Weiss Manfréd 1873-ban végezte el a kereskedelmi akadémiát, majd Hamburgba ment, ahol egy gyarmatárukkal foglalkozó külkereskedelmi vállalkozásnál dolgozott. Édesapja egyre súlyosbodó betegsége miatt 1877 nyarán hazatért, bekapcsolódott bátyja üzletébe. A családi vállalkozás meglehetősen különböző tevékenységeit egészítette ki a malomipari érdekeltség. A Weiss-család több tagja tűnt fel ebben a rendkívül jövedelmező befektetést ígérő iparágban. Weiss В. Adolf az Első Budapesti Gőzmalom alapításában vett részt, Weiss Berthold pedig részt vett előbb a Királyi Gőzmalom alapításában, majd tagja lett a Concordia igazgatóságának is. Az 1880-as években a Weiss-fivérek vagyonuk nagyobb részét ingatlanokba fektették.

Weiss Manfréd vállalkozásának beindításakor több szempont is szerepet játszott. Magyarországon a malomipar, az élelmiszeripar fontos szerepet töltött be, illetve a hadsereg ellátása szintén, ezért gondolkodott ő is valamilyen élelmiszeripari vállalat létrehozásán. Így alakult meg 1882. december 28-án Első Magyar Conserv Gyára a Lövölde téren. A testvérek a konzervüzemet fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol főleg a hadsereg megrendelésére gyártottak Globus márkanéven különböző húskészítményeket. A gyárat hamar felfutatták, és minden újdonságra nyitottan bővítették a gyártási spektrumot. Például nagy mennyiségben állították elő a Nescafé ősének tekinthető kávéport, amelyet forró vízben kellett feloldani. A kilencvenes évek elejére a konzervgyár a hazai élelmiszeripar élvonalába került, a kezdeti kapacitás mintegy negyvenszeresére emelkedett, és ez kiegészült tölténytárak, hüvelyek, csappantyúk, acélburkos, ólommagos lövedékek, önműködő hüvelygyűjtők, derék-szíjkapcsok, tölténytáska, hátizsákvasalások és egyéb katonai felszerelések gyártásával. A hadügyminisztérium nagyarányú megrendelései következtében átmenetileg szükségessé vált a konzervgyári termelés egy részének kitelepítése. Így 1888. március közepén lovag Posner Alfréddal „pléhszegélyű kartongyárat" (tölténydoboz) létesítettek.

A Weiss-fivérek fontos szerepet szerepet játszottak a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bankban. Ezen keresztül vettek részt 1890 szeptemberében a Magyar (Danubius) Hajó- és Gépgyár Rt. alapításában is, amely a Prágai Gépépítőgyártól vette át az üzemet. A tölténygyártás újabb állomásaként 1892-ben a Csepel faluja mellett fekvő és a hajózható Duna melletti János-legelőre esett a választásuk. Hamarosan megkezdődött a tölténygyártás az új üzem favázas épületeiben. Kiváló kapcsolataik révén a háború kitöréséig elérték az adómentességet. A Monarchia hadereje Mannlicher-puskatöltényekre tartott igényt, így a vállalat újabb területekkel bővítette üzemét. Megindult a hengerelés, fémöntés, legfőképp a rézfeldolgozás. Miután Weiss Berthold a Szabadelvű Párt soraiban országgyűlési képviselő lett, kilépett a vállalkozásból.

Az első világháború idejére a csepeli cég az ország egyik legnagyobb hadiipari létesítményévé nőtte ki magát, alapterülete közel háromszorosára, a beépített terület a négyszeresére nőtt, a gyárépületek száma meghaladta a kétszázat. A gépek száma a gyalogsági és tüzérségi lőszergyártásban szintén négyszerese volt a háború előttinek, az acélgyártási kapacitás megötszöröződött, az erőgépek teljesítménye közel négyszeresre emelkedett. Ekkorra már tüzérségi lőszert is gyártottak, a háború idején a hazai ipar fedezni tudta az utánpótlás szükségletet. Weiss Manfréd számos licencet vásárolt, újításokat eszközölt, és szabadalmakat jegyeztetett Európa több országában is. Egyik korai sikerterméke volt a tábori mozgókonyha. Csepel is hatalmas fejlődésen ment keresztül. Weiss Manfréd megbecsülte munkásait, az átlagnál magasabb béreket fizetett, több száz lakást épített, a munkások gyerekei számára óvodát létesített.

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején államosították a gyárat. Weiss Manfréd ekkor öngyilkosságot kísérelt meg, hisz gyára volt az élete. Mérget vett be, és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően élte túl a kísérletet. A család a gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban a helyzet stabilizálódása után hazatért. Sohasem épült fel teljesen a mérgezésből, de a termelés újjászervezéséhez mégis volt ereje. Ebben segítette éles előrelátása. Például ekevasak gyártásával már a háború alatt megkezdte az átállást a békeidős termelésre. 1922 decemberében a báró egészsége véglegesen megrendült, majd agyvérzésben meghalt. A gyárat fiai és egyik veje vezették tovább.

Élete során számos kitüntetésben részesült: 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a Vaskoronarendet, a nagymérvű hadfelszerelés érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként a Ferenc József-rend középkeresztjét, 1915-ben lett felsőházi tag, és 1918. szeptember 16-án pedig IV. Károly magyar király bárói címet adományozott neki.

Nagy Mária

Források: wikipédia, wm-iskola.hu, Varga László: Egy finánctőkés karrier. A Weiss-család és Weiss Manfréd. Lásd: Történelmi Szemle, 1983. 1. sz. 36-67. p.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép.