Mondhatni elég fiatalon, 9 évesen kezdtél el szinkronizálni. Mindig valami hasonló jövőt képzeltél el magadnak?

Nem, a szinkron egy szerencsés véletlen folytán lett a munkámnak a szerves része. Az általános iskolában az egyik osztálytársam édesanyja Dezsőffy Rajz Katalin szinkronrendező volt, és ahogy megtudtam, hogy ez is a színészethez kapcsolódik, mindenképp ki szerettem volna próbálni, és így kerültem bele ebbe a munkafolyamatba, aztán hosszú távon benne is maradtam, és nagyon megszerettem. A munkámnak az egyik szegmense, amit a legjobban szeretek, és a legmeditatívabb számomra. De alapvetően, amikor gyerekként arra gondoltam, hogy színész leszek, nyilván nem gondoltam feltétlenül erre, hogy ennyire belekerülök a szinkronizálásba is.

Több előadásodban is, mint az Apa Anya Fiú Lány, vagy a Rekviem egy álomért, illetve a Magdolna, nagyon nehéz szerepeket játszol, és egyik sem foglalkozik egyszerűen emészthető témával. Hoztak ezek a szerepek valamilyen szemléletbeli változást az életedbe?

Átengedem magamon ezeknek a karaktereknek a történetét. Egy mélyülési folyamatot indított el, ami szerintem jó hatással van rám. Azt érzem, hogy komolyabb lettem a magánéletemben, jobban vágyom a stabilitásra, jobban próbálok figyelni a környezetemre, és próbálom látni azt, hogy mi a lényeges az életben, mik a valódi prioritások, és mik az igazi értékek, amik engem körülvesznek, és mit tudok az embereknek adni, vagy bizonyos helyzetekben nyújtani. Szóval abszolút pozitív hatású folyamatnak érzem, mert ezek a komoly hangvételű szerepek hatnak az emberre, ami az én esetemben mélyülésként és komolyodásként jelent meg.

Hogy éled meg, hogy teljesen más hangulatvilágban vagy a szerepeidben, mint a magánéletedben? Könnyen tudsz váltani egyik szerepkörből a másikba, vagy van erre valamilyen technikád, hogy át tudj szellemülni?

Ez egy üdítő érzés. Egyre jobban keresem azokat a dolgokat, amik pozitív energiával töltenek fel. Egy ilyen felolvasás, mint a közös esténk az Ivan & The Parazollal, ez egy könnyű hangvételű, jókedvű előadás volt. Nagyon sokat tesznek hozzá az életemnek a pozitív alakulásához. Azt érzem, hogy minél több ilyen kell, és keresem ezeket a lehetőségeket, próbálok jó dolgokat beiktatni, rendszerességgel, meditációval. Mindent, ami tölt!

A március 29-i Ivan & The Parazol felolvasóesten túl részt vettél már több ilyen rendezvényen is, és egy Margaret Island klipben is szerepeltél. Azok a zenekarok, akikkel közös projektbe kezdetek, valamilyen szinten kapcsolódnak hozzád?

Volt régebben az Anima Sound Systemmel egy nagyon kedves munkám, Prieger Zsolt szervezett egy felolvasóestet az A38-on. Egy Bob Dylan-estje volt az Animának, és én történetesen nagyon szeretem Bob Dylant is, a Margaret Islandet és Ivánékat is, úgyhogy ebből a szempontból nagyon szerencsések ezek a munkák, mert olyan előadókkal léphettem színpadra, akik mind előadói, mind műfaji szempontból közel állnak hozzám. Ezek pont úgy jöttek ki, ahogy én elképzeltem.

Mi fogott meg téged a felolvasás műfajában?

Prieger Zsolttal egy Bukowski-esten találkoztam, és ott nagyon új volt nekem a műfaj, nem vettem még részt felolvasóesten. Olyan, mintha a szinkronizálásnak és a színpadi játéknak lenne a kereszteződése, mivel csak beszélsz, hanggal próbálsz kifejező lenni, mégis színpadon vagy. Én Bukowskit is nagyon szeretem, és ott találkoztunk Prieger Zsolttal, aki elhívott az Animához, aztán az egyik dolog hozta a másikat. Nyilván ez egy hangi adottságtól is függ, meg attól is, hogy a szinkron miatt van egy rutin a felolvasásban, „blattolásban”, mert a szinkron megköveteli a nagyon gyors reagálást, hogy hamar tudj improvizatív módon blattolni, ami olyan, mint egy olvasópróbán, amikor először látsz egy szöveget, és megpróbálod a lehető legjobb módon felolvasni. Örülnék, ha ez így meg tudna maradni az életemben, vagy többször lenne ilyen esemény, mert könnyen fel tudok ebben is oldódni. Most Ivánékkal a Várkert Irodalomnak az egyik projektjében szerepeltünk, ami lehetővé tette, hogy beszélgetést is fűzzünk ebbe az eseménybe. Elindult egy nagyon érdekes beszélgetés a zene és irodalom kapcsolatáról, ami abszolút tudta szélesíteni az én látókörömet is meg a közönségét is.

A te életedben milyen szerepet tölt be a zene?

Én nagyon sokat hallgatok zenét, nekem egyfajta drog. Ez is a hétköznapjaimnak a töltődés részéhez tartozik. Nagy része az életemnek, annak ellenére, hogy én magam nem játszok semmilyen hangszeren. A színművészetis éveim alatt részt vettem alapfokú zenei képzésben, meg tanultam énekelni is, ami szerintem jót tett a színészi játékmódomnak, illetve volt olyan színészi munkám, ami zenés előadás volt. Szokták is kérdezni, hogy milyen műfaj áll hozzám a legközelebb, de nekem nincs ilyen.

Gondolkoztál már rajta, hogy te is elkezdj dalszövegeket vagy verseket írni?

Verseket szoktam írni, de ezeket csak magamnak. Terápiás céllal kezdődött, a Színművészeti alatt rengeteget írtam, és vezettem naplót, sokszor használtam terápiának azt a módszert, amivel József Attila a Szabad-ötletek jegyzékét írta. Nem gondolkozol, hogy mit írsz le, hanem egyszerűen csak megfogod a tollat, és elkezdesz írni. Rengeteg impulzus ömlik az emberből, általában összefüggéstelen dolgok. Viszont ha ezt csinálod, és nem állsz meg, akkor egyre mélyebben lévő dolgok jönnek fel. Ezeket általában újraolvastam, és sokszor készítettem ezek alapján szabad verseket, mert olyan mély tudatalatti érzések jöttek fel, hogy elkezdett érdekelni, hogy mi van, ha ebből lehet egy verset készíteni. Megvannak ezek a versek, lehet, van annyi, hogy ki lehetne belőle egy kötetet adni, van benne perspektíva, de inkább az én jólétemet szolgálják.

Már több filmben is szerepeltél, játszol a Budaörsi Latinovits Színházban, és a felolvasásokon kívül még szinkronizálással is aktívan foglalkozol. Ki lehet emelni egyet ezek közül, amelyiket a legközelebb érzed magadhoz, vagy ez így alkot egy egységet?

Ezek így alkotnak egy egészet, és mivel különböző szakmákról meg műfajokról van szó, mindegyiken belül van egy hullámzás. Van, amikor jobban szeretem, van, amikor kevésbé, de egy-egy munkán belül is van, hogy egyszer nem érzem magam annyira jónak benne, máskor meg azt érzem, hogy nagyon jól játszottam, és közel kerül a szívemhez újra. Van egy ilyen hullámzása az egésznek, és ettől szép, hogy mindig próbálok minél jobb lenni mindenben, amit csinálok, és valahogy örülök, hogy ennyi mindenbe van bepillantásom, mert minden egyes dolog csak hozzám ad, meg ahhoz, hogy mit tudok vagy mit gondolok a művészetről.

Hamarosan lesz majd szintén egy zenéhez köthető projekted Matisz Flórával, ahol Ferentz Anna Kata költőnő műveit fogjátok interpretálni. Mire lehet számítani ezen belül?

Ez a költőnőnek egy szerelemprojektje, ez az első kötete. Tulajdonképpen ez egy felolvasóest lesz szintén, tehát ugyanez alá a kalap alá tartozik. Matisz Flóra pedig egy csodálatos zenész, aki sok színházi projektben vett már részt, ennek köszönhető az is, hogy mi találkoztunk. Örülök, hogy vele dolgozhatok, mert egy rendkívül tehetséges énekesnő. Ferentz Anna Katának olvastam a kötetét, és szerintem nagyon különleges. Mélyebb, sötétebb hangvételű verseket ír, amik kicsit hátborzongatóak, mégis figyelemre méltó művészeti alkotások. Ez egy izgalmas dolognak ígérkezik számomra, szerintem három nagyon jó ember találkozott, hogy ezt létrehozza. Van hármunkban valami közös mozgató erő, amitől ez jó lehet, mert mindenki értékeli a másik megközelítésmódját. Nemsokára elkezdjük próbálni, és meglátjuk, hogy mi lesz belőle, hogyan alakul majd a további élete.

Akkor lehet mondani, hogy ez az a pont, ahol a színház, a zene és az irodalom összeér?

Ez pontosan az a pont!

Turzai Gerda
Fotó: Zsólyomi Norbert / Nők Lapja Évszakok
Forrás: langolo.hu