Az Összezárva cselekménye nagyjából ugyanoda vezet, ahol a szerző előző regénye, az Ezüstút is játszódik. A helyszín Ödesmark, egy távoli, magába zárt svéd falu az erdők között, fenn északon, valahol a 95-ös út közelében. Vidar, a tanyaszerű település legfurább alakja igazi közutálatnak örvend. A szívós vénember a lányával és az unokájával él egy házban, meglehetősen szerény körülmények között – pedig élete során tetemes vagyont halmozott fel, többnyire mások szerencsétlenségét kihasználva, és a pletykák szerint minden pénzét a házában rejtegeti. A lányát, Livet és annak fiát, Simont rövid pórázon tartja, a falubelieket kerüli, senkiről sincs egy jó szava, és mindez fordítva is igaz. Egy nap azonban valaki agyonlövi Vidart, és a titkokkal terhelt faluban, ahol mindenkinek lakat van a száján, szinte lehetetlen kideríteni, ki a gyilkos. Liv egész életében meg akart szökni az apja elől, és arról álmodozott, hogy egyszer megszabadul tőle – de most, hogy nincs, elviselhetetlen teherként nehezedik rá a magány, és mindenkinél jobban szeretné tudni, hogy ki ölte meg az apját.

Az már a fülszövegből kiderül, hogy Vidar gyilkosság áldozata lesz. Erre a kötet harmadánál kerül sor; innentől az a kérdés, hogy ki tette és miért, ilyen értelemben az Összezárva egy klasszikus krimi. A gyanúsítottak száma jókora. A faluban senki sem volt jó véleménnyel Vidarról, tulajdonképpen mindenkinek lett volna valamilyen oka megölni, beleértve a tulajdon lányát is, de a szerző néhány alakot még az átlagosnál is jobban gyanúba kever. Mindezek ellenére Jackson regénye nem egy hétköznapi krimi. Elsősorban a szerző stílusának köszönhető, hogy nem a „futottak még” kategóriába sorolom. Stina Jackson remekül építi fel a sztorit, a kirakós elemeit fokozatosan teszi a helyükre, és mindvégig fenntartja a feszültséget. A lineáris cselekményvezetést egy közbeékelt, a múltban játszódó történet szabdalja: ebből minden fejezet elején egy rövid jelenetet kapunk. Ennek Liv a főszereplője; bár az első néhány jelenetben nem nevezi nevén, később név nélkül is egyértelművé válik. Ezekben Liv nyaranta ismétlődő szökési kísérleteit meséli el, bár a lány letesz arról, hogy lelépjen, miután megszületik a fia, Simon. A múltbéli cselekményszál segít jobban megérteni a szereplők motivációit és lelkiállapotát, és a rejtélyhez is hozzáad. Általa kiderül, hogy a múltban gyökerező titkok (ki Simon apja? ki az titokzatos férfi, akivel Liv egyszer majdnem megszökött?) árnyékként vetülnek a jelenre.

Ha egy bizonyos távolságból vizsgálom, főleg a befejezés ismeretében, az Összezárva egy fájdalmasan egyszerű dráma, amelyhez hasonlót valószínűleg többször is olvastunk már. Stina Jackson viszont egy merőben szokatlan szögből közelít hozzá, így csak a végén ismerünk rá: á, hát ez az! Nem a nyomozók oldaláról vizsgálja (a gyilkosság ügyében eljáró rendőr még epizódszereplőnek is kevés), és az érintettek titkai által alaposan össze is zavarja az olvasót. Egy olyan közösségbe kalauzol, ahol az elmérgesedett kapcsolatok fojtogató indaként telepednek rá mindenre, és ahonnan nem lehet kitörni. Jackson nemcsak lélekábrázolásból és a bonyolult emberi viszonyok elemzéséből jeles, hanem hangulatteremtésből is. Az észak-svédországi táj a regény szerves részévé válik. A jelzős szerkezetekkel többnyire komor, rideg, barátságtalan, de minden esetben erőteljes képet fest a vidékről. Nem bocsátkozik részletes leírásokba, a gondosan megválogatott szavak viszont célba találnak. A megelevenedő északi erdős pusztaság lélegzetelállító: egyszerre gyönyörű és ijesztő, szikrázóan fehér és örvénylő fekete.

Az írónő éppen azon a vidéken született, ahol a regény cselekménye is játszódik. 23 éves korában költözött az Egyesült Államokba. Az Összezárva a második regénye. 2020-ban Svédországban jelölték az év legjobb regénye díjra, Nagy-Britanniában pedig az év legjobb skandináv krimije díjra.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com