Loretta Sage (Sandra Bullock), a sikeres író férje halála óta visszavonultan él, éppen ezért sokkolja legújabb regényének promóciós turnéja. Ha a nyilvános szereplés nem lenne elég, vele tart könyvei címlapjának állandó modellje, az egyébként nem túl éles eszű Alan (Channing Tatum) is, aki mindig ellopja előle a show-t. Mivel az írónő korábban valóban foglalkozott régészkedéssel, a különc milliomos, Fairfax (Daniel Radcliffe) úgy véli, hogy a regényben szereplő kincs létezik, ezért elrabolja őt. Kiadója felbérel egy ex-kommandóst, hogy keresse meg és hozza haza. Mivel Alan saját magát okolja a történtekért, az átkozottul jóképű és halálosan veszélyes Jack Trainerrel (Brad Pitt) tart. Csakhogy más dolog könyveket írni vagy a könyvek borítóján feszíteni, mint a valóságban a nyakadba venni a dzsungelt.

Vajon van-e értelme néhány poénra egy kétórás filmet felhúzni, aminek minden jelenetét láttuk már valahol máshol? Channing Tatum egyenesen A smaragd románcához hasonlította a filmet, és bárcsak igaza lenne, de nincs. Nem állítom, hogy mostanában nem készülnek a romantikát sem nélkülöző akció-vígjátékok, de Az elveszett város tökéletes lenyomata annak, milyen irányba változott a világ a fent nevezett klasszikus óta. Oké, hogy nem eredeti, de ehhez még bátortalan is, senkit nem akar magára haragítani, ami valahol érthető, ha az ember a szórakoztatásból akar pénzt csinálni. Ami igazán bosszantó, hogy amikor vicces és/vagy látványos, akkor tényleg az, és az is látszik, hogy a pénz nem számított, csak éppen a vegyes műfajjal, a píszível és a célközönség belövésével nem tudtak mit kezdeni.

Sandra Bullock nemrég jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul a filmezéstől, Az elveszett város után már csak a júliusban érkező A gyilkos járatban láthatjuk, aztán ki tudja, legközelebb mikor. A színésznő 58 éves lesz idén, és valószínűleg nem csak a genetikának van szerepe abban, ahogy kinéz. Tegyük fel, a film producereként semmi ráhatása nem volt arra, hogy a játékidő túlnyomó részében egy szűk ruhában láthatjuk őt (aminek egy részét letépi magáról), és a nála 16 évvel fiatalabb Channing Tatum karaktere a nyálát csorgatja utána. Ahogy a karakteres lábú és arcú Sarah Jessica Parker rátelepedett a Szex és New Yorkra a hú, de jó nőt alakítva, úgy viszik ágyba jóképű, fiatal férfiak minden filmjében legkésőbb az 5. percben Juliette Binoche-t vagy Catherine Deneuve-öt. Bullock egy veszettül jó komika, ne jussunk el ide, nagyon kérem; méltósággal megöregedni, legyen ez a jelszó.

Tatumot szeretjük, már hogyne szeretnénk; amikor a testével kell eladnia magát, akkor azt csinálja, amikor meg nem, színészkedni is látjuk. Radcliffe öltönyét nem néztem meg annyira, de még azt is el tudom képzelni, hogy egyenesen a Szemfényvesztők 2. díszletéből sétált át, megmaradva a karakterben. Kicsit meg is lepődtem, hogy a forgatókönyvet a 22 Jump Street – A túlkoros osztag, a Páros mellékhatás és a Hogyan legyünk szinglik írói követték el, mert a végeredmény inkább az Ó, anyám!-at idézte fel bennem, vagyis amikor oda nem illő emberek szerencsétlenkednek a vadonban, és te próbálod élvezni.

Az elveszett város legnagyobb erénye, hogy a játékidő nagyobbik részében vicces és szórakoztató, mint amelyik részében nem az, a legizgalmasabb momentum mégis talán a sajtóvetítést rövid időre félbeszakító téves bombariadó volt. Aki tényleg ki akarja kapcsolni az agyát, annak sok lesz az okoskodás és a lelkizés, aki pedig többre vágyik, annak kevés az igazi tartalom. Elvoltam, de piszkosul elkezdett hiányozni A smaragd románca.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu