Szűk egy hónapja ugyanis az egyik hadtörténelemmel foglalkozó Facebook-csoportban Számvéber Norbert rövid elemzésecskét közölt Anthony Tucker-Jones Stalin’s Armour 1941-1945 című kötetéről, felhíva a figyelmet, hogy a szerző sem nem alapos, sem nem jó, és valami olyasmit is írt, hogy Tucker-Jones nagyjából átaludhatta a legutóbbi 30 év szakirodalmát. Ennek megítélését rábízom a magyar szakemberre – az általa bizonyítékként felhozott tárgyi tévedések tényleg szembeszökőek –, de azt bizony aláírom, hogy Anthony Tucker-Jones nem feltétlenül az a szerző, akit érdemes megjelentetni magyarul, még ismeretterjesztésként sem, mert annak is kell, hogy legyen valami szakmai minimuma.

A Hajja és Fiai Könyvkiadó ugyanis kiadta Tucker-Jones egy másik kötetét Tiger I & Tiger II – A II. világháború képekben címmel magyarul, nyilván azon tény tudatában, hogy egy Panzer VI-osokról szóló kötet nem lehet majd pénzügyileg veszteséges. Ebben aligha tévedtek, kereslet ilyen jellegű könyvekre mindig van. Mélyelemzésbe nem mennék bele – ahhoz eleve Számvéber Norbert tudásával kellene bírnom a témában –, de elsőre is szembeötlő a kötet felületessége, mégpedig minden szinten. A bemutatott ismeretanyag igencsak vázlatos, s ahol kissé részletesebb, vagy számszerű adatokat közöl, ott sem lehet ellenőrizni semmit a hivatkozások totális elmaradása miatt. A nagyobb baj, hogy az eredeti angol Pen and Sword 2012-es első kiadásában ugyanez a helyzet, pedig elvileg neves kiadóról van szó. Egyszerűen nem érte meg az erőfeszítést, hogy utánanézzek, vajon az 505. nehézpáncélos-osztály 1943. májusi állományadatait Tucker-Jones levéltárból szedte-e, esetleg a Lexikon der Wehrmacht oldaláról, vagy szimpla hasraütésből származnak, hiszen láthatóan őt, a szerzőt sem érdekelte ilyen apróság... Egészen elképesztő, hogy egyszerűen nincs – nemhogy hivatkozás, de még – felhasznált irodalomjegyzék sem a friss magyar kiadásban! Utánanéztem, az eredeti angolban legalább fel van sorolva pár kötet a kiadvány végén (egészen pontosan 10 könyv – egyébként nem rosszak – és 3 honlap alles zusammen). A Hajja és Fiai kiadásában még ez is lemaradt, nem tudom, mi okból kifolyólag.

A könyvben lévő idézetek – a fentiekből adódóan – szintén nem követhetők vissza a forrásokig. Egy helyen biztos voltam abban, hogy a von Mellenthintől származó idézet a klasszikusnak számító Páncélos csaták (Panzerschlachten, avagy Panzer Battles) című művéből származik, és így sikerült is ráakadnom az eredeti adatra a kurszki csatából. Itt kétségtelen, hogy a forrás megfelelt az eredetinek, de így nehéz ellenőrizni a dolgokat, aminek szakirodalom esetében elemi feltételnek kellene lennie. Tucker-Jones idézeteinek zöme pár nagyágyú németre, Guderianra, Rommelre és von Mellenthinre megy vissza, az orosz adatok pedig fájdalmasan hiányoznak.

A kötet szerkezeti felépítése szintén erősen megkérdőjelezhető logikailag. A két Tiger típus kifejlesztésének bemutatását ugyanis egyfajta harcászattörténeti bemutatás követi területi besorolás alapján, mintha az időben egyébként párhuzamosan történő bevetések a keleti fronttól Tunézián és Itálián át a nyugati hadszíntérig egymás után történtek volna, ami félrevezető, de legalább értelmetlen is. Nagyon röviden vázolja fel a szerző – ismeretlen felhasznált irodalom alapján – a Tigris és Királytigris születését és harci bevetéseit, s a tigrisek futóműveinek felhasználásával kifejlesztett egyéb katonai járműveket. Mélységét tekintve ezek igencsak hevenyészett kísérletek, bár egyes meglátásai ettől még helytállóak. Kiábrándító tévedés nekem nem ütötte meg a szemem szerencsére. A kötet azonban sokkal inkább szöveggel kísért fotóalbum, mintsem fényképekkel illusztrált szakirodalom.

Gondolhatnánk, hogy akkor legalább bizonyosan jók a fotók. Tény: rossznak semmiképpen sem rosszak, de kiemelkedőnek sem mondanám. Részben, mert nem túl élesek, és a nyomdába küldött fényképek felbontása nem lehetett túl magas – holott a felhasznált papír minősége csaknem fotópapír –, részben, mert a válogatásuk nem túl logikus, és sok olyan fénykép van, ami túl sok érdekességet nem rejt. A fotókhoz fűzött kommentek középszerűek. Még így is ez az, ami ad némi élvezeti értéket a könyvnek, de az internet korában, mikor meglehetősen széles spektrumban érhetőek el fényképek a világháborúról, ez is kétes öröm. Mindenesetre ez némileg javít azért az összképen.

Ami még értékelhető, hogy az általam látott 2012-es angol kiadással ellentétben a végén táblákon a Tigerek és páncélostársainak eredeti festését mutatják be színes ábrákkal. Bár mindössze 14 oldalról van szó, ez legalább a fekete-fehér fotókat élőbbé teszi, hogy jobban el tudjuk képzelni a hatalmas nagymacskák egykori festését és összhatását.

Sajnos azt kell mondanom, ez a könyv abba a kategóriába esik, amit egy közepesen tájékozott amatőr világháborúmániás meg tudna írni rövid idő alatt ugyanebben a minőségben. Ezért talán kár nemzetközi irodalmat lefordítani. Megjegyzem, talán a címet is lefordíthatták volna, mert az & angol rövidítésnek van egy nem sokkal hosszabb magyar megfelelője, amit úgy írnak: „és”. E kukacoskodást leszámítva a fordítás egyébként nem rossz, a von Mellentin részletet újraolvasva például ott nem volt benne baki. A magyar szöveg időnként nem éppen a legtisztább magyarsággal íródott, de hozzá lehetett szokni a stílushoz.

A könyv fizikai kiadása egyébként alapvetően jó, bár a nagy formátum nem éppen alkalmas a kényelmes olvasáshoz. A kötés stabil, és esztétikailag rendben van az egész kötet. Mondjuk 7000 forintért legyen is. Ennek ellenére a könyv összességében talán a legrosszabb, amit a Hajja és Fiai kiadott a 20. századi hadtörténet sorozatában – az utóbbi években egyértelműen a leggyengébb –, és komoly csalódás. Szakirodalomnak ugyanis szinte használhatatlan. Pedig alig pár hete dicsértem meg a Hajját, úgy látszik, elkapkodtam…

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.