Győr a haza szolgálatában – Kiállítás a Borsos-házban

A megnyitón jártunk – SzaSzi tudósítása

ipartorteneti-kiallitas67

Győr a haza szolgálatában címmel nyitotta meg kapuit 2022. április 28-án a Borsos Miklós Kiállítótérben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum legújabb tárlata, amely a város ipartörténetének egyik legfényesebb időszakába enged bepillantást.

Messerschmitt Bf 109 G-4 repülőgép modell, 40M Turán harckocsi makett, vagy az egykori csúcstermék, a 38 M Rába Botond rajgépkocsi – mindezekkel a most megnyitott kiállításon találkozhat az érdeklődő, sőt van itt légcsavarlapátszög-állító motor is. Bár kamaratárlatról van szó, a kiállítók mégis igyekeztek átfogó képet nyújtani, így a hadiiparhoz kapcsolódó egyéb iparágak képviselői is szerepet kaptak a felvonultatott anyagban, mint a Lemezárugyár, a Kekszgyár, a Posztógyár és egy rég elfeledett vállalkozás, a Győri Bőrdíszműgyár is.

Székely Zoltán, a múzeum igazgatója – utalva Győr iparának a háborúban betöltött szerepvállalására – elmondta, hogy ezúttal kicsit másfajta nézőpontból közelítettek a témához. Arra fókuszáltak, hogy Győr miként állt a haza szolgálatába, miként erősítette a magyar katonai potenciált. „Ez a történet az első és a második világháború közeli esztendőket öleli fel az összegyűjthető tárgyi anyaggal és a dokumentumokkal. Cserhalmi Zoltán interpretálásában mutatjuk be azt, hogy miként is álltak a kisebb-nagyobb győri iparvállalatok a katonai termelés szolgálatában.” Nehézséget jelentett az összeállításban, hogy az eddig összegyűlt anyag nem tudja átfogni a város történetének teljességét, vannak hiátusok, annak ellenére is, hogy a győri Magyarország egyik legrégebbi múzeuma. Ezeket magángyűjtők, illetve az országos múzeumok, ezúttal a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából pótolták – hangsúlyozta az igazgató. „Hogy ez milyen jelentős tárgybevonást jelent, jól mutatja, hogy a mi gyűjteményünkből csupán egy arasznyi nagyságú ágyút tudunk felvonultatni, amely egykor levélnehezékként szolgált, viszont a társintézmény jóvoltából egy olyan valódi hegyi ágyú prototípusa is bemutatásra került, amelyet Győrben is gyártottak.

ipartorteneti-kiallitas13

A kiállítás fő „motorja”, az egyik főszervező a Győri Ipartörténeti Alapítvány, melyet 2005-ben alapított a megyei iparkamara azzal a céllal, hogy Győr ipari emlékeit megőrizzék. Az alapítvány részéről Miklósy Lajos elnök köszöntötte az ünnepségen szép számmal megjelent érdeklődőt. „Hét éve a kuratóriumunk következetes programja az ipartörténeti emlékeke felkutatása, feldolgozása, megőrzése, mert ahogy a mondás tartja, aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli. Büszkén mondhatom, hogy tudomásom szerint Magyarországon nincs még egy olyan város, ahol ilyen tudományos alapossággal, rendszeresen és tudatosan dolgoznák fel az ipar múltját, pontosan azért, hogy a jelen és a jövő is értelmezhető legyen. Sajnos csak az írott dokumentumok, emlékek összegyűjtésében jeleskedhetünk, mert a tárgyi emlékek megőrzésére már nincs elég támogatás, talán akarat sem. Pedig ténylegesen a huszonnegyedik órában vagyunk. Gyakran kötnek ki dokumentumok, komplett rajztárak a kukában, a tárgyi eszközök pedig a szeméttelepre kerülnek. Csak a jószándékú vállalkozókon múlik, hogy mennyi ideig lesznek még meg ezek az emlékek.” Az alapítvány az idén 30 helyen létesített emlékhelyeket egykori vagy létező gyárak megjelölésére, a feldolgozott múlt, eredmények honlapjukon is követhetők.

A város támogatásával a tavalyi évben jelent meg Győr ipari múltját összefoglaló kötet a civilek, a múzeum, a levéltár és a könyvtár összefogásával, amely hiánypótló és sikeres volt, ezért a második, bővített kiadáson dolgoznak. Az Alapítvány a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen tavaly ősszel konferenciát tartott Győr a haza szolgálatában címmel, ahol a két rendező szervezet felkért előadói átfogó képet adtak Győrnek a 20. századi magyar hadiipar történetében betöltött szerepéről.

A városvezetés részéről Szeles Szabolcs alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, és ajánlotta a kiállítás anyagában való elmélyedést.

A tárlatot dr. Kovács Vilmos, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának parancsnoka nyitotta meg, emlékeztetve arra, hogy a világháborúk idején – csakúgy, mint békeidőben is – a győri gyáraknak hatalmas szerepe volt a magyar haderő anyag- és fegyverellátásában. Az ünnepségen részt vett Könczöl Ferenc, a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka is.

A kiállítás június 26-ig látogatható a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótérben, hétfő kivételével naponta 10-18 óra között.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

2022.04.29