A késő gótika korának titokzatos kilétű festője a 15-16. század fordulóján alkotta meg a 158x80,5 cm-es élénk színű képét, amely valószínűleg egy hajdani selmecbányai szárnyasoltár része volt. Ekkoriban a festményeink túlnyomó többsége még az oltárok díszítésére készült, kivétel nélkül fatáblára. Az evangéliumi részletek bemutatására, az apostolok, a szentek dicsőítésére is szolgáló kézműves munkák a gótika legmagasabb szintű művészi alkotásaivá váltak. „Az oltárok középső részét – szekrényét – néha ugyancsak nagyobb méretű festmény, gyakrabban pedig szobrok ékesítették, s a szekrény két oldalához forgathatóan, ajtószerűen erősített két szárny belső és külső felületét táblaképek borították. A belső szárnymezőkre néha domborművek kerültek. E belső táblákon rendszerint Krisztus, Mária vagy azon szent életéből vett események jelentek meg, akinek az oltár szentelve volt, a külső mezőkön leggyakrabban a passió jelenetei sorakoztak. Az oltár az év legnagyobb részén át nyitva állt, s ilyenkor a szekrény festménye vagy szobordísze és a szárnyak belső képei voltak láthatók, a nagyböjt idejére zárták be azt, s ekkor Krisztus szenvedésének története tárult a hívők szeme elé.” (Radocsay, 6.)

M. S. mesternek hét művet tulajdonítanak. Ezeket szétszórtan, eredeti környezetükből kiszakítva találták meg, de hatról bizonyosan állítható, hogy ugyanannak a (legalább 10 méter magas) szárnyasoltárnak a részei lehettek, melyet 1506-ban Selmecbányán állítottak fel. Sajnos a nyolc képből álló sorozat első darabjáról az Angyali üdvözletről semmit nem tudni. A sorozat többi tagját ma is különböző helyeken őrzik: a Vizitációt a Magyar Nemzeti Galériában, a Jézus születése Hontszentantal plébániatemplomában található, a Háromkirályok imádása Franciaországban (Lille, Museé des Beaux-Arts), és négy, a Krisztus az Olajfák hegyén, a Keresztvitel, a Kálvária, a Feltámadás az esztergomi Keresztény Múzeumban. A Krisztus életét bemutató nyolc festett tábla az oltár csukott állapotában volt látható, két sorban. Az oltár középső szekrényét minden bizonnyal szobrok ékesítették, a széleken pedig egymás alatt lévő két-két tábla alkotta a merev szárnyakat. A középső két-két tábla középen nyitható volt, ezek ilyenkor takarták a szobrokat. A festmények egyező stílusa miatt biztosra vehetjük, hogy mindegyiket az a mester készítette, aki a Feltámadás táblát így szignálta: „M S 1506”. Ez a festői stílus Európa különböző területeiről érkező művészi hatásokat olvasztott magába, legközelebb talán a dunai iskolához és a német festőkhöz áll, amely a 16. század első felében volt uralkodó. Legfőbb jellemzőjük a táj részletgazdag, hangulathordozó ábrázolása. Kompozíciós megoldásai ismerősek lehetnek Martin Schongauer és Dürer metszeteiről, de Veit Stoss és az egyes itáliai mesterek (Mantegna, Nicoletto da Modena) hatása is kimutatható.

M. S. mester stílusának megismerésére talán a legalkalmasabb a Kálvária, vagyis a Krisztus kereszthalálát bemutató tábla tanulmányozása. Látásmódjában meghatározó a 15. század második felére az oltárokon jellemző naturalista felfogás. Figyeljük csak meg Krisztus szenvedéstől megtört testét, görcsbe ránduló ujjait, csonttá soványodott, szinte kísérteties arcát! Keresztje két egyenlő részre osztja a kompozíciót. Hagyományosan jobbján a hozzátartozói, balján az ellenségei állnak. Az ő arcukról is olvashatunk: a tragédia súlya alatt szinte összeroskadó Máriát a fájdalomtól eltorzult tekintetű János támogatja. „Mária ájulása fia halálának anyai tükörképe és részvételének festői-meditatív megmutatása.” (Mojzer, 28.) Szemben vele ott áll Krisztus hóhéra, Longinus. Az egykori római százados korabeli török ruhában látható. Nézzük meg indulatos alakját, és idézzük fel a történetet! Megérthetjük, hogy az ő arcán a megvilágosodás döbbenetét ragadta meg a festő, mert ahogy rámutat Krisztusra, felismeri benne Isten Fiát. A legfantasztikusabb mégis, amikor tudatosul bennünk a táblakép festőileg is megragadható ellentéte: rendkívül kidolgozott, de tehetetlenségről árulkodó alakjaival szemben Jézus meggyötört, szinte összevissza horpadt teste, kísértetiesen ijesztő ábrázata ellenére is határozott megoldást, a megváltás ígéretét hordozza. Más ellentétek is feszítik a kompozíciót, egyenként is jelentéssel bírnak: Jézus ruhátlan teste – a százados díszes ruházata, Mária ernyedt, lefelé hajló keze – a százados felfelé mutató jobbja, balról az erőtlenségtől megtörtek, jobbról az erőt sugárzó felfegyverkezettek.

A monogramos mester zsenialitása abban is megragadható, hogy nemcsak az arcokban és gesztusokban tükrözi az érzelmeket, hanem kivetíti azokat a természeti környezetre is. Jellegzetes példa a kép bal oldalán, a zöldellő háttérben élettelenül meredező faágak. A göcsörtös, csupasz fa – az Olajfák hegye-tábláról ismerős – a szenvedés jelképe, de eszünkbe juttat más bibliai vonatkozásokat is, a bűnbeesés fáját, amely kiszáradt a tilalom megszegése után, s amelyből Krisztus keresztjét készítették. Mintha azt akarná megmutatni a mester, hogy Krisztus halála az egész világmindenség tragédiája. A halott Megváltó alig észrevehetően felnagyított alakja is ezt hangsúlyozza. Ágyéka elé – meglátva fia mezítelenségét – Mária kötötte fejkendőjét az egyes középkori meditációk szerint. A kendő, de még a kép hátterében a zászló lobogása is az érzelmek kavargását mutatja. A zászlót a legenda szerint Stefaton, a meg nem térő zsidó katona tartja, a kereszttől való elfordulása hitbeli vakságát jelzi. Számos jelképet is felfedezhetünk az alkotáson. A kereszt alatti koponya valószínűleg Ádámé, amelyet a történet szerint itt vetett ki a föld. A csontok Krisztus halál felett aratott győzelmére utalnak. A sziklára épített vár a jobb oldalon (valószínűleg Ecclesia, az Újszövetségi hit erődítménye) a Megváltóra alapozott életet jelképezi. Míg a bal oldalon, a tavon Synagoga épülete látható. A korabeli festészetre jellemző arany háttér az örökkévalóság dicsőségét hordozza. Jól kivehetők az aranydukátok vékonyításából nyert laparany-négyzetek egymást átfedő széleinek vonalai. A kép az eredeti oltár jobb oldali mozgószárnyának alsó táblája lehetett. Hátoldala aranyozott, eltávolított rátétfaragványok nyomait viseli, mai állapotában csonkított.

A Biblia alapos ismeretéről árulkodó kompozíció, a kiváló hangulatteremtő képesség, a remekül használt élénk színek az ismeretlen nevű mestert a legnagyobb művészek közé emelik. Kálvária című képét azonban az teszi európai piedesztálra, hogy nemcsak ráébredt, mit jelent Jézus történetében a „második halál”, hanem eljutott annak ábrázolásáig is. Krisztus arcának megjelenítése minden idők legmélyebb megértéséről tanúskodik. Felismerte, hogy Krisztus áldozatának lényege nem a testi szenvedésekben keresendő, hanem a lelki gyötrelmekben. A földön valaha is létezett emberek közül ezt csak Jézus élte át egyedül a maga teljes valóságában. Feltámadása ezért ígéret és egyúttal előkép.

Bár M. S. mester – szignatúrája a Feltámadás című táblán, Krisztus koporsópárkányán szerepel – személyéről szinte semmit sem tudunk, művészete a középkori Magyarország legszebb késő gótikus emléke, ránk maradt hat táblaképe pedig biztosítja számára a halhatatlanságot. Alkotásainak misztikus vallásossága a Megváltó kínjai feletti elmélkedésre és a vele való együttes szenvedésre inspirálnak. Sokat tanulhatunk belőle, nemcsak Jézus történetéről, hanem alapvető emberi érzésekről és magunkról is.

SzaSzi

Forrás: Radocsay Dénes: Gótikus festmények Magyarországon, Bp. 1963. – 5-33. p.; Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei, B. 1976. – 5-14., 27-34. p.; Szabó Attila: Jézus Krisztus élete a művészetekben, Bp., 1997., 97. p.; faipar.hu; biblia.hu; sumidamagazin.com; artportal.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken találhatók.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény
68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika