„Én az irodalomban és a közösségépítésben érzem otthonosan magam” – mondja Juhász Anna, aki 2010-ben alapította meg a kezdetektől óriási népszerűségnek örvendő Hadik Irodalmi Szalont. Kiderült, hogy az irodalom iránt igenis van érdeklődés, és nem is kevés. Az irodalmi szalonok hagyományának felélesztése nem csak remek ötlet volt, hanem védjegye lett a telt házas, de mégis családias hangulatú rendezvényeknek. Mi a titok? „A közvetlenség, a felkészültség és az, hogy valódi közösséget alkot a látogatókkal, személyes kapcsolatban van a nézőkkel, barátságban a művészekkel. Hidat képez a könyv, az író és az olvasó között, megszüntetve a falat, a távolságot” – olvashatjuk a Tehetséges Magyarok bemutatásában. Anna ezúttal is rendkívül őszintén vallott felfogásáról, családjáról, lelki-szellemi örökségéről, ami nem éppen hétköznapi. A kétszeres Kossuth-díjas költő, Juhász Ferenc lányaként különleges örökséget kapott, de ezt kezelni is kell valahogy. „A szalon volt az első manifesztuma annak, hogy elkezdtem önállóan irodalommal foglalkozni, méghozzá azzal a céllal, hogy minél több ember szívébe ültessem el az irodalom, a költészet szeretetét” – nyilatkozta egy interjúban. Mivel egy olyan családból érkezett, ahol az irodalom nem egy iskolai tantárgy volt, hanem sokkal több annál, érthető, hogy a másik nagy szenvedélye az otthonosság élményének megteremtése lett. Kezdetektől fontos törekvése volt a falak lebontása a közönség és az irodalom, olvasó és nem olvasó között. Ehhez mindenekelőtt meg kellett találnia a saját útját, hiszen ez csak akkor lehet hiteles, ha őszintén és belülről jön. „Nálam az irodalom soha nem volt kényszer, de egy nagyon nehéz pillanatban találtam rá az utamra, az olvasás erejére, pedig mi mindig nagyon sokat olvastunk és mindig megbeszéltük. Azt is megtapasztalhattam, hogy egy egyszerű kerti időtöltés kapcsán hogyan születik meg egy mű, ennek mekkora ereje van, milyen titkot ad át. Az alkotófolyamat nagyon nagy hatással volt rám. Ennek a misztikus légköre lengte be a gyerekkorom” – mesélte.

Gyerekkori élménye volt a sok könyvbemutató is, amelyekre az édesapját elkísérte. Ennek kapcsán merült fel, hogyan lehetne a formális kategóriákból kimozdítani az irodalmat, hogy a rátapadt „unalmas”, „érthetetlen”, „távoli” és egyéb jelzőktől megtisztulhasson. Anna másik meghatározó élménye az egyetemi évek alatt érkezett, amikor azt tapasztalta, hogy sok olvasó többnek érzi magát azáltal, hogy többet olvasott. Hogy lehet az, hogy ettől valaki magasabbrendűnek érzi magát? Miért van, hogy szétválaszt és nem összekapcsol az irodalom? – fogalmazódtak meg kérdései. „Ettől nem több valaki, viszont kap egy lehetőséget, hogy ezt a tudást felhasználva emberi kérdésekről gondolkodjon. Ne azt kérdezd, hogy mit akart írni a szerző, hanem, hogy mi fogott meg benne, neked mit jelentett, más ember lettél-e az elolvasásától, milyen hatással van az életedre, hogyan tudod beépíteni abba! Azon kezdtem el gondolkodni, hogyan lehetne kijönni ebből az „irodalmi gőgből” és nyitni. Ne távolság legyen, hanem közösség!”

Inspiráló példaként Szőnyi Zsuzsának (Szőnyi István lányának) Rómában működő Triznya-kocsmáját említette, amelynek hatalmas hagyománya lett, hiszen mindenki kíváncsi volt a másikra mindenfajta ítélkezés nélkül. A könyvtár is egy alkalmas tere lehet ennek, még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy az olvasás magányos tevékenység. De hogyan lehet ezt közösségi élménnyé tenni? Például, ha helyszínként olyanokat talál valaki, amelynek már volt egy irodalmi múltja. Az olvasásnak a legfontosabb kulcsa a figyelem és az idő. Manapság jellemző az okostelefonon „pörgetni” az információkat, de az élményszerű olvasás nem ez. Az irodalmi mű nem mondatok sora, de hiába magyarázzuk, miért jó olvasni. Egy írás vagy megérint, vagy nem, de élmény csak abból válik, amelyhez személyesen is tudunk kapcsolódni. „Ösztönösen tettem le az alapjait az irodalmi kávéházzal annak, amit szeretnék elérni, hogy az irodalomról élményszerűen beszélgessünk, és más művészeti ágakat is bekapcsoljunk. Az első estémen az irodalmi múlthoz fordultunk, így került képbe Karinthy Márton, Gyarmati István zongorázott, Sali Noémi a kávéházi kultúráról beszélgetett velem, és Fesztbaum Béla, akinek van egy nagyon jó Kosztolányi estje, kuplékat énekelt. Ha megfigyeljük például a rendkívül népszerű Grecsó Krisztiánt, ő sem csak felolvas, 80%-ban zenés estjei vannak. Ez a legtöbb szerzőnél már így van, előadásokban gondolkodnak. Nem véletlenül, művészeti ágakat kapcsolunk össze, és többféle élményt adunk, ez nem újdonság, ősi dolog. Most megint errefelé tartunk, hogy előadásokban gondolkodjunk. Ezt a megújulást az elnevezésnek is tükröznie kell! Alig valakit érdekel egy könyvbemutató, de egy felolvasószínház, egy zenés irodalmi beszélgetés mindjárt vonzóbb. Az irodalmi szalon egyébként nem rólam van elnevezve, mert szerintem nem ez a fontos. Nálam a vendégeimen van a fókusz, ezt azzal is hangsúlyozom, hogy nem a pulpituson ülök, hanem féloldalt a közönség és az előadók között, hogy az is, aki nem olvasóként jön oda, azt érezze és elhiggye, hogy ez az ő története is, hogy van joga és lehetősége közel kerülni mondjuk Kaffka Margithoz, Tersánszkyhoz, Máraihoz, Pilinszkyhez stb. Érthető, nem csak a szakmának szóló kérdéseket teszek fel, mert engem az érdekel, hogy minden nap egy újabb embert odaállítsak az olvasás mellé. Az én szememben akkor ér valaki valamit, ha nem megtartja magának, amit olvasott, nem felsőbbrendűségre ad alapot, hanem a nyitásra.”

Juhász Anna és vendégei – az alkotói díjas Bereményi Géza és Huzella Péter – a 20. Győri Könyvszalonon

Anna szerint sem lehet az online létet kizárni teljesen, erre a pandémia is rávilágított, hiszen egy közösséget, kapcsolatokat csak így lehetett valahogy fenntartani. Sőt, új lehetőségeket is hozott, hiszen az élő felvételeknek nagyon nagy volt a nézettsége, nagyobb, mint egy kávéházi előadásnak. A digitális világ lebontotta a korlátokat, lecsökkentette a távolságokat, a határon túlról, külföldről is volt követője az eseményeknek. Ennek kapcsán indultak el az első irodalmi útra. A közösségi média viszont csak akkor hatásos, ha őszinte – véli az irodalomszervező. És hogy mi a véleménye a fiatalokról? „Szerencsére az olvasás egyre népszerűbb, a fiatalok életének is a része, megjelennek egy-egy felolvasóesten. Ott még nem tartunk, hogy egy fiatal 15 kortárs szerzőt fel tudjon sorolni, de ott már igen, hogy az életének a része tud lenni, és valamelyik közösségi oldalon egy alkotó vagy irodalmi csoport köréhez tartozik.”

Mit tart sikernek? Ha az emberek eljutnak a könyvig, olvasóvá válnak. A könyvnek nagyon fontos a megtartó ereje, nem csak egy generációs, nem csak a következő generáció joga az olvasás.

Hogyan válik valaki olvasóvá? Például úgy, hogy egy mosónő minden nehézség ellenére elhiszi, hogy fontos a könyv, mint ahogy Anna nagymamája. A személyes történetekkel fűszerezett beszélgetés végén, jövőbeni terveit érintve elárulta, hogy jelenleg egy Márai-esten dolgozik. Május végén kerül a könyvesboltokba Márai feleségének, Matzner Ilonának a naplója, amelyet 1948-tól vezetett. Elképesztő hatása lesz arra, hogy mit gondolunk az íróról. A két naplót párhuzamban Hegedűs D. Géza és Hegyi Barbara mutatják majd be, Szakcsi Lakatos Béla zongorán improvizál. A Győri Nemzeti Színházzal is kialakulóban van egy együttműködés, ami remélhetőleg az őszi szezontól rendszeres esteket jelent.

SzaSzi
Fotók: Berente Erika és Nagy-Benczey Viktor