Az iskola kontra rendhagyó pedagógus esete ráadásul hatványozottan kedvelt témája a filmeseknek, elég csak az 1989-es Holt költők társaságát említeni, amely igazi díjesőt vont maga után, és azóta a közönség körében is bőven kultstátuszra emelkedett. 2011-ben a kanadai Philippe Falardeau is nekifutott ennek a témának, méghozzá meglehetős sikerrel, hiszen a Lazhar tanár úr volt az egyik jelölt a 2012-es, 84. Oscar-díjátadón a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, a legjobb kanadai film díját pedig el is hozta a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválról. Falardeau francia nyelven készítette a mozit, amelynek forgatókönyvét ő maga kerekítette filmmé Évelyne de la Cheneliére Bashir Lazhar című egyszemélyes színdarabjából.

A Lazhar tanár úr témája első blikkre egyszerűnek tűnik, holott ha jobban belegondolunk, legalább akkora mélységekkel bír, mint maga a sokszínű, „ütközőpont” Montreal, ahol a cselekmény játszódik. A történet szerint egy általános iskola alsós osztályát szörnyű tragédia ér: szeretett tanárnőjük öngyilkosságot követ el. Mivel hirtelen senkit nem sikerül találni a hely(ettesítés)ére, kénytelen-kelletlen egy emigráns algériai pedagógust, Bashir Lazhar urat alkalmazzák, aki általános bizalmatlanság közepette, sajátos eszközökkel és módszerekkel lát neki a munkának: egyrészt természetesen oktatni próbálja a gyerekeket, másrészt azonban szándéka szerint nemcsak a tragédia feldolgozásában segít nekik, hanem a felnőtté nevelés különböző aspektusait is érinti.

A mindig mosolygós Lazhar múltja azonban titkokkal és tragédiákkal teli, a zárkózott férfi életének részletei pedig apránként kerülnek nyilvánosságra a tanáriban és a tanárin kívül. Philippe Falardeau filmje azért mond sokat, mert az emigráns tanár megjelenése a tőle elütő közegben úgy társadalmi és nevelési, mint szociális és jellemfejlődési konzekvenciák levonására alkalmas. Nem kérdés, hogy a néző rögtön Bashir (nevének jelentése: jó hírt hozó) úr mellé áll, szurkol neki, és rajta keresztül ismeri meg egy idegen kultúra értékeit, hagyományait és beállítódását. S bár Algéria messze van (tőlünk is), az emberi érzések mindünkben megtalálhatók. Lazhar tanár úr, tanítson bennünket!

Szilvási Krisztián