Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak a Káptalandombon

Az ünnepségen jártunk – SzaSzi tudósítása

nemzeti-emlekhely

Csöpörgős időben került sor a győri Káptalandomb és a vár megmaradt részei nemzeti emlékhelyet jelölő sztélé ünnepélyes avatására 2022. április 22-én délelőtt.

A nemzeti emlékhelyek a magyar történelem legfontosabb helyszínei, melyek a valóságban és jelképesen is megtestesítik a nemzeti emlékezetet. Jelentőségüket az országgyűlés törvénnyel ismeri el. Hazánkban huszonegy nemzeti emlékhely található jelenleg, közöttük 2020 márciusa óta a győri Káptalandomb, Collis Sacer (szent domb ) is viselheti ezt a megtisztelő címet. Az ezt megörökítő feliratos kőoszlopot, a sztélét Zsigmond Attila képzőművész tervezte.

Az ünnepi köszöntőjében dr. Veres András győri megyéspüspök örömét fejezte ki, mert ezzel az eseménnyel „üzenni tudunk honfitársainknak vagy a város iránt érdeklődőknek, hogy itt egy olyan környezetet találnak, ahol a szakrális, a történelmi és a kulturális kisugárzás sajátos módon megtapintható a virtuális utazások korában is”. A látogatók között nemcsak a zarándokokra és a turistákra, hanem a győriekre is számítanak.

Prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere a Káptalandombot „Győr ékkövének” nevezte, amely felbecsülhetetlen értékek, szakrális kincsek őrzője. A győri egyházi emlékek összenőttek a város kulturális, állandóan változó életével, ugyanakkor az ezer éves kereszténység emlékei. Ezek között is kiemelkedik a 17. században Írországból idemenekített, a bazilikában látható Könnyező Szűzanya kegyképe, valamint az egyik legjelentősebb szakrális emlékünk, a magyar ötvösművészet legnagyobb remekét képviselő Szent László-herma. A Szent László-kultusz évtizedek óta a győri fesztiválélet egyik zászlóshajója, tisztelegve a lovagkirály erkölcsösségei és eszmeisége előtt. A székesegyházban található továbbá a második világháború alatt vértanúságot szenvedett, 1997-ben boldoggá avatott Apor Vilmos püspök sírja és a róla szóló kiállítás is. „Legyünk büszkék értékeinkre! A város polgármestereként vállalom, hogy ezt a nemzeti emlékhelyet óvom, őrzöm és hírét viszem a nagyvilágban” – zárta szavait a városvezető.

A szónokok sorában szót kapott Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, aki a Káptalandombon az elmúlt években elvégzett felújítási, korszerűsítési munkákra hívta fel a figyelmet, illetve a következő négy esztendő feladatként a közterület burkolatának és közműveinek megújítását jelölte meg.

A Nemzeti Örökség Intézetének feladata többek között a nemzeti emlékezet ápolása, a nemzeti emlékhelyek népszerűsítése. Az intézmény részéről Móczár Gábor főigazgató köszöntötte a jelenlévőket. „Történelmünk e kiemelkedő helyszíne az ezer éves magyar kereszténység egyik legrégebbi védőbástyája, amely szilárd alapja volt Magyarország megmaradásának, és nemzeti emlékhellyé avatásával kiemelt referenciapontja lehet jövőnknek is. (…) A hitüket védelmező várvédők méltó példáját követte a XX. században Apor Vilmos is, és hisszük, hogy a lovagkirály szelleme azóta is óvja Győrt. (…) Valljuk, hogy nemzeti emlékhelyeink az idelátogatók számára megtapasztalhatóvá teszik a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit és dicső pillanatait is.” A 21 nemzeti emlékhelyet jelölő sztélék könnyen felismerhetők, tömören a hely jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.

Ünnepi beszédet mondott Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, amelyben emlékeztetett, hogy a világnak az elmúlt évtizedben rendkívüli kihívásokkal kellett szembenéznie: pénzügyi, migrációs, egészségügyi válsággal, idén pedig háború tört ki Ukrajnában. „A keresztény Magyarország hagyományainak megerősítésével válaszolunk a hazánk szuverenitását és tradícióit érő folyamatos kihívásokra” – hangsúlyozta a tárcavezető, majd hozzátette: „A mostani avatás is megerősíti a keresztény magyar történelem egyik ikonikus helyszínét, amely immár több mint egy évezrede tanúskodik arról, amit mi, magyarok, a világról gondolunk, és ahogy mi magunkat meghatározzuk.

Az ünnepi műsorban közreműködött Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója. A Hangraforgó együttes (F. Sipos Bea és Faggyas László) két népénekkel tisztelgett államalapító királyunk, Szent István és lovagkirályunk, Szent László emléke előtt. A hangszerek között a gitár mellett koboz és az úd is megszólalt, megidézve a múltbéli énekek hangulatát.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

2022.04.22