanár vagy. Hogyan jött az ötlet, hogy zeneóvodai foglalkozásokat szervezz és vezess?

Még gyermekeim születése előtt érdeklődést éreztem a kora gyermekkori zenei nevelés iránt. Ausztriában a Haydn Konservatoriumban volt egy ehhez kapcsolódó tantárgyunk: „musikalische Früherziehung” (korai zenei nevelés). Óvodások érkeztek a főiskolára heti egyszer, és mi órát tartottunk nekik tanárunk instrukciói alapján. Ezeken a gyakorlati alkalmakon tanították meg, hogy milyen apró mozzanatokra kell bontani egy tanórát, egy ismeret felépítését, milyen módszerekkel lehet bevezetni a kisgyermekeket a zene világába. Akkoriban nem tartozott a kedvenc tárgyaim közé ez az óra a nyelvi nehézségek és a tanár szigora miatt. Most azonban már nagyon jó szívvel gondolok vissza rá, és gyakran nyúlok ezekhez a jegyzeteimhez.
Érdeklődésemet tovább támogatta még két esemény: már zeneiskolai tanár voltam, amikor egy alkalommal unokatestvérem invitált, hogy vele és kisfiával tartanék-e egy baba-mama zenés foglalkozásra a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyba. Ez körülbelül 10 évvel ezelőtt történt (2011 környékén). Nagyon inspiráló volt látni, hogy mennyire élvezték a közös dalos játékokat a gyerekek és a szülők is, és én magam is zeneértőként. Ezt követően már tudatos érdeklődéssel voltam a téma iránt, így nézhettem meg egyszer egy kolléganőm hasonló zenebölcsis foglalkozását is.

Első gyermekünk születése után természetesen felidéződtek bennem az ölbeli játékok, és elkezdtem egyre tudatosabban keresni az interneten a korai zenei neveléshez kapcsolódó online anyagokat (a 0-6 év közötti életszakaszra vonatkozóan). Az éjszakázások közben nézegettem, olvasgattam a külföldi kollégák blogjait, videóit. Ott találkoztam olyan módszerekkel, amelyek nagyban motiválják jelenlegi ötleteimet is. Majd teljesen véletlenül olvastam egy magyar cikket, amelyben megemlítették a zeneóvodai foglalkozásvezetői képzést. Elképesztően megörültem neki, hogy ilyen van idehaza is. Utánanéztem a képzésnek, és megtaláltam a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolát, amely valóban kínált zeneóvodai foglalkozásvezetői szakképzést is.
Férjemnek újságoltam el először a lehetőséget, aki egyből mondta, hogy jelentkezzek. Ugyan ekkor még elképzelésünk sem volt róla, hogy ezt a jövőben hogyan lehet kivitelezni, és majd kamatoztatni. Sajnos az első 1-2 évben (már nem is emlékszem pontosan) nem indult el a szakképzés jelentkezők hiányában. Sőt egyszer vissza is utasították a jelentkezésemet, mert tévesen értelmezték a külföldi pedagógusi hangszeres diplomámat. Ezt sikerült végül rendezni, következett a kivárás. Én közben tovább gyűjtöttem az ötleteket, és néha meséltem a környezetemnek azokról a piciknek szóló zenei játékról, amelyekkel itthon még nem találkoztam.

Már a harmadik lányunk is megszületett, amikor egy nyári délután érkezett a hívás: tartom-e még a jelentkezésemet, ugyanis összejött az induló létszám a szakra. Ekkor összedugtuk a fejünket a nagycsaládban, hiszen a következő tanév 24 hétvégéjét kellett megtervezni három gyermek mellett. Ráadásul úgy, hogy a tanórák egy budapesti kampuszon voltak. Logisztikáztunk, de hála a nagymamák támogatásának, beadhattam a végleges jelentkezésemet. Mérföldkő volt 5 év után kimozdulni otthonról Budapestre, a fővárosban vezetni, ismét eligazodni a Neptunon, és órákat felvenni.
Egy év után sikeresen abszolváltam, és még ez év szeptemberében el is indítottam a zeneovis foglalkozásaimat. Az első csoportot a helyi óvodában hirdettem meg 2019 őszén. Nem volt teljesen tudatos, de pont október elsején, a zene világnapján kezdtem. Az órák megtartásához szükségem volt a férjem támogatására, hiszen a legkisebb lányunk még itthon volt velem. Ha nem érezném folyamatosan a háttértámogatást, akkor nem tudnám csinálni az egészet.

Szépen alakultak a dolgok: lett még egy fix csoportom egy győri oviban, és szombatonként a Múzeumházba is szerveztem egy vegyes csoportot, amire bárki érkezhetett. Sokat készültem, izgultam is – ezek mondjuk a mai napig nem változtak. Majd 5 hónap után bejelentették a koronavírus-járványt, és egyik napról a másikra mindent be kellett rekesztenem nekem is. Álltunk körülbelül másfél évet.

Hogyan kezdted el a zeneovi után a zenebölcsis foglalkozásokat?

A győri zeneovis szülők vetették fel, hogy sokuknak van még kisebb gyermekük, nekik is tarthatnék foglalkozást. Úgyhogy ebből az igényből megszületett a zenebölcsim is. Ami ugyanolyan felkészülést igényel, mint a zeneovi. A legkisebbeknek is olyan pontosan fel kell építeni a menetet, mint a nagyobbaknak. Hogyan követik egymást az etapok? Miért ebben a sorrendben? Mire szeretnék hatni? Mit fejlesztünk éppen: figyelmet, mozgást…? Az órák megfigyeléséből, tapasztalataiból, a szülők és gyerekek reakcióiból pedig folyamatosan tanulok.

Mit adhat a gyerekeknek a zene?

Az első, amit ki kell építeni a foglalkozásokon, az a bizalom: kapcsolódni egymáshoz, elfogadni és befogadni a másikat, segíteni egymást. Vagyis rögtön formáljuk a szociális képességeket. A zeneovis foglalkozások egyik alapja a szabálytudat, ami a figyelem, a koncentráció és a türelem háromszögére épül. A kognitív képességek mellett nagy hangsúlyt fektetek a különböző készségterületek fejlesztésére is, mint például a nagymozgásokra, a finommotorikára, a keresztmozgásokra, a testközépvonali gát oldására. A pörgés-forgás hat az egyensúlyérzékre, és támogatja a két agyfélteke harmonizálását. Szakdolgozatomban is kitértem a kisgyermekkori mozgások fontosságára, amelyek megtámogatják az iskolaérettséget.
A zeneovisoknál komplex módon alkalmazom az eszközöket tanítási céllal úgy, hogy a zene végig megbújjon minden játékunkban. Használunk például labdát és kooperációs ernyőt. Labdával tudunk mérőt ütni, vagy mérőre átadni, nem mellesleg szem-kéz koordinációt fejleszteni. Sőt akár szociometriai megfigyelést készíteni. Az ernyővel pedig a hangok egymáshoz való viszonyát és a hangmagasságot vizuálisan érzékeltetni. Ilyen játékos módszerekkel igyekszem előkészíteni a későbbi iskolai ének-zene tanulást. Saját gyermekeimen tapasztalom már, hogy mennyire könnyen veszik az énekórákat, pedig otthon soha nem tanultunk szolfézst.

Én elsősorban zenére fogékonnyá szeretném tenni a gyerekeket, nem pedig zenészpalánták nevelése a célom. Természetesen, ha valaki továbbtanul zeneiskolában, annak rendkívül örülök. Hála égnek, erre is tudok példát a saját zeneovisaim közül.
Visszakanyarodva, a tanítási célom a minőségi zene megmutatása, átadása. Ezt a klasszikus és népzenei anyagok hallgatásával és az élő hangszerjátékkal valósítom meg. Fontosnak tartom a népi játékok megismertetését is, mely egyrészt a hagyományaink megőrzése miatt fontos. Másrészt ezek a dalok a gyerekek hangjára szabottan kis hangterjedelműek, egyszerű ritmusúak. Ráadásul a hozzájuk kapcsolt játéknak köszönhetően a segítségükkel a kicsik észrevétlenül érintkeznek a zenével.
Mindezeket alkalmanként kiegészítem mai gyermek műdalokkal (pl. Gryllus Vilmos) és más népektől átvett játékdalokkal. Ezek szintén színesítik az ismereteinket. A zeneovin pedig alapvető zenei fogalmakkal is megismerkedünk.

Ahogy beszéltél, az jutott eszembe, hogy egy kiteljesedési lehetőséget adsz a gyerekeknek...

A muzsika mindenre hat, és mindent lehet vele fejleszteni. A zenélés a legkomplexebb vibrálás a fejben. Egy cikk úgy fogalmazott, hogy tűzijáték van ilyenkor az agyban. A két agyféltekét semmi nem hangolja úgy össze, mint a zene. És ha ezt kiskorban elkezdjük, akkor mindegy, hogy később matematikával vagy irodalommal fog foglalkozni a gyerekünk, hogy építész, zenész vagy kutató lesz, egy olyan alapra építhet, ahonnan könnyebben tud továbblépni bármilyen irányba.

Vannak az agynak olyan funkciói, amelyek 7-8 éves korig fejlődnek ki, ezért nagyon meghatározóak az első évek.

„Óvodáskor végéig fokozatosan differenciálódnak az agyi funkciók. Az agy mielinizációja (az axonokat körülvevő „szigetelőréteg” kialakulása, amely az idegek gyorsabb és célzottabb ingerületvezetését teszi lehetővé) 5-8 éves kor között felgyorsul. Ez a folyamat az agy egyes területei közötti összeköttetések kialakulását segíti, és minőségi változást tesz lehetővé. Ennek az érési folyamatnak az eredménye a lateralitás kialakulása is, ami lehetővé teszi a kifinomultabb, összetettebb, differenciált cselekvést, valamint a magasabb szintű gondolkodást. Jelentős átalakulások történnek a homloklebenyben: ez a cselekvések megtervezéséért, irányításáért és kontrollálásáért felelős. Vagyis fejlődnek, érnek azok a funkciók, amik az iskolaérettséghez nélkülözhetetlenek.” (A koragyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások)

A foglalkozásokon a gyerekek különböző hangszerekkel ismerkedhetnek meg. Igyekszem minél többféle gyermekhangszert kézbe adni nekik, amikkel dalokra, zenékre ritmusjátékokat játszunk. A hangszereket egyébként lecsendesítésre is szoktam alkalmazni, sőt, a zenét mint eszközt más fejlesztendő területre is használom (zeneterápiás módszerekkel).

Honnan merítesz energiát ahhoz, hogy három gyermek mellett hetente 8-10 településen tarts zeneovis és zenebölcsis foglalkozásokat, közben továbbképezd magad, sőt pályázatokat írj?

Engem ez érdekel, és szeretem csinálni. Másrészt a sporttal is megtámogatom mindezt, futni szoktam. A COVID óta űzöm rendszeresen, bár család mellett elég nehéz beilleszteni a hétköznapokba. De szükségem van rá, mert olyankor ki lehet szakadni mindenből. Alaposan átmozgat, és praktikus, mert bárhol bármikor lehet futni, csak egy cipő kell hozzá. Igyekszem heti 2-3-szor eljutni, így kapok annyi testi-lelki töltetet, hogy 200 százalékon tudjam csinálni azt, amit tényleg szeretek.
A pályázatok pedig eddig szembejöttek velem, hála a FB algoritmusának. Az elsőt, amit megpályáztam, a Magyar Telekom hirdette meg a COVID alatt. Itt online tartalmakat lehetett készíteni. Megpróbáltam, és nagy örömömre meg is kaptam a lehetőséget. Ismét jött a logisztika, hogyan kivitelezzem az ötrészes videótartalmat. Nagyszülői segítséget kérve a gyerekek mellé, a zeneovis videókat 5 nap alatt megterveztem, felépítettem, felvettem és összevágtam (utóbbit a férjem segítségével). Rájöttem, hogy egy kamerába beszélni nem is olyan egyszerű. Minőségi tartalomra törekedtem, hiszen tudtam, hogy amit kiadok a kezemből, felkerül a világhálóra.
Egy másik pályázatot is az internetes hirdetéseknek köszönhetek. Még nincs eredménye, de időben és szakmaiságban is sokkal nagyobb volumenű. A Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjára pályáztam, aminek elbírálása június közepén várható.

A családi életetekben hogyan van jelen a muzsika?

Gyakran hallgatunk zenét otthon és utazás közben is. De nem rádiót, hanem az általunk kiválasztott albumokat, számokat. Én a klasszikus vonalat képviselem, férjem a könnyedebb műfajt, annak is a minőségi részét. Így a gyerekek mindennel érintkeznek. Zenélgetünk is otthon néha. Van zongora, cajon, gitárok, furulyák, mikrofon, erősítő, amik néha előkerülnek, és akkor megy a „dzsemmelés”. A gyerekek szeretik, ha mikrofonba énekelhetnek. Két nagyobb lányunk már iskolás, elkezdtek szolfézst tanulni és furulyán játszani.

Mit jelent számodra a zene?

A zenében minden van: sport, agyi tevékenység, matek, humor, anyanyelv, hagyomány. Azért szeretem, mert játékosan lehet vele fejleszteni. Nekem soha nem erőltették. Iskola után, amikor hazamentem, elkezdtem furulyázni vagy zongorázni. Így dolgoztam fel a napi eseményeket, feszültségeket, érzéseket. A zene tulajdonképpen egy terápia, csak általában nem tudatosan alkalmazzuk. Meg lehet nyugodni benne, és mindenki tud kapcsolódni hozzá.

Milyen anyai, nevelési tapasztalatokat osztanál meg az olvasókkal?

A gyerekneveléshez sok türelemre és határozott következetességre van szükség. Én legalábbis ezekre alapozok. Gyermekeink tartanak tükröt, hogy milyen mintával neveljük őket, hiszen ők is ugyanazt a mintát alkalmazzák. Ha például egy konfliktust kiabálással oldanék meg, akkor ők is így tennének a társaikkal szemben. Éppen ezért igyekszünk inkább elmagyarázni nekik a dolgokat, az okokat és következményeket.
Fontos számomra a velük töltött minőségi idő is: leülni kártyázni, társasozni, meghallgatni őket, komolyan venni a korosztályos küzdelmeiket. Erre igenis oda kell figyelnünk nekünk, felnőtteknek, hogy az apró gondjaikat is meghallgassuk. Kokas Klára zenepedagógus tanítását alkalmazva, mindig le kell ereszkednünk a gyerekek fizikai szintjére is, hogy érezzék a partnerségünket és a támogató közeget.
Amit szeretnék, hogy a tisztelet és a bizalom is jelen lehessen a kapcsolatunkban. Ha majd kamaszok lesznek, akkor is meg merjenek nyílni nekünk, szülőknek.

Milyen terveid, álmaid vannak?

Nagyon érdekel a zeneterápia és a gyógypedagógia iránya. Ugyanakkor a magasabb szintű tanítás, a tudás átadása is motivál. Körülbelül két hete volt egy nagyon jó szakmai beszélgetésem egykori tanárommal. Ennek hatására felerősödött bennem pedagógusi énem, hogy átadjam a módszereimet, segítsem az óvodapedagógusokat és a főiskolai hallgatókat. Ehhez azonban még idő és sok gyakorlat kell.
Most egyelőre örülök, hogy tarthatom a VBT Zeneovi foglalkozásokat és gyűjthetem a tapasztalatokat. Ezeket időnként meg is osztom a pedagóguskollégákkal interaktív előadások formájában. Úgyhogy vannak terveim, de nem megy minden egyszerre.

Szabados Éva

A Művészanyukák cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Matuza Adrienn
2. rész: Markó-Valentyik Anna
3. rész: Csiba Júlia
4. rész: Csermák Zsuzska
5. rész: Janisch Éva
6. rész: Szabó T. Anna