Sigmund Freud gyakorlatilag teljesen kimeríti a megosztó személyiség attribútumait. A pszichoanalízis megalapítóját ugyanis legalább annyi támadás, mint méltatás érte élete során, és jóval azon túl is. Témának tehát Freud személyisége és munkássága mélyen kiaknázható kincsek tárháza. 2011-ben mutatták be például világszerte a Veszélyes vágy (A Dangerous Method) című drámát, amelyben a Carl Jung és mentora, Freud közötti összeütközést ábrázolták filmes formában, 2012-ben pedig magyarul is kiadták Goce Smilevski regényét, amely – ha csak majdhogynem érintőlegesen is, de – az osztrák pszichológus-pszichiáter személyét vette alapul. Pontosabban a kevés nyilvánosságot kapott családját. Ami pedig jócskán pozitív meglepetés: a valós történeten alapuló Freud húgát egy addig ismeretlen macedón fiatalembernek köszönhetjük.

Goce Smilevski 1975-ben született a Macedón Köztársaság fővárosában, Szkopjében. Tanulmányait a prágai Károly Egyetemen, a budapesti Közép-Európai Egyetemen és a szkopjei Ss. Cyril és Methodius Egyetemen végezte. Regényeken kívül számos színdarab is fűződik a nevéhez, a Freud húga pedig 2010-ben – visszhangot keltő szenzációként – elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, és azóta több mint harminc nyelvre lefordították. Több szempontból is bátor vállalkozás: egyrészt kontúrosan keményen és meglehetősen sötéten mesél (közvetve) a nagy Sigmund Freud-ról, másrészt pedig az egész, ideálisnak nehezen nevezhető családon keresztül a kor társadalmi, szociális, orvosi és kulturális visszásságairól. Adolfina Freud tulajdonképpen a család fekete báránya volt. Születésétől fogva anyja – ok nélkül – oltotta bele gyakorlatilag a feleslegesség, hiábavalóság érzését – tulajdonképpen saját frusztrációit félig-meddig kisiklott élete miatt. Adolfina így teljesen más úton haladt, mint lánytestvérei; kívülálló, mintegy kiközösített tinédzserkora alatt egyetlen családtag volt csupán, akivel titkos közösséget alkottak: Sigmund. Ám egy napon köztük is megtörik az egység, s Adolfina sodródni kezd. Lelkileg és fizikailag is. Barátokra, akikkel pszichés és testi nővé érését is megoszthatná, a marginalitás szélén létező hasonszőrűekben talál csak. Egy mozgásában testileg korlátozott lányban, egy lelkében végtelen szomorúságot hordozó fiúban, illetve az előtte példaképként felálló, a korszakhoz képest a nők jogaiért eszement vakmerőséggel harcoló Klarában, a festőművész Gustav Klimt húgában.

Gyakorlatilag ők ketten (hol együtt, hol egymás nélkül) sodródnak végig a 20. századi Bécs politikai, társadalmi és művészeti eszméin, miközben Adolfine-en keresztül nemcsak magát Freudot ismerhetjük meg némileg behatóbban, hanem az elmeorvoslás bennfentes és fizikailag zárt világát is. A történet aztán szomorú véget ér: Hitler hatalomra jutásával a Freud család körül egyre jobban szorul a „nemzetiségi” hurok, s a húgok hiába várnak híres-neves-befolyásos bátyjuktól az emigrációs szabadulásra, sorsuk végül egy koncentrációs tábor gázkamrájában teljesedik be. A Freud húga Adolfine elvitathatatlanul személyes, tragédiába forduló-fulladó története, amely küzdelmes gyermekkorától kezdve a bécsi „Fészek” elmegyógyintézetébe való önkéntes bevonulásán át egészen a gázkamrában lelt haláláig tart. Goce Smilevski regénye a végével indít, s a halál eljöttével mintegy „lepereg életünk filmje a szemünk előtt”-aktussal tárul fel Adolfine és családja részletekből álló, szűrt története. Az „emlékezés” Freud húgának (húgainak) halálával kezdődik egyes szám első személyben, ahogyan az elbeszélő mintegy túléli, felülemelkedik saját halálán (akárcsak mondjuk Jurek Becker regényében A hazudós Jakabban). A válogatás az életesemények között természetesen a hitelesség (és az érdeklődés) megkövetelte szubjektív és manipulatív. Smilevski stílusában Adolfine pontosan azért válik átélhető és elfogadható ÉLŐlénnyé, mert hibái vannak, tévútjai és -képzetei vannak, esendőségei vannak.

Gondolatait többször fűzi az ismétlés támasztékára, ezzel szólaltatván meg különösen egyéni hangon. A macedón szerző remekül váltogatja az egyszerű, pongyolának ható fogalmazásmódot a professzori elme összetettségének szabatosan bonyolító kifejezőkészségével, valami mélyről jövő és váratlan lüktetéssel töltvén meg ezáltal a történetet. Azt a történetet, amely helyenként brutális színeket lövell a lapokon szereplő mondatokra, s amely a kontextusok mélyéig leszivárog. Adolfine és Klara jelenléte néha olybá hat, egyetlen személy különböző aspektusairól van szó, ezért ha a ritmus nem lenne elegendő, kettősüknek még dinamika-fokozó rétegei is vannak. A „Fészek” elmegyógyintézetében eltöltött évek külön regényt képviselnek a regényben: mélyebbre hatolván nemcsak Adolfine sorsa bontakozik ki az őrület falai között, hanem talán maga a rejtett psziché orvosi feltárása is megvalósul dr. Freud és az intézetet vezető orvos-igazgató eltérő szakmai vélekedése mentén. Goce Smilevski regénye méltán került a figyelem középpontjába úgy témájával és a benne szereplő valós karakterekkel, mint egyedi, újszerű stílusával és hol filozofikus, hol pedig érzelmi beállítottságával. A Freud húga bátor megvalósítása egy dolgot mindenképpen megerősít: Sigmund Freud személyiségének és munkásságának közvetett megjelenítése nemhogy kételyeket oszlatna a valaha élt egyik legvitatottabb orvos nézetei felől, hanem a kétségek további finom ecsetvonásaival fűszerezi azt.

Szilvási Krisztián