A skót mitológiában bean sith-nek vagy bean-nighe-nak hívják őket, és a halál sorsára jutók ruháján vagy fegyverén képesek a még ott nem lévő vért meglátni, de felfedezhetők hasonló teremtmények a walesi, a norvég és az amerikai hiedelmekben is. Nos, Rachel Vincent ezt a folklórban gyökeredző kreatúrát használta fel Lélektolvajok című regényéhez, amely a városi legendák körébe tartozó figurák és események szövetébe ágyazza fantasyjét. Az 1978 júniusában született amerikai írónő hazájában először a Vérmacskák (Shifters) szériájáról lett ismert, amely egy napjainkban játszódó fantasysorozat, középpontjában egy werecattel, a farkasember/vérfarkas (werewolf) tulajdonképpeni női megfelelőjével. A tősgyökeres oklahomai Rachel öt testvér közül a legidősebbként (és vitathatatlanul a legszókimondóbbként) szerzett angolból bölcsészdiplomát, hogy aztán – fantasy ide, fantasy oda – tagja legyen (például Nora Roberts-hez hasonlóan) a Romance Writers of America társaságának, valamint a Deadline Dames nevű írói csoportnak is.

Rachel Vincent íróvá (értsd: publikáló íróvá) válása azonban közel sem ment zökkenőmentesen. Írt egy könyvet, aztán írt még egy könyvet, aztán írt egy harmadik könyvet is, amelyről már úgy gondolta, elég jó ahhoz, hogy megjelenhessen. Ám tévedett. Szüksége volt egy nagyszerű mentorra, aki mellett újra- és újraírta, hogy aztán még csiszolgassa és csiszolgassa. Aztán átszerkesztette, és kezdődött az egész folyamat megint elölről, míg végül az ügynökségek érdeklődni kezdtek a sztori iránt. A Sikoltók (Soul Screamer) sorozat sem elsőre és teljes hosszúságban jelenhetett meg, ám mára 5 részt számlál. A Jaffa Kiadó magyarul Lélektolvajok címen küldte a könyvesboltokba 2012-ben Kaylee Cavanaugh történetét, akivel a sztori szerint olyannyira nincsen rendben valami, hogy megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. A fiatal lány azonban szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét, de meglehetősen nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga. Amikor pedig az iskolatársak látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő.

Rachel Vincentet sokszor kérdezték már arról, valójában mi is az urban fantasyként elnevezett műfaj, amelyben többnyire alkot. Az írónő elég pontosan képes definiálni ezt a területet, amelyről azt mondja, hogy „azok a könyvek tartoznak ide, amelyek a modern, valóságos világban és környezetben játszódnak, ám fantasztikus elemeket tartalmaznak, mint például alakváltók, vámpírok, tündérek vagy démonok. De persze vannak olyan urban fantasyk is, amelyeknek a cselekménye vidéken, a jövőben, esetleg régebbi történelmi korokban játszódik.” Arra a kérdésre azonban, hogy vajon miért éppen ezt a műfajt választotta magának, gondolkodás nélkül rávágja, hogy azért, mert „imádom ezeket a történeteket! Rengeteg fikciós műfajt olvasok, de mind közül az urban fantasy a kedvencem. Ez adja meg nekem a szabadságot ahhoz, hogy varázslatokról és különleges teremtményekről, úgymond a tradicionális fanatasyról írhassak a mai környezetben annak minden társadalmi és technológiai jellemzőjének felhasználásával.” A Lélektolvajok karakterisztikájára mindezek állnak, a Kaylee Cavanaugh-val való azonosulás pedig olyan kalandokba vonja az olvasót, amelyek hatása alól pozitív mellékhatások nélkül elég nehéz szabadulni, így érdemes a teljes szérián (Lélekmentők, Lélekőrzők, Add a lelkedet, Halott lelkek) végigsikítani magunkat.

Szilvási Krisztián