Vagyis nem általában a kocsi a magyar lelemény, sőt maga a szó sem túl régi nyelvünkben: első előfordulása 1493-as, de egy 1267-es keltezésű, hamis oklevélben is megtaláljuk. De a kocsis szó még későbbi, először 1524-ben olvashatjuk leírva a kifejezést. Viszont a világkarriert befutó szó valóban hazai eredetű, és a Tata közeli Kocs községből képezték. Eleinte „kocsi szekér” formában használták, aztán a szekér lekopott mellőle. A kutatók úgy gondolják, hogy ha nem is feltétlenül Kocs volt a személyszállításra kiválóan alkalmas közlekedési eszköz kifejlesztésének helye, de a korszerűsítés mindenképp Magyarországon történt. És mivel Kocs a Budapest-Bécs közlekedési útvonalon feküdt, alighanem innen indult világkörüli karrierjére. A szó is meg az eszköz is. Az angol coach vagy a német Kutsche egyaránt a magyar falu emlékét őrzi. És bár sokszorosan továbbfejlesztett változatban ugyan, de mind a mai napig ez a legelterjedtebb közlekedési eszköz. A kocsi bizonyos fejlesztési irányai azonban nem bizonyultak túlságosan sikeresnek.

Egy hétköznapinak tűnő darab (Fortepan CC BY-SA)

1914-ben adtak hírt a hazai lapok egy egészen bizarr újításról, amely Friedrich Goebel rigai származású feltaláló előző évben megalkotott járműve volt. Az Újság automobil melléklete hosszas leírást közölt a korszerűsítésről, melynek lényege, hogy mellőzi a közlekedés meglehetősen fontos és ősi elemét, a kereket. Három, más források szerint hat sínpár mozgatta a járművet olyan módon, hogy a járművet mindig az előrenyúló húzta előre. A sebessége nem lehetett valami nagy a lépegető alkalmatosságnak, viszont olyan területeken is át tudott hatolni, ahol az út vagy a terep akadályokkal volt tele. Ráadásul a billegő sínek rázkódásmentes közlekedést tettek lehetővé, állítólag. „Különösen hadi-szolgálatban tehet jó szolgálatokat az új jármű, nehéz terheknek, lövegeknek úttalan földeken keresztül való szállításában” – zárta ismertetését a szerző a Landkreutzerről.

A kerék nélküli autó (Új Idők)

Végül Goebel lépegető találmányát és későbbi fejlesztéseit rendre elutasította a Német Hadihivatal. Lényegesen békésebb és sikeresebb kocsifejlesztés volt a második világháború benzinhiányos idejében a gyermekpótkocsis kerékpár. A hírről a Tolnai Világlapja számolt be 1942-ben. A fejlesztő két magyar grafikus volt, Csernus László és Korda Rezső, akik családi kirándulásokhoz ültették a pótkocsikba csemetéiket. A maga korában különösnek, de kiválóan működőnek gondolt találmányt azóta nem házilag barkácsolják, hanem ipari méretekben állítják elő, széles körben elterjedt, és sokfelé látható az utakon.

Egy modern változat (bwigaragedoor.com)

Maga a kerékpár is számtalan változáson ment keresztül történetének több mint kétszáz éve alatt. Az első futógépet Karl Drais báró alkotta meg, de az még csak kevéssé hasonlított a ma ismert biciklikre. Az Új Idők egyik 1895-ös cikke szerint a kerékpárok „evolúciójában” döntő szerepe volt, hogy egyre több nőnek szottyant kedve nyeregbe szökkenni. Csakhogy a korabeli, magas kerekű velocipédek és a hosszú szoknya divatja ezt egyáltalán nem tették lehetővé. A női ruhadarab mindegyre beakadt a küllők közé, de ha ezt sikerült is megelőzni, a szoknya széle, alsó fodrai elkoszolódtak az út porától. A hetilap feltételezése szerint azért terjedtek el az alacsonyabb kerekű vasparipák, hogy nők is használhassák azokat.

Nem sokban különbözött a ma használatosaktól (Tolnai Világlapja)

Ugyanezért raktak sárhányót a kerekekre és a láncra, valamint a hátsó kerekekre acélhálót. Ezzel egy időben megkezdődött a biciklidivat átalakulása is. A párizsi nők a nadrág mellett tették le a voksukat, míg az angol ladyk megmaradtak a szoknya mellett. Ugyanakkor egy londoni szabó olyan ruhadarabot készített, amelyik megtartja ugyan a nadrág előnyét, mégis teljes mértékig szoknyának tekinthető. Íme a női nadrágviselés szokásának oka és a szoknyanadrág születésének története. „A sportladyk bizonyára föl fogják karolni ezt a divatot – zárta fejtegetését az ismeretlen szerző –, mert egy bicikliző nő dresszben, különösen ha szép és fiatal, igazán kedves látvány.”

Címlapkép: Egy praktikus, mára elfeledett vontató (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Fáy Zoltán
Forrás: forumhungaricum.hu